Az áldozatok, mint látni fogják, nem holmi hiszékeny, naiv emberek, amennyire tudtak, iparkodtak körültekintőnek lenni, de a munkaerőpiacon uralkodó mai állapotok nehezen minősíthetők, annyi a csapda és olyan fokú a hivatalos ellenőrzés hiánya, hogy a legdörzsöltebbek is könnyen lépre mehetnek, főleg ha a lelkiismeretlen gazemberek épp valami újabb kelepcét eszeltek ki.

,,Igaza van, a kőművesek valóban kapósak — válaszolja kérdésemre élettársáról a narrátor —, B. mégis kénytelen volt a külföldi ajánlathoz folyamodni, mert bár évek óta csinálja, és eddig talált itthon munkát, január óta semmit nem sikerült felhajtania. Az ismerős vállalkozók is állnak az építőiparban. A válság, vagy mi! Kislányunkra egy néni vigyáz, bankkölcsönt kell törlesztenünk, arra az én keresetemből nem futja, ráadásul állásom elvesztése is fenyeget. Muszáj volt tehát valamit találnia. Olvasta a Háromszékben, hogy Csehországban kőművest, mázolót, lakatost, asztalost keresnek. »Jelentkezni Kis Gábornál«, és egy telefonszám. Erre felhívja, és az illető csiszolt szókinccsel rendelkező úriember benyomását keltette. Előrebocsátom, személyesen egyszer sem találkoztak, csak telefonon beszéltünk vele. Startból elmondta, német cégről, a Hoffmanbau gmbh-ról van szó, mely hároméves projekten dolgozik Csehországban, lakótelepeket, bevásárlóközpontokat épít, ő ott kisebb főnök, most épp otthon, Temesváron, és azt a feladatot kapta, toborozzon embereket. Eleget firtattuk, miért kell egy temesvárinak Há­romszéken hirdetni, azt felelte, az otthoniak már kimentek. Mindenre volt válasza. És nem siettetett, az első beszélgetés a Szent György-napok előtt folyt, és azt mondta, május 15-re kellene kinn lenni. A kiutazást viszont egyénileg oldja meg mindenki. Ez fontos. Tőle egy címet fogunk kapni, és azon kell jelentkezni. A párom rögtön felhozta, hogy lenne három társa, akivel eddig is együtt dolgoztak. Nem, felelte, mert már jelentkeztek mások, esetleg egyről még lehet szó. Ennyi volt az első beszélgetés. Egy második alkalommal ő keresett meg, és bekérte a párom és a barátja adatait."

Kiemelt összkomfort

B. és élettársa közben megbizonyosodtak az interneten, hogy a cég létezik, mi több, az illető által megadott pilseni címet a navigációs programmal meg is találták. Hogy a kapcsolatot is felvegyék a céggel, már nem járta meg az eszüket, igaz, a nyelvet nem ismerik.

,,Utána hol mi jelentkeztünk, hol ő, további adatokat kért, és hangsúlyozta, a német cég normális körülmények közt szállásolja majd el őket, erre a német ad, egy szobában két munkásember lesz, hűtőszekrény és mosógép, persze, fürdő, viszont kell fizetni fejenként 220 eurót, egyféle garanciát vagy kauciót, ha megrongálnád a berendezést, lehessen javíttatni."

— Magának nem kért semmit?

— Egy vasat sem. Érdekelt minket, a közvetítés mibe kerül, mert ma mindenért fizetni kell, ugye. ,,Semmibe, kérem! Egy hirdetésbe került nekem, az semmi. Kiutaznak, és ott megkötik a szerződést, ennyi."

— De miért nem fordultak munkaközvetítőhöz? Csak több biztonságot nyújt!

Kiderült, tévedtem.

Ámító közvetítők

A hivatalos munkaközvetítőket ugyanis kimondottan megbízhatatlannak találták. Egy brassói cégnek, mely a ,,plecări urgente" (azonnali indulás) jelszavával három napon belüli munkába állást ígért, két emberre huszonhatmilliót fizettek ki. Hogy aztán a három napból öt hét legyen, és a munkahely még mindig sehol. Közben két-három naponta folyton hitegették őket telefonon, egy alkalommal háromszor járták meg Brassót egyetlen nap, mégsem lett a dologból semmi. Valamilyen ürüggyel folyton újabb pár napos halasztást szenvedett a kiutazás Ciprusra vagy máshova, utoljára pedig, hajnalban, amikor mentek ki az ajtón, hogy a bukaresti reptéren várja őket a gép, akkor fújták le az indulást. Nem holmi zugcégről van szó, a város központjában székel, rendben vannak a papírjai. Másfél hónap után visszakérték a pénzüket. Egy szentgyörgyi társával hasonlóképpen megjárták, az csupán ötmilliót kért, viszont ,,szintén hülyét csinált belőlünk, és a pénzt is csak hosszas harc után volt hajlandó visszaadni. Egy hónapon át hitegetett, hogy hamarosan interjúra mehetünk, méghozzá Sloboziára. De miért oda? Mert odavaló a felvettek zöme, és oda jön a külföldi vizsgáztató. Végül nem lett ebből sem semmi, de a pénzt csak holnap tudja kivenni a bankból. Mondtam neki: szép kamatot hozott közben magának a sok ember pénze!..."

