Oly sokszor botlom mostanában ebbe a kifejezésbe, hogy gondolkodóba estem. A hangsúly, amely kíséri, ítéletté, megszólássá, esetleg váddá kerekíti e rövid mondatot, s gyengének, erőtlennek minősíti a címzettet.
A naiv szó legmegfelelőbbje a hiszékeny, esetleg gyerekes, akinek mondják mostanában — akár gyerek, ifjú vagy felnőtt —, lelkesedni tudó és a valamikori erkölcsi értékekben bízó ember.
Ilyenképpen naivnak minősül az, aki hisz a barátságban, a szerelem emberformáló erejében, az öregek tiszteletében, a szülők, nagyszülők iránti szeretetben. A mai felfogás szerint egy kapcsolaton belül mindig az anyagi előnyhöz jutás, ennek megközelítése gyümölcsöző kapcsolatok révén vagy a szexualitás kiélése a cél. Így nem csoda, ha ritkán vállalják fel, hogy barátnak nevezzenek valakit még jó kapcsolat esetén is, inkább haverról beszélnek, mely semleges besorolás, és csalódás estén sem jár a naivvá bélyegzéssel.
Egy barátnőnek nem ajánlatos kézen fogva elindulnia lánytársával, egy fiúnak meghitt beszélgetésbe merülnie fiútársával, mert rögtön felmerül az amúgy divatos, de mégis megvetett ferde hajlam gyanúja. A szerelmespár inkább a szeretők szerepkörét vállalja fel, mert ez érzelmileg nem kötelez semmire. A gyerek, ahogy nő, a szülőt távol tartja magától, mert megszólják. Az időset csak kopott bútordarabként illik kezelni, hiszen bűn megöregedni a plasztikai műtétek korában.
A jelszó: Tartózkodj az érzelmektől!
Érzelem pedig a mai emberben is sok van, de ezt nem tanácsos kimutatni.
Így hát sokan magukba fojtják, eljátsszák a közömbös ismerőst, magabiztos szeretőt, a szülőre fittyet hányó gyereket, s közben belülről marcangolja őket a meg nem értettség érzése, a szeretetéhség. Nem tudják elfogadni, hogy a szeretet önzetlenségből fakad, hogy a kapcsolatokban is ott rejlik a kockázat.
Bár sokszor pórul járhatunk, de mire elmerülnénk a keserűségben, jön egy másik, aki rácáfol minden eddigi rossz tapasztalatunkra.
Mindezek után, ha választanom kell, hát büszkén vállalom, hogy naiv vagyok.
