A polgármestereknek senki nem parancsol?

Az összesereglettek elégedetlenek. Átverésnek érzik, hogy ismét várniuk kell, és esetleg csak egy kijelölt prefektúrai alkalmazottal beszélhetnek. A kormány helyi megbízottja második hete nem ér rá, van, aki arról panaszkodik, két hónapja jár ide, de nem sikerült találkoznia az intézmény első emberével. Előbb a fölösleges út miatt háborognak, majd körvonalazódik, hogy nem akarnak mással beszélni, csak Codrin Munteanuval, senkiben nem bíznak, mindenki úgy érzi, egyetlen esélye, ha maga a prefektus hallgatja meg, jár közben ügyében. Árad a panasz, egymás szavába vágva mesélik gondjukat, bajukat, s szép lassan kikerekedik a szinte egységesnek mondható kép: a polgármesterek, a helyi kiskirályok okolhatóak a megoldatlan ügyekért. ,,Ezeknek a polgármestereknek senki sem dirigál, meg is mondta a miénk, mehetünk az atyaúristenhez, akkor sem tudunk semmit tenni ellene" — panaszolja az egyik asszony. Van, aki személyes ellentét miatt, más a különböző politikai nézetek okán került hátrányos helyzetbe, akad település, ahol a nemtörődömség, a hozzá nem értés, máshol a gazdasági érdekcsoportok okolhatóak a kialakult helyzetért. Sajnos, nem elszigetelt esetekről van szó, ha jól körülnézünk, szinte minden településen találunk az alábbiakhoz hasonló panaszt.

Kit illet a föld

Lemhény egykori polgármestere utódjával elégedetlen: ,,2004-ben bekeríttetett egy utcát, amely tulajdonképpen közterület, így én nem tudok bejárni abba a zsákutcába, ahol lakom. Hiába tettem panaszt, amíg el nem jutottam a kormány ellenőrző hatóságához, addig nem csináltak semmit. Úgyhogy én nem bízom senkiben. Ezért várom a prefektus urat, mert néhány kérdésben nagyon rendes volt, de van egy mondás: amíg elérsz az Istenhez, megesznek a szentek. Itt vannak a törvények a kezemben, semmire sem megyek, azt mondta nekem valaki, majd az idő megoldja, azaz ha meghalok, több gond nem lesz. Mit gondolnak a polgármesterek, küldik az embert a bíróságra azzal, amit helyben kellene elintézniük?"

Kónya Albert és felesége Zaboláról nem először jár a prefektúrán. Nemrég, a kormánybiztos közbenjárásával, sikerült véget vetniük a törvénytelen legeltetéseknek, most felbátorodtak, és saját ügyük intézésével próbálkoznak. ,,A régi prefektusnál legalább tízszer jártam a katrosai üggyel, semmi nem történt, örökké csak átiratokat kaptam. Hathektáros területről van szó, amelyből 1,7 hektárt elvettek, másnak akarják kiutalni. Nem csoda, hisz a környék nagyon kelendő, mindenütt törvénytelen építkezések zajlanak" — meséli Kónya Albert. Felesége dühösen egészíti ki: ,,Ellopják a tulajdonunkat. A polgármester nem hajlandó visszaszolgáltatni az erdőnket, megmondta, menjünk, amerre tetszik, őt nem érdekli. Ez milyen polgármester? Számolják fel inkább a polgármesteri hivatalokat, ha ilyen emberek vezetik."

Polyánban követelné a jussát Boldizsár Béla, de ő sincs jó viszonyban a község elöljárójával, így esélytelen helyben intéznie ügyét. ,,Hatvanöt ár lenne a jogos tulajdonom, ezt a polgármester papíron is elismerte, de most, amikor a birtoklevelet kiállították, csak ötvenöt szerepel rajta. Ki is mérte, papírt adott róla, de hogy lehet tíz ár hiánnyal átvenni egy területet? Azt mondja, ennél több nem jut. Pedig ott az a föld, senki el nem vitte, nagyapáméktól örököltem. A közbirtokossági erdőre tíz éve leadtam a papírokat, de mai napig nem kaphatja a családom a jussot, ami onnan járna. Személyes bosszúállásról van szó." A saját gondok után előkerülnek a közösségiek is, Boldizsár szavaiból kiderül, csak a kiváltságosak kaptak téli tüzelőt a község erdejéből ,,csak azok, akik az RMDSZ-re szavaztak". ,,Hiába adtuk le tíz-tizenöt nappal hamarabb a kérést, nekünk nem adtak, de a szociális támogatást sem azok kapják, akiknek járna, hanem olyanok, akiknek cséplőgépük, traktorjuk van" — hangzanak a vádak, melyeket a prefektusnak is el kíván mondani.

