Tegnap nem a nehéz iskolatáskáról, hanem talán a helikofferről énekelhettek a sepsiszentgyörgyi gyermekek, szinte repülve a sokféle, nekik szánt szórakozás között. Már a szervezők száma is meghaladja a tucatot, a programban pedig mintegy ötvenféle elfoglaltság szerepelt, az arcfestéstől a különféle versenyekig. Immár nem csak kézi ügyességét, hanem bátorságát, egyensúlyérzékét, csapatszellemét is kipróbálhatta kicsi és nagy: például labdajátékokban, kerékpáron, műfalon, kötélen való ereszkedésben, ládamászásban, lovaglásban, horgászásban, golfozásban, gólyalábon, tuskón és célba dobáson — és a részvételen, sorokon lemérhető volt, hogy valójában milyen könnyű a tévét és számítógépet helyettesíteni. A színpadon bemutatott táncoknak, román mesejátéknak a közönsége is mindig megtöltötte a padokat — jelezve az élő produkciók pótolhatatlanságát —, a könyvtár Varázskuckóját pedig (amely ez alkalommal kiköltözött az Erzsébet parkba) valósággal ostromnak vetették alá: több száz léggömb fogyott el, és a kavicsfestéshez, mesehallgatáshoz csak külön rohammal lehetett hozzáférni. Buzgón dolgozott mindenki a sátrakban, asztalok mellett vagy az aszfalton, és a hozzáállás komolyságát jelzi, hogy délben félszáz diák a város forgalmasabb utcáit (rendőri segédlettel) végigkarikázva próbálta felhívni a figyelmet e barátságos közlekedési mód lehetetlen helyzetére. Remélhetőleg nem véletlen, hogy gépzenét vagy ricsajt egyáltalán nem lehetett hallani, csak emberi beszédet és nevetést — így a fagylalt mellett egymás hangját is érthette a derűs időtöltésre kivonult szülő és gyermek. Sokaknak ez volt ám az ünnep...