Nos, végül megállapodtak a rejtélyes főnökkel, és jármű után néztek. A vonat drága, az olcsóbb autóbusz egy nappal később ért volna oda a kelleténél, mire Kiss Gábornak támadt egy ötlete: volt még két fiú Kovásznáról, azokról úgy tudta, autóval mennek ki. Megadta telefonszámukat, azokat egy társuk szállította volna, nem találták megfelelőnek, és úgy döntöttek, B. saját autóján mennek ki mind a négyen (,,Milyen szerencse, mert gyalog jöhettek volna haza!"), megosztva az útiköltséget. Még egy beszélgetés Kiss Gáborral, aki azt mondta, ő is visszatér Prá­gába, ahogy megérkeznek, hívják ott fel, de legyen roamingjuk, hogy tudjanak értekezni. Mellesleg egy hazai Orange-számon beszélgettek addig.

Az ígéretek földjén

— Az autó az én nevemen van, első kiadásunk abból állt, a felhatalmazást neki meg kellett adnom, hogy kivihesse a határon. Végül szerdán délben kiment a fiúkért Kovásznára, itthon beültettük a másik barátját, és négyen elindultak. Előzőleg aprólékosan kiszámítottuk, mennyibe kerülnek az autópályadíjak, s hogy az első fizetésig még maradjon kis pénze kajára, szűkösen kijött volna. Becsomagoltam neki a csirkecombot és — minden bajomban is öl meg a röhögés, mit szóltak a szállodában, amikor a harminc felpakolt fuszulykakonzervet meglátták a hűtőben. — Na, a páromnak praxisa nincs benne, de egy svungban levezette az 1400 km-t. Másnap, csütörtökön délelőtt ott voltak Prága szélén, és felhívták Gábort. Az meg volt lepődve: ,,Hogy vannak már ilyen korán itt? Na jó, adom a címet, nem Pilsenbe megyünk, maradjanak Prágában." A címet üzenetben küldte, hogy pontos legyen. A párom nekiindult a nyolcsávos úton, annyi volt az autó, amíg a szemük ellátott. Képtelenség lett volna címre menni, hát megkértek egy taxist, haladjon előttük, és azt követték. Megérkeznek a Budilova utcába, egy nagy szálloda előtt megállnak, szemben egy kínai étterem. Felhívják: ,,Kiss úr, itt lennénk!" Erre ő kijelenti, hogy éppen 50 km-re van Prágától, bemenni nem tud, de egy embert hagyott ott, hogy várja őket. Nem hitte, hogy a megadott címre mentek, noha az utca sarkán is ott volt a felirat. Végül mivel villamos nem járt az utcában, kisütötte, hogy ,,maguk nincsenek jó helyen! Hol áll az autójuk? A szálloda előtt? Na, azonnal tűnjenek el onnan!" Ez akkor nem tűnt fel nekik, de szerintem az lehetett, hogy mivel déli órában értek oda, abban a szállodában ki tudja, hány áldozata lehetett elszállásolva, akik alighanem akkor ébredtek rá, mi történt velük, és tartott attól, hogy a két csapat találkozik. És kiküldte őket az állomásra, onnan még egy címre, de megint azt állította, nem jó helyre mentek. Három órakor pedig kitűnt a képből, és csak estefelé válaszolt a telefonhívásukra. Előbb küldött egy olyan üzenetet, hogy ha képtelenek egy megadott címet megtalálni, akár haza is térhetnek. Ezzel is megerősítette, hogy neki a dolog nem fontos. A párom, szegény, azt írta nekem a telefonon: nem tudom összekötni a dolgokat, neki semmi érdeke ezt tenni velünk, azon ő nem nyer, ha hazatérünk. Na, pszichésen működött az egész, jól kifárasztotta és megzavarta őket. Kiss Gábor végül este 8-kor elnézést kért telefonon, és új címet adott meg. Rasinova Nabrezi 38. szám. Addigra térképet is vásároltak, de abból semmit sem értettek. Itt ismét becsapódtak, mert az üzletben elfogadták ugyan az eurót, de koronában adtak vissza. Itthon számítottuk ki, hogy képesek voltak 70 eurót elvenni egy várostérképért. A taxik is sok pénzbe kerültek, volt úgy, hogy egy óránál tovább követték az egyiket. Végül este tízkor befutottak az utolsó címre. Mint az ágrólszakadtak, ültek a kocsiban egy újabb, különben gyönyörű, Dunára néző szálloda előtt, amikor megjött egy cseh rendszámú autó, és kiszállt belőle egy jól öltözött hölgy, aki szépen beszélt magyarul. Szlovákiainak mondta magát. ,,Jaj, fiúk, na végre, hogy találkozunk! Gábor már majd megevett engem telefonon, hogy nem bírom ezt a találkát összehozni, csak szaladgálok egyik címről a másikra!" Állította, hogy elkerülhették egymást. A fiúk persze megörültek neki a bolond nap után. Megnyugodtak, hogy mégsem átverés, mint közben gondolták. Névsort vett elő, nevükön nevezte őket, majd betessékelte őket a Residence Hotelba, a recepcióssal angolul beszélt, amit a fiúk nem értettek. Fontos, hogy Gábor korábban megtudta tőlük, egyikük sem beszél egy más nyelvet sem. Kaptak egy kulcsot, felmentek a szobába és meglepődtek. A páromat mintha fejbe ütötték volna: még bécsi zongora is volt a lakosztályban. Azt írta nekem: ,,én nem nőgyógyásznak jöttem Prágába!" Mondta a hölgynek is, hogy a malteres ruhájában be sem engedik majd, elvégre nem üdülni jött... Ó, dehogy lesz malteres! — felelte. — De fiatalember, ez egy német cég! Magukat reggel busz viszi ki a telepre, onnan pedig tussolás és átöltözés után jönnek be. Igenis, ez lesz a szállásuk!" Elnézést kért a Gábor nevében, aki nem tudott jönni, mert 160 román munkásért felel, és dolga akadt. Jó másfél órán át beszélgetett velük, elővett egy előszerződést is, amit azért nem íratott alá velük, mert előbb le kell fordíttatnia románra, hogy értsék is, mibe mennek bele, aztán elbúcsúzott. ,,Jaj, igen, Gábor említette a 220 eurós garanciát, ugye? Azt kérem ide." A párom vonakodott odaadni, majd Gábornak. ,,Jaj, akkor aludjon kinn az autóban!" 880 eurót vett át. Puhatolózott a feladatok felől is, és a csaj vágta a szakmát, nem volt járatlan az építészetben. ,,Na, feküdjenek le, pihenjék ki magukat. Reggel nem kell korán kelni, délelőtt Gábor eljön, és beviszi magukat a céghez." Még megkérdezték, maradhat-e a kocsi a járdán, a szálloda előtt, mire a recepciós megengedte. Szerencse, nem kérték, hogy valahova elvigyék, mert autó nélkül maradhattunk volna. A párom elalvás előtt még írt nekem egy üzenetet: ,,ez nem munkásszállás, itt valami nincs rendben". Nem is aludt öt óránál többet, szegény.

