Életük a néptánc - Fekete Réka

2009. április 27., hétfő, Közélet

Az eső elől a kultúrpalotába menekült, méltatlan körülmények között, előkészítetlen színpadon, szegényes világítás mellett tartották meg az erdélyi amatőr néptáncegyüttesek harmadik erdélyi seregszemléjét szombaton.

A hivatásos tánckarok részvételét kizáró találkozó másodnapján, vasárnap délután a néptáncgála alkalmával a nagyszínpadon láthattuk Erdély legjobb szabadidős néptáncosait, akik diákként, egyetemi hallgatóként, egy falu tanuló ifjúságaként határozzák meg annak a közösségnek a szemléletét, ahová tartoznak és mentik azt az örökséget, ami egyre inkább kihalóban van. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület szervezésében tartott Erdélyi Néptánc Antológia harmadik állomása — Csíkszereda és Szamosújvár után — Sepsiszentgyörgy volt, ahol minden bizonnyal még sokáig attól visszhangzik a néptáncszínpad, hogy itt járt az erdélyi táncoslábúak színe-java.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-04-27: Közélet - x:

Egyedi bajszok bemutatója - Demeter J. Ildikó

A leghosszabb és a legjellegzetesebb bajuszért osztottak díjat az első háromszéki bajuszversenyen tegnap, egy igen gyorsan és derűsen lezajlott vetélkedőn.
2009-04-27: Közélet - x:

Kilencedszer is legerősebb

Vitathatatlan előnnyel nyerte el — immár kilencedik alkalommal — a város legerősebb emberének címét Veres József Burzsi.