Egy sepsiszentgyörgyi férfi szintén törvénytelenséget bejelenteni érkezett: ,,A város központi részén lakom, hiába fizetem a maximális adót, a szomszédomban mégis jóváhagyták egy autómosó működését. A brassói állami felügyelőség letiltotta, de ennek ellenére most február 23-án megadták öt évre a működési engedélyt. És én itt, Kovászna megyében igazat nem kaptam. Ők bérbe adják euróért, én meg hallgatom egész nap az autómosó nagy zaját" — mutatja a brassói hivataltól érkezett papírt, és remeg a hangja a felháborodástól.

Torja, a ,,kígyófészek"

Nehezen találja a szavakat, kapkodva meséli a torjai történéseket Albert Teréz, aki helyi tanácstagként nemcsak személyes gondokkal, közügyekkel egyaránt foglalkozik. RMDSZ-es összefonódásokat, bűnbandákat emleget, a rendőrség, ügyészség érdekeltségeit, kígyófészeknek nevezi Torját, és egyértelműsíti álláspontját, ,,aki jogot rabol, az is rabló". ,,2001-ben 1500 dossziét adtunk le Torján a módosított törvénnyel, a mai napig egyetlenegyre sem kaptunk választ. A földjeinket, erdeinket egymás között, rokoni, baráti alapon elosztották. Kérjük a prefektust, egyetlenegy iratcsomót ellenőriztessen le, Pethő Benedek örökhagyóét, és azonnal látja majd, hogy mi történt a környéken" — meséli. Saját kertje visszaszerzése okán hiába kilincselt otthon, Szentgyörgyön, csak a bíróság szolgáltatott igazságot. ,,A prefektúrától hiába kértem segítséget, legalább ötször voltam itt, húsz dossziét tettem le, kértem a megvásárolt lakásom melletti kertet, de mert a polgármester úrnak nem tetszik a hajam vagy a szemem színe, a törvényszékre kellett mennem perelni a nagymamától megvásárolt területért. Hiába jöttem, ugyanazt a választ kaptam: visszaküldték Torjára az iratcsomót." Mostani látogatásának célja azonban nem csak ennyi, a közbirtokosságnál kirobbant botrányt szeretné elmesélni, segítséget kérni. ,,Ez egy nagyon komoly ügy, 1200 hektáros közbirtokossági erdőről van szó, és arról, hogy négy éve nem volt közbirtokossági ülés. Az embereknek elegük lett, elindultak a faluban aláírásokat gyűjteni, letették a kérést a polgármesterhez, hogy hívjon össze gyűlést. Nekünk is kellene az a tíz öl fa, ami járna, tíz éve jóformán semmit nem kaptunk, olyan tag is van, akinek soha semmilyen részesedést, se pénzt, se fát nem utaltak ki. Tehát elindultak aláírást gyűjteni, és a közbirtokossági elnök, Nagy Ferenc a titkárnőjével, Ráduly Jolánnal utánuk ment, amikor Szőcs Benedektől jöttek ki, késsel nekirohant az egyiknek, hogy elvágja a torkát. Hiába teszünk le panaszt az ügyésznek, mert a háza a közbirtokosság mellett van, a rendőrség sem tesz semmit, hisz onnan hordják a fát. Végül mégis sikerült megtartani a gyűlést, több mint 150-en voltunk jelen. A végén Ráduly Jolán odaintette a bátyjait és az alpolgármestert, ők nagyon jó barátságban vannak, aláírták hárman a jegyzőkönyvet. Erre az emberek nagyon felháborodtak, hisz senki nem látta, mi áll a papírokon, és a bizalom már rég elfogyott, kiverték őket a teremből... Megkérdeztem utána az alpolgármestert: tessék mondani, mit tetszett aláírni? Azt válaszolta, nem tudja. Hogyhogy nem tudja, ez nem a hivatal, ez a mi birtokunk. Ezután még minket hívattak a rendőrségre, azzal vádoltak, hogy bujtogatunk. Savval kimaratták a Székely Újság riporterének az autóját, leégették a közbirtokossági irodát, hogy eltűnjenek a könyvelési akták. Ezért vagyunk itt, hogy kérjük a prefektust, segítsen, rendeljen el pénzügyi kivizsgálást, és azonnal állítsák meg a kitermelést. Bizalmatlansági indítványt is tettünk le a törvényszékre, de amíg ott döntés születik, eltűnik az idén jóváhagyott 3000 köbméter fa, és mi ismét nem látunk belőle semmit."

