Megfigyeltem, hogy minden ilyen, vásárral egybekötött ünnepet egy-egy műanyag játékfigura nagymértékű népszerűsége fémjelez. Volt már ilyenformán ugató kutyák, repdeső szívek, csimpaszkodó majmok, lebegő nyuszik éve is, de az idei a repülő lovaké. Igaz, hogy néha a járókelők fején landoltak, de mégis vonzóbbak voltak, mint elődeik, és mintha azt jövendölték volna, hogy igyekszünk lassan a rossz szokásaink fölé emelkedni.

Így történhetett meg, hogy a tömegben volt ugyan némi lökdösődés, de mindenki elnézést kért. A szemét egy részét nem büntetés, hanem jutalmazás ellenében összeszedték az emberek. Polgármesterünk nemcsak a stílus kedvéért nyújtott át kitüntetést, virágot, nem csak a fotó kedvéért szeletelt ökröt, hanem kitartóan kente a zsíros kenyeret is a szemétgyűjtögetőknek.

Az is reményt keltő, hogy az előbújó napsugár és a jó koncertek feledtetni tudták velünk a hideget, esőt, sőt, még a földrengést is. Pénztárcánk ugyan nem dagadt, de a gazdasági válság fenyegetésére fittyet hányva örülni tudtunk a pillanatnak.

Kellemes érzés volt látni, hány szülő sétál a gyerekével, vagy viszi játszani, hány idős pár csodálkozik rá a nyüzsgésre, hány fiatal zsibong barátaival együtt. Rövid ideig nem csak megtűrtük egymást, hanem cinkosan egymásra mosolyogtunk, észrevettük a mellettünk élőt.

Még a koldus asszony is céltudatosan cipelte zsákját a tömegben, és sajnáltatás vagy önsajnálat helyett összeszedte, amit kapott.

A fiatalok nem csak az agresszívebb zenefajokat hallgatták meg, hanem azt a könnyűzene-énekesnőt is, aki diszkókirálynőből egyórányira hercegnővé változott. A rap mellett jól festett a kánkán is, a bikinis hastáncosnők jól megfértek a néptáncosokkal, a balettkarral.

Lelkesedésem akkor lángolt fel igazán, amikor a modern, divatos zene nem éppen igényes szlogenjét — Nekem kaja kell, és pia, és egy jó meleg p...a — Koncz Zsuzsa súlyosabb szövegei váltották fel, és a tömeg biztatóan reagált rá. A tinilányok ringatózva és örömmel értették meg, hogy ők akkor is értékesek és szépek, ha nem dőlnek bele az első vetett ágyba, a férfiak meg ráeszméltek, hogy a nőket van, miért tisztelniük. Az Anya, kérlek... úgy szállt a levegőben, mint egy fohász, gerincünk kiegyenesedett, mert az utca fényben fürdött, és a zászlók nem lobogtak mindenféle szélben. Kányádi Sándor megzenésített versét is ujjongva fogadták, és végül mindenkit egyformán betakart a valódi és tűzcsillagoktól tarkított ég.

Ha ez így folytatódik, csakugyan nem hal meg a remény, hogy ,,megfordulhat még a világ".