Panasszal tele a CFR és a közlekedési minisztérium vezetősége, az ország legráfizetésesebb szolgáltató vállalata az állami vasút, malomkő a kormány nyakán, melyet persze nem vethet le, hordoznia kell, mert közérdek a vasúti szállítás fenntartása. Az eltelt két évtizedben nem kellett nagy szemfülesség ahhoz, hogy az ember átlássa: korszerűsítését elhanyagolták, szemet hunytak a jegy nélkül utazók fölött (a blattolásra sokszor maga a jegyellenőr biztat), ráadásul hagyták folyondárként ráfonódni a sokkal rugalmasabb magán-autóbuszos személyszállítást, mely mára valóban majdnem megfojtotta.
De hogy a ma nemegyszer üresen futó ,,kísértetvonatok" dolgában a CFR maga is mennyire ludas, azt illusztrálja egy történet, mely a minap, május 18-án esett meg. Csíkszeredába ingázók mesélik — és nem először szenvednek el hasonló botrányt —, milyen viszontagságokon mentek át. A reggel háromnegyed hétkor a megyeszékhelyről induló, különben észveszejtően lassan döcögő vicinális mozdonya Bükszádon túl egyszer csak elromlott. Akinek sürgős dolga volt Csíkban, kétségbeesetten látta, hogy a nyílt pályán vesztegelnek, jó másfél kilométerre attól az országúti kereszteződéstől, ahol esetleg stoppolni lehetett volna. A cseremozdony nem érkezett még meg, közben a szembe jövő Korona miatt a szerelvényt vissza kellett tolatni (egyetlen vágány van) az állomásra, míg a nemzetközi áthalad. A Csicsóról küldött cseremozdony érkezése előtt egyesek átszálltak a hátulról befutott Régió magánvonatra, hátha azzal sikerül Tusnádig elvergődniük. (Külön sérelme az ingázóknak, hogy a magánvonat csak Tusnádig járhat, a CFR ugyanis fölényét kihasználva nem engedi tovább közlekedni, nehogy utasait elhódítsa). Igen ám, de a magánvonatot is Bükszádon marasztották, ezért sietős utasaink visszaültek az államira, és jó két órai késéssel érkeztek meg végül Csíkszeredába.
Aki a nemzetközi úzust némileg ismeri, csak elhűlhet azon, hogy mindeközben se egy bocsánatkérés, se egy magyarázat el nem hangzott. A nyilvánvaló megoldás, amit a helyzet kínált, hogy a Csíkba készülő utasoknak (az emberek zöme oda igyekezett) fel kellett volna ajánlani: szálljanak át a magánvonatra. Azt pedig fel kellett volna kérni, hogy kivételesen — menetrendjének megfelelően — Szeredáig menjen, miközben a CFR, mint ilyenkor illene, a vonatpótlásért fizet is ugyebár a másik cégnek, s ha már mentesítő autóbuszt nem küldött számukra, mint jobb helyeken szokás, esetleg kárpótlást fizet az utasoknak. Nos, e megoldás fel sem merült.
Vajon miért? Mert itt még mindig az a szemlélet uralkodik, hogy az utas érdeke az utolsó. Márpedig amíg a CFR semmibe veszi, úgyszólván fütyül az utazóközönségre, sem rentabilitását, sem hitelét vissza nem nyerheti.