Ébredés és utójáték

Másnap fény derült a turpisságra, délelőtt hiába várták Kiss Gábort, a szállodások dél felé szóltak, letelt a napjuk. Ők azonban úgy értették, takarítani akarnak, hát kisétáltak, még mindig várva a vélt munkaadót. De az nem jött, a szállodából pedig menniük kellet. Belátták, lóvá tették őket. Ahogy jönnek kifelé, látják, a tilos helyen parkoló kocsit épp el akarja a rendőrség szállíttatni. Gyorsan beszálltak, s ahogy besodródtak a forgalomba, már nem volt megállás. Egyfolytában jöttek hazáig, maradék pénzükből épp csak az üzemanyagra futotta, holtfáradtan érkeztek meg, szerencsére, baj nélkül. A kovásznai fiúk édesanyja, aki ötvenmilliós bankkölcsönt vett fel, hogy fiai elindulhassanak, kétségbeesett, amikor meglátta őket. A kár emitt is nagy. ,,Kis Gábor" pedig akkor és azóta sem veszi fel a telefont, hiába tárcsázzák a számot.

Van a történetnek egy utólagos fejleménye is. Pár napra rá, már itthon, egy ismerősüknél, aki szintén munkát keres, beszélgetés közben kiderült: ő is tárgyal a lapból megismert számon egy Kiss Gáborral, aki neki úgy mutatkozott be, hogy kézdivásárhelyi, és egy itteni cégnél dolgozott korábban. Ugyanazt a sztorit adta elő, a Hoffmanbau gmbh-ra hivatkozott...

Ennek a kiszemelt áldozatnak szerencséje volt, megúszta az átejtést. De mi lesz a többivel, azoknak ki szolgáltat igazságot?