SzkanderezésJól szerepeltek a baróti szkanderesek — Hecser László

2009. május 4., hétfő, Sport
Nem olyan rég nagyobb népszerűségnek örvendett a szkanderezés Baróton: hét-nyolc fiatal is versenyszinten űzte a sportot, igazi csapatként dolgoztak. Mára már legtöbbjük lemorzsolódott. Jelenleg Egyed András és Szakáts Tímea az, aki komolyan kitart. Kitartásuknak eredménye is van, több bajnoki cím és dobogós helyezés kötődik nevükhöz, s nemzetközi szinten is megállják helyüket. A versenyzés mellett azért dolgoznak, hogy sportáguk ismét népszerű legyen.

Egyed András cáfolja a közgondolkodásban beidegződött, már szinte közhelynek számító állítást, mely szerint a szkanderezés ,,komolytalan" sport lenne, hiszen a felkészülés szigorú rendet kíván (az ételt meg kell válogatni, alkoholt nem szabad fogyasztani, idejében, már-már órarendhez időzítve kell kelni-feküdni), az edzéseket pedig igencsak komolyan kell végezni, ha a sérüléseket el akarja kerülni. Az edzési feltételek nem a legkedvezőbbek, ám a kitartás és az odafigyelés sok mindent megold, így az eredmények felmutathatóak még. ,,Még — mondja némi keserűséggel a hangjában —, mert a jól szervezett és remekül felszerelt bukaresti klubokból egyre több felkészült sportoló jelentkezik, velük pedig egyre nehezebb versenyezni. Rengeteget számít, hogy a felkészülés során kik az edzőpartnereink, és hogy ők milyen felkészültségi szinten állnak, milyen technikai és taktikai beállításúak."

Az elmúlt időszakban országos versenyen és egy összmagyar megmérettetésen is részt vettek. Mindkét versenyen a jobb eredményt Tímea érte el: az országos bajnokságon a 65 kilogrammos súlycsoportban az első helyen végzett (pedig nem egy komoly meccset kellett megvívnia, közte a világbajnok Mirela Pârjolt lányával is), az utóbbin pedig a junioroknál bal és jobb kézzel is első lett, a felnőtteknél pedig az elődöntőben maradt alul. ,,A rutinos, több világbajnokságon is megfordult Zsirainé Judit vert meg. Annak ellenére, hogy kikaptam, mégis a nyereség közt tartom számon, hiszen a nyáron tartott felkészítő tábor ideje alatt jóformán ellenfele sem tudtam lenni Zsirainénak, most pedig meg kellett szenvednie a győzelemért. Örvendek, hogy rövid időn belül ennyit sikerült fejlődnöm" — nyilatkozta a csinos sportolólány. Apropó, csinosság! Az érettségi előtt álló lányt arról kérdezem, nem fél-e attól, hogy nőiességéből veszít, ha válla, karja, lába és hasa az átlagosnál jobban megizmosodik, megszélesedik. Arra kér, a szkanderezést ne tévesszem össze a testépítéssel: bár tényleg izmosabb, mint a vele egykorú lányok, de az nem feltétlenül látszik a mindennapokban.

Egyed Andrásnak az országos bajnokságon nehéz ellenfelek jutottak, ám végül csak az elődöntőbe jutáskor maradt alul a későbbi bajnokkal, Ion Oncescuval szemben. A Magyarországról, Felvidékről, Angliából és Erdélyből is asztalhoz állító összmagyar versenyen András azzal a Lakatos Jánossal került össze, aki világrekorder: néhány óra leforgása alatt ezerkétszáz sportolóval állt asztalhoz, ám egyikük sem tudta megverni. Lakatostól kikapott. Aztán az angol bajnok, Bogdán Róbert következett, akit le is győzött. A következő ellenfelét, a magyar bajnok Szórád Györgyöt is legyőzte, majd ismét három sikeres meccs következett. Az elődöntőben Turcsányi Ferenctől kikapott, s így a harmadik helyen végzett. A baróti sportoló nem a megszerzett harmadik helynek örvend, hanem annál nagyobb fegyverténynek tartja, hogy az angol és a magyar bajnokot is képes volt legyőzni.

Egyed Andrásra és Szakáts Tímeára az elmúlt megterhelő hetek után több szervezőmunka vár. Elsőként néhány olyan fiatalt keresnek meg, akiről azt vélik, hogy tehetséges, majd komolyabb megmozdulást terveznek. Legmerészebb tervük, hogy néhány itthoni és magyar sportolót hívnának meg bemutató mérkőzésekre. Újra kell szervezni a baróti szkanderéletet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2009-05-04: Sport - x:

Villáminterjú Déri Csabával (Kosárlabda) — Tibodi Ferenc

A Mikes Kelemen Sepsi BC az elmúlt idényben újoncként, idén pedig bajnoki ezüstérmesként zsinórban másodszor jutott be az A-osztályos női kosárlabda-bajnokság döntőjébe, ahol a pontvadászat talán legjobb csapatával, a Târgoviştével kell megmérkőznie. A kosárlabda-szövetség adatai szerint a párharc első három mérkőzésének időpontjai és helyszínei: május 13-án Târgovişte, 16-án Szentgyörgy és 20-án újra Târgovişte. A finálé egyik fél harmadik győzelméig tart. De most lássuk, miként vélekedik a Sepsi BC edzője, Déri Csaba a döntőbe jutásról, a Govora és az Alexandria elleni meccsekről.
2009-05-04: Sport - x:

A KSE-napok sportrendezvényei

Csütörtök, május 7.: 17.00 tekebajnokság.
Péntek, május 8.: 8.00 kézilabda (V—VIII. osztály, fiúk), sportcsarnok, 9.00 felső-háromszéki minifoci-bajnokság; orzságos asztalitenisz-bajnokság, 10.00 emléktábla-avatás Kézdivásárhely mindenkori sportolóinak a stadion kapuja előtt; labdarúgó-bajnokság, ifjúsági korosztály — stadion, első pálya,