Sportcsarnokot avattak Zabolán — Bodor János

2009. május 18., hétfő, Közélet

Szombaton sportcsarnokot avattak Zabolán, melynek kivitelezője a sepsiszentgyörgyi Ördög Kft. volt. Az ünnepi eseményen számos helybeli vett részt, jelen volt Borbély László, a Tăriceanu-kormány lakásépítési, területrendezési és fejlesztési minisztere, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselői, a megyei tanács vezetői és a helyi önkormányzat képviselői, valamint a szomszéd települések polgármesterei. Díszvendégként Buzánszky Jenőt (felvételünkön jobbról), a magyar válogatott aranycsapatának legendás jobbhátvédjét köszöntötték, akit nagy tapssal fogadott az ünneplő közönség.

Amíg a közönség az ünnepi rendezvény elkezdésére várakozott, a sportcsarnok előtt megjelent egy, a demokrata-liberális párt (D-LP) feliratú kampánykocsi, mely román zenét szolgáltatott a többnyire magyarokból álló közönségnek. Borbély László szenátor nem hagyta szó nélkül, hogy román zenével kampányolnak a magyaroknak, odament, és azt mondta nekik, ha azt akarják, hogy a székelyek rájuk szavazzanak, tegyenek magyar zenét és a székely himnuszt. Ezt követően az egybegyűltek bevonultak a sportcsarnokba, majd Borbély László volt miniszter és Ádám Attila, a község polgármestere elvágták a magyar és román nemzeti színű avatószalagokat, a község történelmi egyházainak lelkipásztorai megáldották az új sportlétesítményt, majd sor került az ünnepi szónoklatokra. Beszédet mondott Ádám Attila, Tamás Sándor megyeitanács-elnök, Borbély László volt miniszter és Codrin Munteanu prefektus. Utóbbi kivételével valamennyien azt hangsúlyozták, hogy továbbra is támogatni kell az RMDSZ-t, hiszen csak összefogással lehet nagy dolgokat megvalósítani. Buzánszky Jenő méltatta a sportcsarnok létesítését, majd zabolai és székelytamásfalvi gyermekcsapatok minifoci-mérkőzésén ő végezte a kezdő rúgást. A legendás Jenő bácsi lapunknak elmondta: ,,nagyon örülök, hogy itt lehettem eme csodálatos sportcsarnok felavatásán, arról értesültem, hogy Háromszéken immár 16 ilyen sportcsarnok épült, most már csak a szervezésen múlik, hogy mennyire fogják kihasználni, hiszen én azt szoktam mondani, hogy amíg a fiatalok a sportpályán töltik az idejüket, addig nincs drog, nincs egyéb káros szenvedély, de van testépítés, ami nagyon fontos az egészsé­ges élethez." Végül a zabolai kultúrotthonban Buzánszky Jenő sportpályafutásáról és aranycsapat-sikereiről beszélt az érdeklődő közönségnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2009-05-18: Közélet - x:

Csak hat magyar intézményvezető marad (Véglegesítették a politikai tisztogatást) — Farkas Réka

Hat magyar intézményvezető maradhat tisztségben ― a kormánypártok Háromszéken is véglegesítették a cseréket, egyetlen hivatal, az ifjúsági igazgatóság vezetőjének helyzete maradt még függőben, Tischler Ferenc menesztéséről vagy maradásáról csütörtökön határoznak.
2009-05-18: Közélet - x:

Háromszéken kampányolnak a Magyar Összefogás jelöltjei (Orbán Viktor Kézdin és Sepsiszentgyörgyön)

Erdővidékre érkezik ma a Magyar Összefogás Lista kampánykaravánja, Tőkés László, az RMDSZ és EMNT jelöltei 17 órától Nagybaconban a kultúrházban találkoznak az érdeklődőkkel, este 19 órától Baróton tartanak lakossági fórumot.