A sepsiszentgyörgyi Erzsébet park felújítását a környezetvédelmi minisztérium jelentős összegű támogatásával és a városi tanács hozzájárulásával György Ignác főkertész vezényli le. Munkája látványos, ezrek szeme láttára zajlik, kap is érte hideget-meleget, a ritka dicséret mellett sok-sok bírálatot. A Szent György-napoknak a Tega véleményére alapozott értékelése lapunkban is megjelent, miszerint idén kevesebb volt a parkban a kártétel, mint az előző években. A főkertész erre, ahogy mondani szokás, felszívta a vizet, mondván, hogy a kártételt nemcsak az elszállított szemét és hulladék mennyiségével kell mérni, ami valóban jó dolog, s amiből idén valóban kevesebb volt, a hatalmas tömeg többnyire használta a kihelyezett hulladékgyűjtőket, s ez nagy előrelépés ugyan, de a kártétel nemcsak ebből áll, mélyebb gyökérzetű. És a főkertész e sorok íróját — eléggé rámenősen — kárlátó parknézőbe invitálta.

A Nevesincs tó

Az Erzsébet parkban a leglátványosabb változás — a mindig zsúfolt játszóteret már megszoktuk — a szálfás, erdős részt átszelő kőlapos sétány mellett kiképzett dísztó. Egyelőre nem díszes, ezt a háromteraszosra kiképzett, műanyag fóliával borított tómeder látványa okozza, no meg a jókora nagyságú medencét átszelő fahíd formavilága sem a legsikerültebb — valaki azt mondta, hogy a traktorok is átjárhatnának rajta —, ezt az észrevételt a főkertész viszont kommentálás helyett azzal igazítja helyre, hogy a hídra a rálátást majd a tómeder környékére ültetett cserjék és virágok helyre-, illetve a környezethez igazítják.

Ennél többet időzünk a tómeder kiképzésénél, a három teraszt — tulajdonképpen három szintet — felvirágoztató vízi világnál. A tó a vizet egy rejtett födémű ásott kútból kapja. Nemcsak azért, mert a vezetékes víz klórozott, illetve ,,kezelt", amit a növények nem kedvelnek. Van egy másik vízforrás is, ezt a park rendezése közben fedezték föl, egy, a föld alatt átfolyó csermelyt, amelyet az ugyancsak most épített akna fenekén látni. Ennek a vizéből a tóba szivattyúznak bizonyos, szükség szerinti forrásvizet. Erről a csermelyről, amely az egykori piactéren átfolyt, még Orbán Balázs is írt. Ennek kapcsán jegyezzük meg, hogy földtörténeti léptékkel mérve valamikor az Olt vize a mai park helyén kanyargott, később a Debren patakának közreműködésével lápos árterület alakult ki. A mostani park északi teraszának lábánál természetes források sorjáztak. Ezek egyikére bukkantak rá a parkrendezők, és ezt fogják be a mesterséges tó táplálásába.

Hadd mondjuk el ennek kapcsán azt is, hogy a 19. század folyamán és a múlt század eleje körül, amikor a mai városmag a maga jellegzetes épületeivel együtt kialakult, az akkori városvezetés ezeket a forrásvizeket és vízszivárgásokat drenázsnak nevezett művelettel a Debren patakába csatornázta. Amikor viszont a szocializmus helyi építői hozzáfogtak a városfejlesztéshez, fütyültek erre a burzsoá-földesúri örökségre, a föld alatti vízelvezetést keresztül-kasul ásták, vágták, tönkretették, a Debrent betonvályúba fogták, s ennek a következménye, hogy a városközpont — színház, polgármesteri hivatal stb. — épületeinek pincéit felvette a víz. És a Gábor Áron térből Mihai Viteazul placcá alakított területet is egyebek mellett a föld alatti források, vízszivárgások aknamunkája tette tönkre az évszakok menetrendje szerint, s nem a magyar rosszaság.

Az Erzsébet park öreg fái közül is azért érzi itt kiválóan magát a mocsári tölgy, mert számára a legmegfelelőbb talaj- és talajvízviszonyok adottak.

Visszatérve a Nevesincs leendő dísztóra — ezt azért ismétlem, mert várjuk a névadó ötleteket —: ennek a drága, importból származó fóliaborítása a szivárgást szünteti meg. A tó fenekére, a műanyag fóliát megtörő ládácskákba máris elültették a Hollandiából származó fehér virágú tavirózsát, amelyet örömömre a főkertész következetesen tündérrózsának nevez. (Talán névadója is lehetne a dísztónak: Tündérrózsás tó.) Érdekes a tündérrózsa növekedése is, a tó elárasztása nem hirtelen történik, s a növény növekedése ehhez a ritmushoz igazodva víz alatti törzsével és majdani tálcaszerű leveleivel a maximális vízszinten alakul ki.

