Az új állás megszerzésének tanulságait, a létbiztonság megszilárdításának módozatait érthető okokból élénk közérdeklődés övezi, e tapasztalatokból osztanánk meg párat a továbbiakban az olvasókkal.

Egy nagyvállalat lavírozásai

A megyei óriásvállalatok összeomlása idején, a kilencvenes években sokáig kivételnek számított a valamikori ún. autóvillamossági gyár, közszájon forgó nevén a Jájá, ezrek kenyéradója és jó hangulatú munkaközössége. Hogy miért és hogyan ment gallyra, megírta a sajtó, amivel adósak vagyunk, más: miként tükröződik mindez a személyes sorsokban. Például a most 53 éves Kiss Dénes almérnökében, kinek joviális arcát jellegzetes szakállviseletéről is sokan ismerhetik a megyeszékhelyen, illetve Árkoson, ahova kiköltözött. Pályája töményen tartalmazza ama fordulatokat, melyeken sok műszaki szakember átment, és figyelmeztet arra is, e szakma ismét a legmegbízhatóbb fogódzók egyike marad.

— Én Maros megyei vagyok, az iskolát és reállíceumot Szovátán végeztem. Onnan mentem Iaşi-ba a gépészeti almérnökire. Most lesz harminc éve, hogy Szentgyörgyre helyeztek, 1979. augusztus 16-án. Fél évig az autóvillamossági gyár szerszámműhelyében voltam normatőr, utána 2006 márciusáig a tervező technológusok csoportfelelőse. Hogy mikor kezdődtek a bajok? Hát 2004 körül már érezni lehetett, beindultak a leépítések. Véleményem szerint félig-meddig ,,mesterséges" dolog volt. Tehát nem az történt, hogy nem lett volna szerződésünk, nem lett volna munka. Úgy hiszem, amolyan hátsó szándékokkal állították félre. Dátumszerűen nem emlékszem, mikor, de miután megvette a magyar Corvinus cég a többségi részvénypakettet, egy-két évig még döcögött, aztán egyre hanyatlott. A tervezőknél is fokozatosan leépítettek, ötösével, hármasával, részletekben. Nem volt szükség ránk, új terméket már nem gyártottunk, hanem csak régieket — pótalkatrésznek. Mi ment akkoriban? Hát nekünk közvetlen kapcsolatunk volt az INA-val, a német csapágygyárral, legalább ötven alkatrészt gyárthattunk volna nekik, egy párra rá is állottunk, aztán az is megszűnt. A francia Jideco céghez, mely a Nissan gépkocsihoz ablaktörlőket állít elő, Dan Hariton főmérnök révén szintén szoros kapcsolat fűzött, vele működtünk együtt egy ideig, szerintem jelenleg is dolgozhatnánk nekik, mert ide akarták telepíteni az összeszerelést is. S mi egyszerűen kijelentettük: nem akarjuk. Tehát benn volt két nagy cég, és mi elküldtük őket!...

Végkiárusítás

— Mondhatni, hogy a pozíciót, amit elveszítettek a román autóiparban, nemzetközi cégek révén másutt visszaszerezhették volna?

— Igen, az egyik autóipari, a másik azonban kimondottan csapágygyár. Most Brassóban van leányvállalata. Egy idő után kivonultak tőlünk, mert mi visszamondtuk. Talán Debrecenben és valahol Romániában termeltet az INA, a Jideco pedig tudtommal visszatért Franciaországba.

— Önöknél villanymotorgyár is működött valamikor, bár egyre szűkült a piaca.

— Az állt le leghamarabb. Az autóvillamossági részleg ma is termel, az alkatrészeket ugyanis tíz évig gyártani kell, de alig vannak már, öt-hat tucatnyian ha lehetnek az egész Jájában. Kívülről nem sok biztatót látok, ócskavasnak adják el, amit lehet, a gépeket is árusítják, egy brăilai cég bontja szét, amit megvett, a motorgyárat felerészben legalább kiürítették. Azokban a matricákban stb. huszonöt éves munka lehet, milliárdok fekszenek bennük, és ócskavasnak megy. Fáj az ember lelke attól, amit lát.

