Milyen reménnyel állhat hát Önök elébe az, aki a több mint másfél milliós romániai magyarság egész költészetét szeretné figyelmükbe ajánlani?
Tisztem csupán hírhozói.
Íme költészetünk személyleírása.
Neve: romániai magyar költészet.
Állampolgársága: román.
Nemzetisége — nyelve, hagyományai —: magyar.
Születési helye és ideje: az első világháború után új államiságba került Erdély. Tehát fél évszázados, háborús gyermek, s eddigi, szinte még csak legénykornak mondható életét két külön korszakra osztotta a második háború.
Szülőanyja és dajkája: Erdély szellemi öröksége, az a szellem, melynek védőszárnyai alatt addig is több komoly magyar, román és szász kulturális kezdeményezés vált valóra, s hagyott századokra visszamenően emléket, értéket maga után. S így fentnevezett már az anyatejjel magába szívhatta azt, amit ma divatos politikai szóval békés egymás mellett élésnek neveznek.
Termete: sudár, a fenyőéhez hasonlatos.
Tekintete: tiszta, inkább szelídnek, békésnek mondható. De hegyi tóra emlékeztető szeme sarkában az öröm mellett a nyugtalanság, a konokság ráncai jelzik: szemmel tartja a világot, a pásztortüzek füstjét s az atombombáét egyaránt.
Kedélye: változó. Vidám, de nem duhaj. Szomorúsága nem mímelt, olyankor vagy halottja van, ha nem neki, hát a szomszédjának, vagy a világgal van baj, de az is lehet, hogy az épp akkor elmúló évszakot gyászolja, vagy csak éppen egy régen hallott ballada jutott eszébe, s azt dúdolja mentében a foga közt. Olyankor nagyon oda kell figyelni, vajon milyen metafizikai vagy társadalmi sejtelem lappang az egyszerűnek tetsző sorokban, mert legtöbbször szókimondása is képletes.
Ruházkodásában, mintha Polonius tanácsait követné.
Iskolai végzettsége: kijárta mondhatni a század minden jelentősebb irodalmi iskoláját a szürrealizmustól a szocialista realizmusig, olykor még a rövidebb lélegzetű tanfolyamokon is jelen volt, kivált a két világháború között. (...)
Ez a költészet nem azért látogatta az első világháború utáni párizsi vagy berlini iskolákat (ezt is csak képletesen tessék érteni, mert nemigen látogattak ezek a szegény költők sehova, örültek, hogy hazakerülhettek végre a háborúból, az internáló- és fogolytáborokból), szóval, nem azért követték szemmel az európai költészet eseményeit, hogy puskázzanak belőle, s elámítsák itthon a vidéki olvasót. Úgy tanult ez a költészet, mint hajdan az Európát nyitott szemmel járó erdélyi diák: minek lehetne itthon hasznát látni? (...)
