Véglegesítették a politikai tisztogatástCsak hat magyar intézményvezető marad — Farkas Réka

2009. május 18., hétfő, Közélet

Hat magyar intézményvezető maradhat tisztségben ― a kormánypártok Háromszéken is véglegesítették a cseréket, egyetlen hivatal, az ifjúsági igazgatóság vezetőjének helyzete maradt még függőben, Tischler Ferenc menesztéséről vagy maradásáról csütörtökön határoznak.

Keresztély Irma megyei főtanfelügyelő, Deme Judit közegészségügyi igazgató, Sikó-Barabási Sándor, az állat-egészségügyi igazgató­ság vezetője, Bartók Botond művelődési főfelügyelő és Mild Zoltán építészeti főfelügyelő, illetve Puskás Zoltán, a konkurenciahivatal igazgatója funkcióban marad, megkapták mandátumuk meghosszabbítá­sáról az értesí­tést, mindenki másnak távoznia kell. Az SZDP és a D-LP harminchét intézményvezetői tisztségről döntött, az osztozkodás után 18 a szociáldemokraták, 19 pedig a demokrata-liberálisok fennható­sága alá került. Eddig húsz kormá­nynak alárendelt hivatalt irá­nyított román igazgató, főfelü­gyelő, és csak tizenhétnek volt magyar vezetője, mostantól ez az arány tovább romlik, hat, legjobb esetben hét intézménynek lesz magyar az irányítója egy olyan megyében, ahol a lakosság 73,8 százaléka magyar.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-05-18: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a nagybaconi születésű sepsiszentgyörgyi
KERESZTES ANTAL
életének 75. évében csendesen elhunyt.
Temetése 2009. május 19-én 14 órakor lesz a szemerjai új református ravatalozóháztól az ott levő temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
2523
2009-05-18: Közélet - x:

Sportcsarnokot avattak Zabolán — Bodor János

Szombaton sportcsarnokot avattak Zabolán, melynek kivitelezője a sepsiszentgyörgyi Ördög Kft. volt. Az ünnepi eseményen számos helybeli vett részt, jelen volt Borbély László, a Tăriceanu-kormány lakásépítési, területrendezési és fejlesztési minisztere, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselői, a megyei tanács vezetői és a helyi önkormányzat képviselői, valamint a szomszéd települések polgármesterei. Díszvendégként Buzánszky Jenőt (felvételünkön jobbról), a magyar válogatott aranycsapatának legendás jobbhátvédjét köszöntötték, akit nagy tapssal fogadott az ünneplő közönség.