Röviden — Váry O. Péter

2009. április 30., csütörtök, Világfigyelő
Világjárvány már a sertésinfluenza

Az amerikai kormány kész bármilyen lépésre a sertésinfluenza terjedésének megfékezéséért — közölte Barack Obama. Az elnök azt mondta, itt az ideje, hogy maximális elővigyázatossági lépések történjenek a vírustörzs terjedésének meggátolására, miután megtörtént az első sertésinfluenzás haláleset az Egyesült Államokban.

A sertésinfluenza valószínűleg már 159 ember halálát okozta Mexikóban, és 26 azon halálesetek száma, amelyekben a halál oka bizonyosan ez a betegség — jelentette be José Cordova egészségügyi miniszter. Megerősítettek három sértésinfluenza-esetet tegnap Németországban, amely immár a harmadik európai ország, ahol felbukkant a kór. Beigazolódott a gyanú, hogy sertésinfluenzával került kórházba egy nő Ausztriában. Három újabb sertésinfluenza-fertőzést azonosítottak a brit hatóságok az eddig ismert két igazolt megbetegedésen túl, ezzel ötre emelkedett a brit betegek száma. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé került tegnap a sertésinfluenza ügye, a soros elnöki tisztséget betöltő Mexikó külügyminisztere a nemzetközi szervezetek szerepét és a nemzetközi együttműködés fontosságát hangsúlyozta az egészségügyi válság kezelésében. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár azt mondta: a sertésinfluenza immár globális kihívás, amely nemzetközi együttműködést igényel. Reményei szerint a globális összefogás eredményeként le lehet majd küzdeni, el lehet majd fojtani a sertésinfluenzát. Hozzátette, nemcsak a BT-tagországoktól várja, hogy elkötelezzék magukat az influenza elleni küzdelem mellett, hanem az egész világközösségtől.

A vajdasági agresszivitás megfékezéséért

A nemzetiségi alapú incidensek — lényegében a kisebbséghez tartozók elleni támadások — komoly problémát jelentenek a Vajdaságban — jelentette ki Egeresi Sándor, a szerb autonóm tartomány parlamentjének elnöke. A vajdasági vezetés leghatározottabb törekvése, hogy megoldja ezt a problémát — mondta a politikus azon a konferencián, amelyen bemutattak egy stratégiai programot, mellyel meg akarják előzni a nemzetiségek közötti kapcsolatokat zavaró jelenségeket. Egeresi szerint naponta tapasztalható a tartományban az agresszivitás erősödése, és a folyamatot csak az egész tartományi közösség egységes fellépése, illetve a civilek és a rendőrség közötti rendszeres kommunikáció és partneri kapcsolat létrejötte fékezheti meg.

Siker volt az EU-bővítés

Az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott kelet-, délkelet- és közép-európai országok tagságának első öt éve egyértelműen bebizonyította, hogy a bővítés siker volt — mutatott rá az évforduló alkalmából kiadott közleményében Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke. A ma huszonhét tagból álló Európai Unió erősebb és egységesebb, mint bármikor korábban, márpedig az egység előfeltétele annak, hogy az EU hatékonyan kezelje a jelen és a jövő problémáit — állapította meg az EP elnöke.

Nukleáris kísérlettel fenyegetőzik

Észak-Korea azzal fenyegetőzött tegnap, hogy nukleáris kísérletet hajt végre, s más ,,önvédelmi" intézkedést is tesz, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) nem kér azonnal bocsánatot tőle. Az intézkedések között nukleáris és interkontinentális, ballisztikus rakétával végrehajtandó kísérletet említett. A BT az Észak-Korea ellen a 2006. júliusi, ballisztikus rakétával végrehajtott, majd októberi nukleáris kísérlet után hozott szankciók megszigorítására szólított fel, miután Phenjan ez év április 5-én kísérletet hajtott végre nagy hatótávolságú rakétával, arra hivatkozva, hogy távközlési műholdat állított Föld körüli pályára.

Felújították a NATO—orosz párbeszédet

A NATO—Oroszország Tanács tegnapi brüsszeli, nagyköveti szintű ülésével hivatalosan is felújították az atlanti szervezet és Moszkva politikai párbeszédét, amelyet a tavaly augusztusi orosz—grúz háború nyomán szakított meg a NATO. A találkozón Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár azt mondta, hogy Oroszország a nemzetközi élet olyan jelentős szereplője, amellyel a NATO-nak együtt kell működnie globális biztonsági kérdésekben, így a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozásában, az afganisztáni háború ügyében, illetve a terrorizmus elleni harcban. ,,Ez azonban nem jelenti azt, hogy most egyszerre mindenben meg fogunk állapodni, hiszen vannak olyan érdekeink, amelyek nem mindig közelítenek egymáshoz" — tette hozzá a főtitkár.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-04-30: Világfigyelő - x:

Hivatalos jegyzékben tájékoztatták Magyarországot (Bolíviai kommandósakció)

Hivatalos jegyzékben ismertette Bolívia a magyar kormánnyal a Rózsa-Flores Eduardo és társai ügyével kapcsolatos álláspontját. A jegyzékben azt írták, a bolíviai vezetés az állambiztonsági szervek által Santa Cruz városában felszámolt nemzetközi terroristacsoportnak tulajdonítja a felelősséget az elmúlt időszakban az ország területén elkövetett merényletekért. Mint írták, a fogva tartott Tóásó Előd konzuli védelme a Buenos Aires-i magyar nagykövetség és a helyszínen tartózkodó magyar tiszteletbeli konzul révén megoldott, esetében a magyar diplomácia fellépésének is köszönhetően a jogbiztonság szavatolt.
2009-04-30: Közélet - x:

Tiltakozó nagygyűlést tart a református egyház (Iskolája védelmében) — Fekete Réka

Az Erdélyi Református Egyházkerület szervezésében vasárnap délben tiltakozó nagygyűlést tartanak Sepsiszentgyörgyön gróf Mikó Imre szobránál, amelyre meghívták a többi történelmi magyar egyház képviselőit és gyülekezeteit is. A megmozdulás üzenete: a református egyház megvédi jogos tulajdonát, és visszautasítja azokat a vádakat, miszerint a jelenlegi Székely Mikó Kollégium épülete soha nem lett volna a református egyház tulajdona.