Röviden - Mózes László

2009. május 16., szombat, Világfigyelő

Kitüntették Szőcs Gézát Bécsben

Nagydíjával tüntette ki a Bécsi Európai Akadémia Szőcs Géza erdélyi költőt. Az 1962-ben alapított társaság az európai integráció, együttműködés és oktatás elősegítésére jött létre, és támogatja az Európai Unióról szóló ismeretek terjesztését.

A szervezet évtizedek óta évente egy alkalommal kitüntetéssel jutalmazza Közép-Európa politikai és szellemi életének kiválóságait. Csak akkor maradhat Európa az, amire eddigi teljesítménye predesztinálja, ha bízik magában, és hisz a szeretetben — mondta Szőcs Géza a szerda esti ünnepségen elhangzott köszönőbeszédében. A felszólalók megemlékeztek arról, hogy idén húsz éve szűnt meg a határzár Magyarország és Ausztria között. Az eseményen többek között jelen volt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Deák Ernő, az Ausztriai Magyar Egyesületek Központi Szövetségének elnöke is.

Bugár Csáky távozását szeretné

A pártelnök távozásával megoldódhatna a Magyar Koalíció Pártjának belső vitája — vélekedett Bugár Béla az Új Szó pozsonyi napilap tegnapi számában megjelent interjúban. Az MKP korábbi elnöke április közepén két párttársával együtt kilépett a párt parlamenti frakciójából, elsősorban Csáky Pál pártelnök vezetői stílusa miatt. Az MKP vezetősége és Bugárék között folytatódnak a megegyezést kereső tárgyalások. Ma Rozsnyón ülésezik az MKP Országos Tanácsa. Ezen megvitatják a párt európai parlamenti választási programját, készülve a Szlovákiában június 6-án sorra kerülő EP-választásra.

Befejezte szentföldi zarándoklatát a pápa

Békefelhívással zárta egyhetes szentföldi zarándoklatát tegnap XVI. Benedek pápa. A Ben Gurion repülőtéren mondott beszédében felszólította a palesztinokat és Izraelt, hogy szakítsák meg az erőszak ördögi körét. Egyértelműen állást foglalt egy önálló palesztin állam megalakítása mellett, és hangsúlyozta: Izraelnek joga van a létezéshez, mégpedig biztos és nemzetközileg elismert határok között. A búcsúceremónián Simon Peresz izraeli elnök kérte a pápát, hogy segítsen a vallás és a terrorizmus különválasztásában, és köszönetet mondott a soát, az antiszemitizmust és a hátrányos megkülönböztetést elítélő szavaiért. Előzőleg a pápa Jeruzsá­lemben a Szent Sír templomában arról beszélt, hogy Jézus Krisztus reménységet ad a közel-keleti békének, és van remény arra, hogy túl lehet lépni a bosszún és az ellenségeskedésen. A katolikus egyházfő az annektált Kelet-Jeruzsálem óvárosában találkozott a görögkeleti patriarkátus vezetőivel. A pápa III. Theofilosz pátriárka előtt szégyenletesnek nevezte a katolikusok és görögkeletiek közötti megosztottságot.

Tóásót egy másik börtönbe vinnék

A La Paz-i San Pedro büntetés-végrehajtási intézmény igazgatója kérelmezte, hogy helyezzék át Tóásó Elődöt és Mario Tadicot egy biztonságosabb börtönbe — jelentette tegnap a bolíviai sajtó. A terrorizmussal gyanúsított két férfit a Chonchocoróba, Bolívia legszigorúbban őrzött börtönébe vinnék, ahol a hivatalos érvelés szerint jobb körülmények között és nagyobb biztonságban lennének. Az intézmény a fővárostól mintegy harminc kilométerre fekszik. Tóásó ügyvédei már előzőleg közölték, hogy nem értenek egyet a lépéssel, mert így megszakad közvetlen kapcsolatuk az életét féltő magyar fiatalemberrel, akivel egy megfelelő tolmács révén már jól tudnak beszélni. Döntés még nem született. A bolíviai parlamenti vizsgálóbizottság ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a terrorizmussal gyanúsított és április 16-án erőszakkal felszámolt csoport igazi kulcsfigurája nem Eduardo Rózsa-Flores, hanem a korábban a Székely Légió vezetőjeként azonosított Révész Tibor volt.

Az EU kulturális fővárosai

A portugáliai Guimaraes és a szlovéniai Maribor lesz az Európai Unió kulturális fővárosa 2012-ben, egy évvel később pedig Kassa és Marseille-Provence töltheti be ugyanezt a tisztet a tagországok kulturális ügyekkel foglalkozó minisztereinek keddi brüsszeli döntése szerint. A miniszteri tanács nem változtatott a jelöltek közül válogató szakértői bizottság tavalyi javaslatán. Ján Figel, az Európai Bizottság kulturális biztosa hangsúlyozta, hogy a kulturális fővárosi cím elnyerése egy teljes évre reflektorfénybe helyezi az érintett városokat, és óriási lehetőséget biztosít a helyi fejlődésre. Idén Vilnius és Linz, jövőre Pécs, Essen és Isztambul viselheti a címet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2009-05-16: Világfigyelő - x:

Lengyelország két nagy történelmi évforduló ünneplésére készül

Lengyelország nagyszabású rendezvénysorozattal készül a kommunista tömbben rendezett első szabad (lengyelországi) választások idei 20. évfordulójának megünneplésére és az első világháború kitörésének 70. évfordulójával kapcsolatos megemlékezésekre ― tájékoztatta az MTI-t Varsóban Andrzej Przewoznik államtitkár.
2009-05-16: Közélet - x:

Ahova a turulmadár visszaszállt (Vendégségben Kárpátalján) - Szekeres Attila

Munkács várában
Kárpátaljáról nem kering sok információ, s ami felröppen, az általában nem a vendégcsalogatók közé tartozik. Az ember nemigen tervez kirándulást, esetleg nyaralást a volt Szovjetunió, ma a viszályoktól hangos Ukrajna e térségébe. Pedig érdemes! A helybeliek nem harapnak, látnivaló akad bőven, gondoljunk csak Munkács várára, Beregszászra, Ungvárra, a Vereckei-hágóról nem is beszélve, s viszonylag olcsón meg lehet úszni.