Osonó Színházműhely: BolyongásTúl a kétszázadik előadáson

2009. május 30., szombat, Kovakő - diákmelléklet

Budapesten kétszázadik előadását ünnepelte az Osonó Színházműhely. A Mikes Kelemen Líceum Osonó Diákszínházának, a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának és a Művészeti Népiskola színészosztályának közös előadását Marosvásárhelyen, illetve Budapesten a Színváltások Fesztiválon mutatták be.

Ez a fesztivál tulajdonképpen azért jött létre, hogy az egyetemi színházakat összegyűjtse, és a széles közönségnek bemutassa. Az évente kétszer megrendezett szemle 2007 óta egyfajta átmenet az alternatív, az amatőr és az egyetemi színházak seregszemléje között. Előadásai eddig minden alkalommal telt házakkal futottak, sokféle nézőréteget vonzottak. Öt nap alatt több mint húsz színházi előadást mutatnak be, amelyről másnap szakmai beszélgetést folytatnak a Tűzraktér (Független Kulturális Központ) udvarán.

A Részletek a bolyongás meséiből előadást Vásárhelyen egymást követően háromszor mutattuk be a Bolyai Farkas Líceum tornatermében, ahonnan este, az utolsó fellépés után továbbindultunk Budapestre. Az úton egy kis akadállyal találtuk szembe magunkat. A célállomástól száz kilométerre lerobbant az autóbusz. Több mint öt órát várakoztunk. Végül megérkeztünk Budapestre a Prizma Színházhoz, és amilyen gyorsan csak lehetett, felszereltük a díszletet, és kezdődött az előadás, egymás után kétszer. Úgy érzem, méltóan ünnepelhettük a kétszázadik előadást. Sikerült egy közös szakrális térben felmutatnunk a Hamlet-féle kétoldalú tükröt. Mindezt azért, hogy a néző az előadás ideje alatt, levetve maszkjait, találkozhasson mélyebb és igazi önmagával. Másnap a Tűzraktér udvarán szakmai beszélgetést folytattunk az előadásról. A nézők visszajelzései újra megerősítették a társulatot, hogy az út, amelyen halad a színház ürügyén, valódi, őszinte találkozásokhoz vezet, amelyet egy budapesti fiatal ritkán tapasztalhat meg.

A Tűzraktér épülete tulajdonképpen egy elhagyatott iskola, ahová a művészek beköltöztek. Találkoztunk olyan fiatalokkal, akik zsonglőrködnek, videofilmeket készítenek, báboznak, táncolnak, vagy éppen színházat csinálnak. Mindenki a maga módján valamely művészeti ágban megpróbálja kifejezni önmagát. És mindezt szenvedéllyel.

A vásárhelyi és a budapesti turné számos új kapcsolatot és meghívásokat eredményezett az Osonó Színházműhely számára.

Daragics Bernadette

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1336
szavazógép
2009-05-30: Kovakő - diákmelléklet - x:

A felszín kapirgálása megunt borvizespalackok közt

A színház szertartás — mondja Grotowski. A szentivánéji álom-előadás — Török Viola rendezésében — viccnek nevezhető ehhez képest. Alapvető kérdések születtek meg bennem az előadásról, közvetlenül a megtekintése után, még közben is. Főként az foglalkoztatott, hogy igazából mi is lehet a rendező üzenete a nézőkhöz a darab által? Akar-e nekünk egyáltalán valamit mondani? Mit? Miért pont így, miért csak ennyire?
2009-05-30: Kovakő - diákmelléklet - x:

A klasszikus zene észrevétlenül terjed

Manapság az emberek azt állítják, hogy a társadalmat nem érdekli a komolyzenei műfaj. Pedig ez nem igaz. Az tény, hogy a rajongótábort tekintve a komolyzene háttérbe szorul a könnyűzenével szemben, de mégis elég sokan vannak azok, akik szeretik a klasszikus zenét.