Tiltakoznak az ifjúsági szervezetekNem kell az új igazgató — Farkas Réka

2009. június 3., szerda, Közélet

Elzárkóznak a háromszéki ifjúsági szervezetek a megyei ifjúsági igazgatósággal való együttműködéstől mindaddig, amíg nem váltják le a ,,sztriptíztáncos" igazgatót, Ciprian Grosut, és nem helyezik vissza tisztségébe az aligazgatóvá leminősített Tischler Ferencet. Ezt sajtótájékoztatón jelentette be hat szervezet vezetője, de hangsúlyozták, tizenhat ifjúsági mozgalom nevében nyilatkoznak.

Szégyenletesnek nevezték a történteket, a Ciprian Grosu múltja miatt kirobbant botrány nemcsak az intézményre, a D-LP-re, a minisztériumra és a kormányra vet rossz fényt, de kínos a háromszéki fiatalok számára is, úgy érzik, el kell határolódniuk az igazgatóságtól. Kellemetlen, gúnyos kérdésekre kellett válaszolniuk az elmúlt napokban az új igazgató miatt ― derült ki tájékoztatójukon. A Tischler Ferenc által vezetett igazgatóságnak nagy szerepe volt az ifjúsági szervezetek újraélesztésében, partnerként működtek együtt, nem annyira anyagi, sokkal inkább szervezési, pályázati támogatást kaptak, az intézmény koordináló szerepet töltött be ― hangsúlyozták az egybegyűltek. Ilyen körülmények között erre a jövőben nem számíthatnak, ,,túl kell élnünk a nehezebb időket is" ― mondották.

Tizenhat háromszéki ifjúsági szervezet a múlt csütörtökön petícióban fogalmazta meg és küldte el kifogásait a szaktárcához. Hivatalos választ egyelőre nem kaptak, de Monica Iacob Ridzi miniszter bukaresti újságírók kérdésére válaszolva kifejtette: elemzik a kialakult helyzetet, és később döntenek az ügyben. Fenntartásait is megfogalmazta: óvatosan kezelik az ügyet, nem tudnak eltekinteni attól, hogy ugyanazok a szervezetek fordultak hozzájuk petícióval, akik korábban Tischler kinevezését követelték. Némely hírek szerint a demokrata-liberálisok megyei vezetői azzal fenyegetőznek, ha leváltják Ciprian Grosut, azt a Dan Tănasăt neveztetik ki ifjúsági igazgatónak, aki feljelentései sorozatával ostromolja a magyar önkormányzatokat.

Aggodalommal vették tudomásul és nyilatkozatban tiltakoznak a sepsiszentgyörgyi történelmi egyházak lelkészei a frissen kinevezett ifjúsági igazgató ellen. Az általuk is felvállalt nevelőmunka elleni merényletnek minősítik egy ilyen erkölcsi fertőből érkezett egyén kinevezését az ifjúság életének vezetőjévé, úgy értékelik, irányítása alatt valóságos veszélybe kerül a megye ifjúsága — áll a tíz lelkész által aláírt nyilatkozatban. Kérik a román kormányt, vonja vissza a „szégyenletes kinevezést", ellenkező esetben nem tudnak együttműködni az intézménnyel, és kénytelenek ugyanerre buzdítani híveiket is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-06-03: Közélet - x:

Rendteremtés vagy hatalomgyakorlás? (Elődje ügyeit vizsgálja a prefektus) — Farkas Réka

Munkához látott Codrin Munteanu prefektus, elsőként elődje tevékenységét ellenőrzi, és nyilatkozata szerint számos rendellenességre bukkant, több ügyben rendőrségi feljelentést kényszerült tenni. A visszásságok egy része a prefektúrán végzett kormányellenőrzés során került előtérbe, ekkor szembesült azzal, hogy tulajdonképpen semmi nem működik megfelelően az intézményben — nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján. A megye magyar vezetői — Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere — úgy látják, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, és ajánlják a prefektusnak: ellenőrzések helyett jobban tenné, ha a lakosság érdekében cselekedne, segítené például a Vrancea megyeiek által elbitorolt erdők visszaszerzését.
2009-06-03: Közélet - x:

Cinkossággal vádolja a rendőrséget a polgármester — Váry O. Péter

Miért van az, hogy a tilosban parkoló gépkocsikat elszállítása mandátuma elején oly hévvel beindult, s aztán éppoly hirtelen megszűnt? — szegezték a kérdést a minapi tanácsülés végén Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármesternek a képviselők. Válasza meglepte a jelenlevőket: a román rendőrséget ki kell zárni ebből a folyamatból, nekik nem érdekük, hogy rend legyen a városban — jelentette ki.