Megy, de marad

Ezek után nem kell magyaráznia, miért váltott munkahelyet. Nem tagadja, számított rá, hogy előbb-utóbb úgyis ,,útra kerül", amikor egy ismerőse révén megkeresték, s ráadásul kedvező ajánlatot tettek neki. ,,Ilyen körülmények közt az ember igent mond, és nem bántam meg sem fizetésileg, sem másképp". A Zambelli-Metal Kft. német cég, mely a régi gyár udvarán öt másikkal osztozik a felhagyott, időközben kiárusított kapacitásokon, épületeken. Főrész-vényese, a 75 éves Zambelli a napokban látogatott el először romániai leányvállalatába. Kiss Dénes szavaival ,,egy hatalmas cég, melynek Németországban három, Csehországban két és nálunk egy gyára van. Mit gyártanak? Egyikük például tetőszerkezeteket repülőterek számára, a másik fémszerkezeteket. A miénk szintén azokat, nagyobb irodaasztalok összeszereléséhez szükségeseket. Ezek voltak első termékeink, mára kiegészültek két további gyártmánnyal: vízlevezető csatornákhoz készülnek könyökök, csatlakozók, Y alakú megosztók, a két éve alakult új részlegen pedig fás kazánok egy osztrák cégnek. Az idéntől ezt kibővítettük az anyacég számára készült más típusú, szintén fás kazánnal." Rugalmasságukat jelzi, hogy még egy részleget alapítottak, mely lézervágógéppel, számvezérlésű hajlítógéppel felszerelt és kiszolgál bárkit, brassóiakat például, akinek erre a műveletre van szüksége.

Az irodai személyzettel együtt hetvenvalahány alkalmazottat foglalkoztatnak. Kiss Dénes úgy látja, a cégnek van jövője, mert a szerződések legnagyobb hányada külföldi céggel köttetett, a belső piac úgy tíz százalékát veszi fel termelésüknek.

Kis keleti gazdaságtan

— No de miért éri meg a cégvezetésnek itt dolgoztatni? — nyilván, ez a kérdés gazdaságilag döntő, miként annak kell lennie azok számára is, akik külföldi befektetőktől remélik, hogy kimozdítják vidékünket a holtpontról.

— A kézi munka miatt. Az itt sokkal olcsóbb, mint kinn. Ahogy a főnököm is meséli, valahányszor kinn jár, ott bevallottan sajnálják az alkalmazottak, hogy a munkát elhozták onnan, Németországból, de a vezetőség tudja, hogy megérte nekik. Itt a kézi munka biztosan legalább tízszer olcsóbb, mint ott, náluk. Ezt mindnyájan tudjuk.

— Ennek ellenére még mindig jól keresnek az itteni gyárban?

— Jól. Elmondhatom, a mieink jól keresnek. Amennyiben lehetett, bevezettük a normázott munkát, és akkor már lehetőség kínálkozik arra, hogy keressenek.

— A munkások átlagbére mennyi?

— Változó. Függ attól, milyen megrendeléseink vannak, de olyan bruttó tizenkettő és húszmillió közötti összegekről lehet beszélni. Átlagosan a tizenötöt megkapják. Szentgyörgyi viszonylatban és nyolc órára elég jó.

*

Visszatérünk a megyeszékhely valamikori büszkeségének számító óriásüzemre, melynek nem sikerült átmennie a vizsgán, s ma feloszlóban van. Sorolja, udvarán és telepén ma hány kisebb cég fér meg, és alighanem több is megférne. (Hogy miért nincs nálunk ipari park? Hát van szükség rá, kérem?) Nos, a Jájá gyártelepén van ma a székhelye a Waloor francia cégnek, a Zambelli-Metal német kft.-nek, ott működik a puzzle játékot előállító Deico egyik telephelye, ahol, mint mondja, legalább húszan dolgoznak.

— A Depo vette meg a hátsó részt, teljesen felújította, és külön kaput csináltatott magának. Ők sörforgalmazással foglalkoznak, Ursus, de Timişoreana és Ciuc márkát is láttam ott.

Szóval, az öt cégből három termel, és kettő kereskedik. Nem kérdem, de a valamikori tömegnek tizede, ha megél ott, ahonnan egykor műszak végén folyamatosan áramló ezrek árasztották el a járdát és megállót.

De legalább nem áll üresen és kihasználatlanul, nem senyved rozsdatemetőként, mint a szocializmus nem egy gazdasági óriáshullája.