A Tündérrózsás tó medrének felső teraszain kapott helyet a fehér virágú vízi kála, a parton nőszirom kék és sárga színben. Ezek évelő növények. A másfél méternél mélyebb tó fenekén finom iszap képződik — főleg a porból —, ez a vízinövények kedvenc táptalaja. A tavirózsák gyökérzete ládákban érintkezik a fólia alatti talajjal. A virágok télen akár ki is emelhetők, de akkora fagyokra a mi vidékünkön nem számítunk. Egyébként gyékényfoltok is kerülnek a tó szélére, s ezek télen is elvégzik a víz levegőztetését. (A rétyi egykori tavacskákban vígan éltek a tavirózsafajok.)

A tóról még annyit, hogy a fenéken összegyűlt sekély víz máris madáritató, György Ignác szerint legalább félszáz madárfaj honos a parkban, s ezek közül vannak, amelyek, ha ő megjelenik — idejének nagy részét az itteni munkálatoknál tölti —, kísérőivé szegődnek.

A megújuló Erzsébet park

György Ignác kifejti, hogy a parképítés folyamatos munka. Az Erzsébet park esetében ez megkezdődött már a múlt század elején. A mostani felújítás radikálisnak tűnik. Az is. Ezekhez kapcsolódóan a reklamációk két csoportra oszthatók. Az egyik témakör a fák kivágása, megcsonkolása, az ,,erdőirtás".

A főkertész konok férfiú, mondja a maga szakmai véleményét.

Az öreg fák a parkkal egyidősek. Hárs, sok juhar, kőris, akác is van, tölgy is, fenn, a teraszon gesztenye. Erdeifenyő, lucfenyő. Népi nevén szentjánoskenyérfát is látni, ez is egy akácféleség. Egypár nyírfa is bólogat. Az öreg fák koronafelújítása váltotta ki a legtöbb ellenkezést. Nemcsak a park miatt, hanem városszerte.

— Az Erzsébet parkban teljességgel hiányzott a cserjeszint, a bokrok. A sétányok mellé tavaszi és nyári orgonasort ültettünk. Orgonaliget is van. Ültettünk néhány pagodafát is. Ez Kínából származik. Van rododendronsétányunk, ez felnyúlik a teraszig. A Királykőn a sziklák köze is tele van rododendronnal, amelyet tavaszszépének hív a nép.

Közben rég figyelem, hogy a főkertész a bukaresti kertészeti egyetemen végzett, és a kolozsvári Palocsay kísérleti intézetről írta a szakdolgozatát, és ilyen következetesen, nagy biztonsággal használja a növények magyar nevét, ellentétben sokak elkorcsosult zagyvanyelvével.

A sziklakert közötti kövek között mutatja a lila virágú tavaszszépét.

— Sokan a sziklakertet bírálják — vetem közbe, miközben elképzelem, hogy ha a cserjék a mértani formákban (körönd, trapéz stb.) életre kapnak, az egykori terasz kopasz meredélye, amelyen nyáron is lehetett isánkodni, az árnyéktűrő, sőt, az ezt igénylő növényzet egzotikusan széppé varázsolja ezt a lepusztult területet. A nagyobb sziklatömböket beásták, hogy elmozdításukkal balesetet ne okozhassanak. Az ide elültetett növényeket kődarabokkal, kaviccsal védik. Ez nemcsak a szárat és gyökérzetet óvja, hanem a gyomosodást is akadályozza. Magamban elszórakozom azzal, hogy pártunk és kormányunk uralgása idején azért is elképzelhetetlen lett volna egy ilyen sziklakert megépítése, mert az elvtársi világ tartott a székelyek ,,elpalesztinosodásától", s a köveket esetleg adott esetben nem növényvédelmi célra használták volna.

— Mi van még a sziklakertben? Sziklai ternye, sárga virágú. Lángvirág, pázsitviola, pázsitszegfű. Ezek a sziklakerti virágok. Ültetünk levendulát is. Az illata és a színe miatt.

— Engem a Szent György-napok rongálásaiért hívtál ide. Eddig erről szó sem esett...

— Majd sor kerül arra is. De előbb meg akarom mutatni, mi, hogyan néz ki, ahová nem tette be a lábát a nép. Menjünk az Erzsébet-körönd felé...

Séta közben csillagmagnóliákat látunk, pagodafát — mondjuk másképp: páfrányfenyőt —, de mondja a kínai nevét is. Ezt gyógyító csodaszernek tartják, a gyógyító drogot a leveléből vonják ki.

