Ez az a perc, amikor befejeződött a küldetése, megerősíti a hitet a tanítványokban, önmagában, hogy az alapokat lerakta, és indulásra bíztatja őket. Van, aki távolabbi településre fog járni egy valódi iskolába, ahol össze kell szednie magát, hogy emberileg és tudásban megfeleljen, van, aki a faluban marad, és éli a részben földművelő, részben gyűjtögető ember egyszerű életét.

Valahol egy nyugati nagyvárosban a tanár azon tépelődik, hogy mit is adhatna még útravalóul. Mindenik tanítványa jómódú, középosztálybeli család sarja, akire szép karrier vár, de akitől elvárják a szülők, a társadalom, hogy mindig a helyzet magaslatán álljon, és ez nem könnyű. Lejárt a csapongások, a dacolás kora, most már felelősséget kell vállalni mindenért. Így csak ennyit mond: Ne másnak, hanem magatoknak próbáljatok megfelelni, és megtalálni az életben az egyensúlyt, akkor sikeresek lesztek.

A diákok nem nagyon értik, miért az elgondolkodtató csendes szó, hiszen kint várja őket harsány színeivel az élet, a családi ünneplés, és minden olyan, mint egy most kezdődő vakáció. Némelyek sejtik, hogy a jólét mögött kemény munka áll, hiszen a szüleik meséltek a maguk valamikori indulásáról, a nagyapák pedig a háborús időkről.

Valahol Kelet-Európában ,,hadba indul" ismét egy csapat diák megszerezni a Nyugat kincseit: autóját, jómódját, biztonságérzetét, mint valamikor ősei Róma kincseit. Nem is éhes, nem is jóllakott ez a csapat, tele van tettvággyal, de még inkább elvárással, igénnyel. Tudja, hogy dolgozni kell, de látja, hogy van akinek csalással, szemfényvesztéssel is sikerül, így ki-ki a maga módján próbálkozik majd.

A tanár áll, és az utolsó esély jogán még próbálja felhívni a figyelmet a veszélyre: a tunyaságra, élvhajhászásra, illúziókra, ámításra — melyek Róma vesztét is okozták. Vigyáz arra is, hogy a kép ne legyen lehangoló, hiszen létezik esély valós karrierre, társadalmi és szakmai sikerre, de tartósan csak sok küzdelem árán valósítható meg.

A búcsú pillanatában, az induláskor a bíztatás keveredik a féltéssel, a remény a csalódottságtól való óvással, és mindenik tanító a maga nyelvén ezt mondja: ,,Nem az számít, hogy ki mennyire viszi valamely idő alatt, csupán az, hogy eltökélten keres." (Rudolf Steiner)