Viharos, egymást marcangoló-nyakazó, gégemetsző, felnégyelő, kerékbe törő, tüzes vassal vakító, forró ólommal süketítő történelmünk során voltak olyan korszakok is, amikor tudatosan, „politikailag" megfontoltan rabolták el gyermekeinket, hogy aztán janicsárokká képezzék ki őket, akiket harcra edzett korukban sikeresen vethettek be anyáik, apáik, testvéreik, népük ellen.
Ha azt hisszük, hogy a janicsárkorszaknak, a renegátképző- és átképző időknek már réges-régen búcsút inthettünk, ki kell ábrándítanom önöket, tisztelt olvasóim, és magamat is, mert folyamatosan éppen az ellenkezőjét észlelem, észlelhetjük.
Mert mindig is voltak — és sajnos, sokáig lesznek még — közöttünk olyan identitászavarban szenvedő, (jól) képzett tudathasadásos, mértéket vesztett veszett elmék, melyek bármikor képesek átállni, oda loccsanni-csapódni, mint mocskos víz a teknőben, vagy mint zavaros zagyvalékáradat egy Történelem nevezetű folyamban, akik aztán nagy erővel bomlasztják, mállasztják sok ezer éves kultúránk partjait.
Az árulásokról, haza- és nemzetárulásról könyvtárnyi adatot sorolhatnánk fel nemzeti vonatkozásunkban, de nem tesszük, bárki utánanézhet, ha érdekli a magyarság története. Most itt röviden olyan „magyarokról" ejtek pár szót, akiket az egyszerűség és a megkülönböztetés miatt mamánoknak neveztem el. Ezek az élőlények olyan emberformájú lények, akik magyar anyanyelvet örököltek ugyan, de mégis inkább románok. Közülük sokan az „édes" anyanyelvüket már sem szóban, sem írásban nem művelik, sőt, el is „felejtették", ha a helyzet úgy kívánta, kívánja. Most nem sorolom fel az egész „hadosztályt". Csupán egyetlenegyet emelek ki közülük, aki ékes román nyelven ír, feljelent és uszít a Cuvântul liber, magát független és demokratikus beállítottságúnak minősítő, Marosvásárhelyen megjelenő lapban, egészen pontosan az ez évi május 7-i számban, amelyben „volt szerencsém" elolvasni Hajdu Győző — ismertebb nevén Victor — irományát, amelyet „melegen" ajánl Ecaterina Andronescu művelődésügyi miniszter (asszony) figyelmébe.
Az „igen ismert" szerző arról ír, jelent, hogy a szovátai Teleki Pedagógiai Központban megrendezett magyar irodalmi „Olimpiádon" Wass Albert — szerinte és a román állam szerint is háborús bűnös — író A funtinelli boszorkány című regényének ismerete alapján és egy Wass Albert-idézetre kellett esszét írniuk a résztvevőknek, mi több, az inkriminált szerző verseiből is szavalatokat, összeállításokat kellett tudniuk és bemutatniuk a szovátai, kolozsvár-napocai és nyárádszeredai versenyzőknek. Ezzel nem is lenne semmi baj, mert a versenyszellemet növelni kell a diákok körében, a baj ott kezdődik a szerző szerint, hogy miért élnek vissza a tekintélyükkel, funkciójukkal pedagógusaink, és miért éppen egy „rettenetes háborús bűnös félelmetes ideáival" tömik tele és fertőzik meg zsenge, ártatlan gyermekeink, tanulóink fejét, ráadásul az állam költségén? Mert szerinte Wass Albert művei szemetek, kisstílűek, legfennebb közepesek, és messze állnak az európaiságtól és a világszínvonaltól, ezenkívül pedig hemzsegnek a műveiben a fasiszta, irrendenta, románellenes, soviniszta eszmék! És „szerényen" hozzáteszi még: „Ce poţi să alegi dintr-un maldăr de gunoi?" (Mit guberálhatsz egy szemétkupacból?) És így fejezi be irományát: ,,Hihetetlen, hogy országunkban megtörténhet mindez, hogy pont azok a tanárok, akik arra hivatottak, hogy jó állampolgárokat neveljenek, pont azok fertőzik meg és csepegtetik a zsenge agyakba az antihumánus eszméket… és mindezt az állam költségén!!!" Hát igen, így állunk a mamánok eszme-, kultúra-, nemzet és humánumóvó, -védő ideológiájával. Igaza van a mamán „írónak" abban, hogy szemétkosárból csakis szemetet lehet előkotorászni! Csak az a kérdés: ki a szemétkuka, és ki vagy mi a szemét? De „az idő lemarja a gyomokat", „jól gondolja meg, ki mit cselekszik", „mert megmérettetik az embernek fia"… És még csupán egy mondat a „mamánságról": a víz locsog! — „a kő marad"!