— Ez az inca minor — magyarul meting. Kék és lila változatban. Ez folyó, illetve kúszó növény, árnyékkedvelő, be fogja folyni az egész Erzsébet-köröndöt. Az árkosi Szentkereszty-parkban lehet sokat látni. Itt a fű sem él meg. Egy virágszőnyeg lesz. Ez hortenzia. Félcserje. Ez azt jelenti, hogy a lágy szára télen elfagy, és a fás része tavasszal kihajt. Árnyékliliom is van. Gumóról szaporítjuk. Minden télen elfagy, tavasszal pedig kihajt.

— Érdekes formájúak ezek a nyírfacsemeték. Mintha szomorú nyír lenne...

— Az is! Betula yungi. Nem nő magasra. Lecsüngő ágai vannak.

Kárlátóban

György Ignác, miután végigkalauzolt a park úgymond a Szent György-napokon talp alá nem került részein, a széttaposott helyek felé irányít. Nem sok kedvem van hozzá, szeretnék az eddigi élménnyel távozni, de kísérőm, vezetőm hajthatatlan. Kedves nyírfácskák, borbolyacserjék mellett haladunk el. A Júlia borbolyát felette dicséri, mert meg tudja védeni magát. Alakja, színe, termése szép, de kegyetlenül szúr, tele van tüskével. Jó jelnek tartom azt is, hogy egyúttal a cserjék alatt kuporgó árvácskáknak is védelmet nyújt.

— A sziklakert felső csücskében kő kövön nem maradt — mutatja. — Van itt vérborbolya is. Ennek a bogyója piros.

A virágokat, cserjéket egytől egyig kitaposták. Pedig nagy munkával, nemcsak szalagkorláttal, hanem dorongkerítéssel is, elhatároltuk a védett területeket. Kivágott csemeték gyökérdarabkáit mutatja.

— Ezeket a sátrak miatt pusztították el. Most kezdjük a füvesítést. Én rég mondom — folytatja —, hogy a Szent György-napokat innen el kell költöztetni. A park maradjon meg parknak, sétáló-, pihenőhelynek, ahol mindenféle szépségben gyönyörködhet az ember, egészséges levegőhöz jut.

Említem, volt valaha egy olyan elképzelés, hogy az Olt partján alakítsanak ki szórakoztató, vásárra és vásári játékokra alkalmas területet. Kapva kap az ötleten.

— A parkban legalább százötven sátor volt. Ekkora tömeg kezelhetetlen. Hiába építünk korlátokat, hiába helyezünk el rácsokat. Úgy nem lehet tömeget mozgatni, hogy a környezetében kárt ne tegyen — jegyzi meg inkább bosszúsan, mint beletörődően. Mintha személyes ismerőse lenne mindenik elpusztult cserje, csemete, virágszál, úgy szemlélteti a kártételt.

Persze, a kulturális rendezvények itt bonyolódhatnának le. Azoktól a színpad okos elhelyezésével meg lehetne óvni a parkot. Mutatja a tervezett rózsakertet, a megmaradt füzérgyöngyikék néhányát is. A pusztítás kontrasztjaként.

Szememben a főkertész egyszeriben az Erzsébet park fővédnökévé lép elő, aki számára ez nem protokolláris tisztség, hanem napi munka, gyötrelem, de az alkotás gyönyöre is. A város legszebb darabkájának — egyébként az egész város ,,felvirágoztatásának" — fő embere. Drukkolok neki, hogy az elképzelt szépséget megalkottathassa, miközben ő Kónya Ádám emlékét idézi, aki konzervatív beállítottságú férfi létére a főkertész szakvéleménye mellé állt.

— Szobrot érdemelne a Gesztenyesétány közepére — mondja, amit én komolyan veszek, de kiszalad a számon a pusztítás ellenére az idillikus parkelképzeléshez nem illő kérdés:

— Mi volt eddig a legnagyobb szakmai melléfogásod, amiért elfogadod a kritikát?

A kérdés nem lepi meg.

— A gesztenyefák megmentése. Az első nekiiramodás alkalmával ki kellett volna vágni az út menti sor mindenik fáját. Próbáltam megmenteni. Nem sikerült. A gesztenye Európa-szerte pusztul. Végül is ki kellett vágni azokat is, amelyeknél elindult a koronaképződés, mert egy sétány fasorának egyneműnek kell lennie.

Eszébe jut, hogy a gyermekek kedvencét, a gyöngyvesszősorral kerített labirintust még nem mutatta meg. Ezt nem érte bántódás, ide a felnőttek nem jöttek be, csak a kismamák és az apró gyermekek. Ezek megvédték. Aztán a Csodarkert helyét is megnézzük. Csoda, hogy ennyi megmaradt — mutat egy lángvirágbokorra.