Kárpótlás: járna, de nem jut

Egy árapataki román férfi évek óta jár, kilincsel, próbál intézkedni. Belefáradt, már rég nem a hozományként kapott földet szeretné visszakapni, hanem az ezért járó kárpótlást kérné. Úgy véli, megilletné őt és feleségét, hogy még haláluk előtt lássanak valamit a pénzből. ,,Mindenhol jártam már, a kormánynál, az elnöknél, a nép ügyvédjénél, de semmi esélyem visszakapni a földemet. Mindenki az előző polgármestert hibáztatja, bírósági per is volt, igazat adtak nekem, megítélték a kártérítést, de mikor kapom meg? Anyósomtól örököltünk Előpatak határában egy hektárt, ez nem volt téeszben, saját tulajdon volt, és használtuk is, aztán pártgazdaságot építettek egy részére, a többi megmaradhatott. Később, a kilencvenes években Sepsiszentgyörgy városi tulajdonába került, oda építették a tábort, és kaptam helyette kicsit arrébb egy másik területet. Igen ám, de egyszer arra ébredtünk, hogy valakik építkeznek, sorra jelennek meg a házak. Elmentünk az illyefalvi polgármesterhez — miért, miért nem, hozzá tartozott a terület —, és kiderült, hogy odaadták másnak. Azt javasolták, kérjünk kárpótlást, 2000-ben letettem a papírokat, de semmi nem történt. 2004-ben perelni kezdtem, jártam a mindenféle hivatalokat Szentgyörgytől Bukarestig, de hiába. Eredetileg többen voltunk károsultak, össze is fogtunk, de csak nekem adtak igazat, mert én a 246-os törvény megjelenése után is letettem egy kérést. Ám hiába ítélték meg a kártérítést, ha pénzt nem látok így sem. Azzal vigasztalnak, rajta vagyok a listán, s várjak. Idős vagyok, 71 éves, a feleségem szintén, és beteg is. A halálunk után akarnak kifizetni?"

Prefektusi ígéret

A panaszáradat a prefektus érkezésével újra felélénkül, pedig csak éppen pár szót vált az emberekkel, siet, bukaresti ellenőrző csoport munkálkodik a hivatalban. Pár hónapos tapasztalatai neki sem jók, de már elődje, György Ervin is gyakran panaszkodott a polgármesterekre, büntetéssel azonban csak fenyegette őket, ki nem rótt egyetlen bírságot sem, mert meglátása szerint aránytalanul nagy összegek szerepelnek a törvényben. Codrin Munteanu egyelőre tájékozódik, hiába kért kimutatást a föld- és erdő-visszaszolgáltatás helyzetéről, a megadott határidőig csak négy polgármester küldte el a dokumentumot. Egy hónapja létrehoztak egy belső ellenőrző csoportot, ezután a helyszínen is kivizsgálnak egy-egy esetet, nemcsak a szentgyörgyi irodákból küldik a válaszleveleket — ígéri.

Nehéz eligazodni a sokféle egyéni és közösségi panasz között, rengeteg az indulat, évek óta gyűl a sérelem az emberekben, így minden bizonnyal túlzások is keveredtek az elmesélt történetekbe. Tény azonban, az emberek többnyire jogos tulajdonukat szeretnék visszakapni, szüleiktől, nagyszüleiktől örökölt földeket, erdőket, helyi visszaélések, vélt vagy valós igazságtalanságok miatt utaznak hétről hétre Sepsiszentgyörgyre. A polgármesterek, tisztelet a kivételnek, hozzánőttek több mandátummal ezelőtt megszerzett székükhöz, helyi kiskirályokként viselkednek, saját birtokként kezelik a falvakat. Szomorú valóság: többtucatnyi megkeseredett magyar ember ma már, gyanútlanul, jobban bízik a román állam képviselőjében, mint választott elöljárójában.