Budapesten a hét végén ötödször ülésezett ― most végre rangjának megfelelő helyen, az Országházban ― az öt éve létrehozott Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács.
Nyilvánvaló, hogy mind az erdélyi, mind más nemzetállam kötelékében élő magyar közösség autonómiaküzdelmét eddig nem koronázta siker, az utódállamok politikai vezetői ― színre, doktrínára való tekintet nélkül ― nagyon határozottan ellenálltak minden ilyen törekvésnek, s a néhány évig kormánytényezőként működő pártok (Szlovákiában, Romániában, Vajdaságban) a hatalomért cserébe meghatározatlan ideig elodázták e cél nyílt felvállalását. Legpontosabban az RMDSZ viszonyulásán tudjuk ezt lemérni. Most, hogy kiesett a hatalom selyempárnája alóluk, úgy tűnik fel, az autonómiáért folytatott harc legelkötelezettebb hívei. Igaz, nyitva hagynak néhány visszatáncolásra alkalmas kaput. Példát is mondanék: a székelyföldi önkormányzati vezetők Székelyudvarhelyre tervezett összejövetelének ma nyilvánosságra hozott halasztásának egyik RMDSZ-es indoka: nem lenne jó, ha a román fél kampánymegmozdulásnak tekintené az összejövetelt, de ok az is, hogy az előterjesztendő anyagokon ― tizenkilenc év óta még mindig ― dolgozni kell. Most a hegy alatt ellenzékből abrakolva készülnek ,,kellő súlyú dokumentumot" összeállítani.
No de térjünk vissza a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács budapesti összejöveteléhez.
Alaphangját a tanács elnöke, Tőkés László ütötte le, megfogalmazván: az autonómia ügye a magyar kisebbségek szabadságharcát jelenti. De a harchoz katonákra, vezérekre, haditervekre, a célok, elhatározások pontos felmérésére, összehangolt küzdelemre van szükség. És mi igencsak rosszul állunk. A célt ismerjük: autonómia, de a haditerveken most munkálkodnak, az összefogás kissé féloldalasra sikerült, az államalkotó nemzet ellenállása közismert, s ráadásul hiányzik az erős anyaországi támogatás is. Szerencsére Magyarországon is érlelődik valami. A tanácskozáson jelen levő Orbán Viktor mondotta, a Fidesz célja annak a máig tartó politikának felszámolása, amely nyíltan hátat fordított és fordít a határon túli magyaroknak, s velünk együtt természetesen autonómiatörekvéseinknek is, ,,holott Európa büszke a jól működő autonómiáira, mert segítségükkel korábban rendkívül feszült térségeknek a sorsát sikerült rendezni".
Ezeket az irigyelt, eredményes autonómiákat az ott élő népek harcolták ki maguknak. Megálmodták, összefogtak, és cselekedtek. Példák tehát vannak, csak emberek kellenének a gátra. Nevezhetnénk őket szabadságharcosoknak is.