MédiakonferenciaAz MTV összevonatna, a Duna együttműködne

2009. május 27., szerda, Világfigyelő

A Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió összevonására tett javaslatot utóbbi ügyvezető alelnöke a Media Hungary-konferencián tegnap Tihanyban.

Az MTV nem ,,bedarálni" akarja a másik két intézményt, hanem nyolcéves finanszírozási szerződés alapján, zártkörű részvénytársaságként működő, a mainál erősebb érdekérvényesítési képességű konszern létrehozását javasolja Magyar Tartalomszolgáltató Vállalat (MTV) néven — mondta Medveczky Balázs.

A kilencvenes években kifejlődött a hazai kereskedelmi média, most ,,erősítsük meg a legyengült, kiszolgáltatott közszolgálati pillért" — mondta, azt hangoztatva: így kisebb szervezettel, a tudást, a szakértelmet és az erőforrásokat megosztva, egységes sztenderdek alapján működve, ,,közös, de ütősebb" világhálós megjelenéssel tevékenykedhetnének.

Példaként említette, hogy a két köztévé sikeresen lépett fel együtt a két országos kereskedelmi televízió koncessziós díjának csökkentése ellen.

Cselényi László, a Duna TV elnöke kijelentette: ,,hogyha egyesülnénk, kivel tudna összefogni az MTV? Senkivel, legfeljebb önmagával. Ez eddig is kevésnek bizonyult."

Hozzátette, ,,nem értem ezt az erős nászkésztetést", és a javaslat ellen azt is felhozta: teljesen más a két társaság feladata, de a nagyságrendek is, amiben gazdálkodnak.

Szekeres László, a Duna Televízió gazdasági főigazgatója ezt megelőzően arról beszélt: ha volna egy olyan fórum, amelyen a közmédiumok pályázhatnának műsorgyártási pénzekre vagy elavult eszközparkjuk megújítására, akkor kiszűrhetnék a párhuzamosságokat, valamint optimálisabban használhatnák fel az erre rendelt közpénzeket. Másik megoldásként azt említette, hogy térjen vissza a rendszer a régi elosztási elvhez, amely százalékos arányban szabta meg, hogy mely közmédium hány százalékot kap a summából.

Mint mondta, a médiatörvény 1996-os hatályba lépése óta körülbelül 600 milliárd forintnyi közpénzt fordítottak a hazai médiarendszerre, ebből 25 milliárdot a felügyeleti szervekre, 150-et műsorterjesztésre, a fennmaradó mintegy 420 milliárdot pedig gyártásra és intézményfenntartásra. Ez utóbbi összeg majdnem egyharmadát — 130 milliárdot — ,,egyedi döntések keretében" osztották el, s az összeg négyötöde ,,a három intézmény közül az egyiknél csapódott le" — mondta, nevet nem említve.

Such György, a Magyar Rádió elnöke úgy nyilatkozott a konferencián: önmagában nem találja ördögtől valónak az intézmények közeledését, de a formát — amit a felvázoltak alapján beolvasztásnak lát —, igen. ,,El tudok képzelni egy épkézláb megoldást" — mondta, megjegyezve: a Magyar Rádió nem veszítette el közönségét, nem ,,éhezik", nincsen alulfinanszírozva.

Török Gábor, a Vision Consulting elemzőcég igazgatója azt mondta: a politikusok a médiát nem elfoglalni, hanem befolyásolni akarják; ez számukra nem végső cél, hanem eszköz. Szerinte amíg ez működik, a politika nem lesz érdekelt a jogszabályi környezet megváltoztatásában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2009-05-27: Riport - x:

Nemzetközi szélhámos banda garázdálkodik vidékünkön — B. Kovács András

Alighanem székelyföldi tagokkal is rendelkező nemzetközi szélhámos banda nyomaira bukkant az a négy háromszéki, aki a minap egy csehországi munkaalkalmat kínáló újsághirdetésre jelentkezve kiment Prágába, ahol aztán rútul becsapták őket. A nem mindennapi átverésről, a munkanélküliek kiszolgáltatottságát kihasználó becstelen emberek üzelmeiről egyikük élettársa számolt be nekünk. Ezúton mondunk köszönetet neki, amiért felkereste a szerkesztőséget, hogy a keserves tapasztalatot és tanulságait nyilvánosság elé tárva, figyelmeztesse a sorstársakat, nehogy ők is a banda hálójába kerüljenek.
2009-05-27: Világfigyelő - x:

A Vatikán vizsgálja a volt szlovák érsek gyanús ügyeit

Félmilliárd koronát zsarolhatott ki egy volt ügynök Ján Sokoltól. A különös átutalásokat már tíz éve vizsgálta a rendőrség, de valamiért leállították a nyomozást. Az egykori érsek tagad.