Dísznövény-kiállítás és -vásár a Molnár Józsiás parkban — Iochom István

2009. május 27., szerda, Közélet

A múlt héten, csütörtöktől vasárnapig a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás park adott otthont a budapesti Assa Kft. által szervezett nemzetközi dísznövény-kiállításnak és -vásárnak. A négynapos rendezvény több mint tízezer látogatót csalogatott a parkba, ahol a szebbnél szebb virágok és növények mellett az érdeklődőket a kézművesportékákat bemutató Mesterek utcája, a Mesekert vagy a Napraforgó játékműhely várta.

Míg Budapesten ilyen alkalomkor a Mesekert két-háromszáz kisgyermeket vonz, a Molnár Józsiás parkban nyolcszáz gyermek gyülekezett. A szakmai előadások is népszerűek voltak, nagyon sokan érdeklődtek a különféle dísznövények iránt. Krébecz József szervező szerint harminc hazai és magyarországi kiállító — növénytermesztő és kézműves — volt jelen, ebből tíz nagy növénytermesztő, fele-fele arányban magyarországi és székelyföldi. Az erdélyiek Gyergyó­szentmiklósról, Szé­kelyudvarhelyről, Marosvásárhelyről és Sepsiszentgyörgyről érkeztek. Hagyományt szándékoznak teremteni, ezért jövőre ismét megszervezik a dísznövény-kiállítást és -vásárt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2009-05-27: Közélet - x:

Beiktatták a vetkőzős igazgatót — Szekeres Attila

Munteanu, Baciu és Grosu
Hétfőn nem jelent meg hivatalában Ciprian Grosu, aki Tischler Ferenc helyét vette át az ifjúsági igazgatóság élén a mostani vezetőcsere-hullám során. Tegnap 13 órakor Codrin Munteanu kormánymegbízott Gheorghe Baciu és Dan Suciu, a Demokrata-Liberális Párt megyei, illetve ifjúsági szervezetének elnöke kíséretében a hivatalba érkezett, a beiktató után az igazgatóság gépkocsijával távozott. A Háromszék munkatársa a beiktatáson arról is érdeklődött, igaz-e a szóbeszéd, miszerint megyénk ifjúságának új vezetője korábban chippendale-kedett, azaz férfivetkőzős műsorokban vett részt.
2009-05-27: Közélet - x:

Hírzárlat a román sajtóban (Folytatódnak a tiltakozások) — Farkas Réka

Agyonhallgatja a bukaresti sajtó a székelyföldi magyar tiltakozási hullámot, a központi média számára fontosabb az, ha ötven ember összegyűl Bukarestben, hogy valami ellen tiltakozzék, mint 15 000 magyar csíkszeredai tüntetése. Az elmúlt két hétben egyértelművé vált: tudatos embargóról van szó.