Ők is leginkább az úgynevezett közszférához tartoznak, a számlát tehát legfeljebb az államnak — ezt viszont mi valamennyien tartjuk el — nyújthatják be. A többi munkavállaló a piaci kereslet-kínálat hullámverésében hol kevésbé, de inkább jobban ki van szolgáltatva a béralku esetlegességeinek, mindenekelőtt a tőke és a menedzseri osztály önkényig fajuló erőfölényének.

Háromszéken a 48 000 alkalmazottból valami tízezer szakszervezeti tag pillanatnyilag, hasonló lehet az arány az egész Székelyföldön. A térségben, ahol a nagyobb ipari egység ritka, és amely a nemzetközi tőke érdeklődését igazából még nem ébresztette fel, még inkább szembeötlő, hogy az ún. eredeti tőkefelhalmozásnak abban a szakaszában van a magánszektor, mely jórészt alkalmazottjai kiuzsorázásán, az alacsony bérszínvonalon mintegy élősködve próbál megerősödni. Haszonkulcsát a munkások bérének rovására emelné — egyebek közt, mert azért itt a skála eléggé széles, a kimondott adócsalástól a szürke- és feketegazdaság egész fegyvertáráig mindent felvonultatnak tőkés-vállalkozói oldalon. A különben meglehetősen gyengének nevezhető helyi magánvállalkozói szféra nyilván onnan vesz el, ahonnan tud, ahol kisebb az ellenállás, vagy korrumpálhatóbbak az ellenőrző szervek. Nem véletlen tehát, hogy Székelyföldön országos viszonylatban is alacsonyabbak a bérek, mint sok más övezetében Romániának, igaz, bár nem vigasztaló, a vállalkozói réteg tőkeereje is ezzel lehet arányos.

Ami a belföldi tőkét illeti, a bütykölt kapitalizmus korát éljük. Nyílt titok a belső tőke alárendelt szerepe a nemzetközihez képest. Igazán korszakalkotó, nagy létesítményekhez még mindig csak az előbbinek van vagy lenne meg a kellő tőkeereje, hitele és kapcsolati potenciálja, a belsőtől csak amolyan másodosztályú kapitalizmust, a vele járó harmadosztályú demokráciát és e kettőből fakadó negyedosztályú ,,jólétet", fogyasztási és művelődési szintet remélhetünk.

Innen nézve a Székelyföldi állapotok még nyomasztóbbak, mert itt koncentráltabban található meg mindaz, ami az országot is emészti. Évtizedes vajúdás sem volt elég ahhoz, hogy a régió a nyomorhoz, a röghöz kötöttség eme horgonyáról leszakadva, végre kihajózzon a szabadabb vizekre.

A székelység anyagilag szerény állapota összefügg hát a honi bütykölt kapitalizmus működési mechanizmusával, de az országosnál rosszabb. Egyik kitörési pont e demoralizáló helyzetből a szakszervezetek megerősödése lenne, a méltányosabb és átláthatóbb jövedelemelosztás, ugyanis a nagy többségnek fokozottabban válna javára, mint amennyit a helyi tőkének ártana.