Büntetőeljárás Szilvásy György ellen

2009. május 27., szerda, Világfigyelő

Az UD Zrt. megfigyelési botránya ügyében máig nem sikerült semmi törvénysértőt feltárni — a példátlanul gyors kiszivárogtatást kivéve. A botrány most magára a volt titokminiszterre látszik visszaütni. Gyanúsítottként beidézték, és még a héten kihallgatják Szilvásy Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészségen — írja a Magyar Nemzet. A volt titokminiszter jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai és koordinációs főigazgatója.

A lap szerint az eljárás az UD Zrt. ügyével függ össze. A cég még tavaly szeptemberben tett feljelentést, miután a sajtónak kiszivárogtattak egy lehallgatott telefonbeszélgetést egy UD Zrt-s vezető és Csányi Sándor OTP-vezér között. Az ominózus beszélgetés során Dávid Ibolyára vonatkozó terhelő adatok gyűjtéséről esett szó. A pártvezető ezt a hírt használta fel riválisa, Almásy Kornél visszaléptetésére a pártelnöki versenytől.

Az UD Zrt. körüli botrány tavaly ősszel tört ki, miután a cég Szilvásy titokminiszter szerint megtámadta a kormányzati gerinchálózat informatikai rendszereit, ezért a vagyonvédelmi céget az ellenzékhez kötődő árnyék-titkosszolgálatként próbálták láttatni. Azonban a gyanú nem igazolódott be, az ügynek máig nincs gyanúsítottja. Ugyanakkor kérdések merültek fel az NBH eljárásával kapcsolatban, ugyanis nem volt jogalap a cég megfigyelésére és lehallgatására.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2009-05-27: Világfigyelő - x:

A Vatikán vizsgálja a volt szlovák érsek gyanús ügyeit

Félmilliárd koronát zsarolhatott ki egy volt ügynök Ján Sokoltól. A különös átutalásokat már tíz éve vizsgálta a rendőrség, de valamiért leállították a nyomozást. Az egykori érsek tagad.
2009-05-27: Világfigyelő - x:

Röviden - Simó Erzsébet

CDU—Fidesz együttműködés
Gazdasági kérdésekről és az európai parlamenti választások előkészületeiről folytatott tárgyalásokat tegnap Berlinben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Angela Merkel német kancellárral, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökével.