Tiszalöki gyilkosságAkár rendőr is lehet az elkövető

2009. április 30., csütörtök, Világfigyelő

Református gyászszertartással, cigány szokás szerint zeneszó kíséretében vettek végső búcsút a tiszalöki gyilkosság áldozatától, Kóka Jenő 54 éves gyógyszergyári gépkezelőtől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros köztemetőjében tegnap. A tiszalöki temetőben több mint ezer ember búcsúzott el az áldozattól, köztük a kormány képviseletében Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Teleki László roma ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. A parlamenti pártok képviselői és a cigány szervezek vezetői is ott voltak a temetésen. Ugyancsak lerótta kegyeletét a koporsónál Bencze József altábornagy, országos rendőrfőkapitány.

Kóka Jenőt április 22-én este, éjszakai műszakba indulása előtt háza udvarán lőtte agyon egy lesben álló ismeretlen. Korábban Tatárszentgyörgyön egy ötéves kisfiút és 27 éves édesapját, míg Nagycsé­csen egy 40 éves nőt és 43 éves férfi testvérét gyilkolták meg, miután felgyújtott lakásukból menekültek.

Molnár Csaba kancelláriaminiszter azt mondta: a demokrácia ellen történt a támadás, ezért a lehető legrövidebb időn belül le kell csapni a gyilkosokra, és a törvény teljes szigorával kell eljárni, mert csak így kaphat elégtételt a család és a magyar társadalom. Bencze József országos rendőrfőkapitány úgy fogalmazott: azért vesz részt a temetésen, hogy megnyugtassa a hangulatot, és a rendőrség mindent megtesz, hogy elfogja a tetteseket, valamint részvétét fejezi ki a családnak. Közölte azt is, a közeljövőben valamennyi megyei főkapitányságot felkeresi, és a roma civil szervezetekkel közösen garantálni fogják a romák biztonságát. Megjegyezte: nincs konkrét nyom, a mozgások és a bűncselekmény elkövetésének mozgásai alapján vélekednek úgy, hogy akár rendőr is lehet a támadó. Közlé­se szerint naponta 700—800 rendőr végez túlórában pluszmunkákat, hogy a 180—200 veszélyben lévő településen állandó rendőri jelenlétet biztosítson.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2009-04-30: Világfigyelő - x:

Tovább csökken a választási kedv

Tovább csökken a választási hajlandóság Magyarországon; a TÁRKI legutóbbi felmérése szerint már csak a szavazásra jogosultak 44 százaléka ígérte biztosra részvételét egy most vasárnapi választáson; a Fidesz előnye továbbra is jelentős a kormánypárttal szemben. A közvélemény-kutató cég februárban és márciusban még 48—48 százalékos részvételi arányt mért.
2009-04-30: Világfigyelő - x:

Elmarasztalta Szlovákiát a strasbourgi bíróság

Elmarasztalta Szlovákiát az emberi jogok strasbourgi székhelyű európai bírósága kórházi adatok jogellenes visszatartása miatt roma nők sterilizálása ügyében. Mint az Európa Tanács égisze alatt működő bíróság honlapján a kedden kihirdetett ítélet ismertetésében olvasható, Strasbourg 3500 euró kártérítést ítélt meg mind a nyolc nőnek, akiket kelet-szlovákiai kórházakban császármetszéses szülés után sterilizáltak évekkel ezelőtt anélkül, hogy erről tudtak volna. Közülük többekkel a műtéti beavatkozás előtt aláírattak ,,valamilyen papírt" anélkül, hogy pontosan tisztában lettek volna a szöveg tartalmával.