Voltak nagy, visszatérő témái, mindenekelőtt Mikes Kelemen életműve, akiről drámát, kismonográfiát, egy Magyarországon kiadott, gyönyörűen illusztrált, sikeres biográfiát és több kötetre menő résztanulmányt írt, bábáskodván a hazai Mikes-kiadásoknál is.

Másik nagy visszatérő hőse Kemény Zsigmond volt, drámát és kismonográfiát írhatott Róla, de élénken foglalkoztatta a politikus és író Wesselényi Miklós életműve, a dráma után néhány évtizeddel, halála előtt, már nyugodtabb körülmények között írhatta Wesselényi-könyvét, érdekelte az erdélyi memoárirodalom is, a Vékára tett mécses című könyvnyi esszéje emlékirat-irodalmunkról szintén élete utolsó éveiben jelent meg a Pallas-Akadémia Kiadónál, akárcsak fontos, sok levelet, dokumentumot tartalmazó Németh László-könyve, a Benned rovom erdélyi adómat…

S ugyancsak a kilencvenes években, életének az alkotás szempontjából bizonyára legnyugodtabb évtizedében jelentette meg levelezését és emlékezéseit Cs. Szabó Lászlóról és Illés Endréről a kecskeméti Forrásban.

Noha írt nagy sikerrel játszott drámákat és egy időben, a hatvanas években elbeszéléseket is, sőt, van egy fiókban maradt regénye is, elsősorban mégis esszéírónak hitte magát, és joggal. Első nagy esszégyűjteményével, a Vándorútonnal tette le névjegyét, itt főként világirodalmi tárgyú írásait tette közzé, irigylésre méltó tájékozódását bizonyítandó, de külön elemzést igényelne férfias, komor színekben fel-felragyogó stílusa is.

Ő volt az első író, akit megismerhettem, kamaszkoromban vittem el hozzá verseimet, kedvesen fogadott, s haláláig látogathattam váltakozó lakásaiban, sokat beszélgettünk, ma is előttem van a kesernyés mosoly a sokat próbált férfiarcon. Reménytelennek látta törekvéseinket, a diktatúra bekeményedésével, a nyolcvanas években már meglehetősen borúlátóan ítélte meg a romániai magyarság helyzetét, de az is igaz, az események alakulása legborúlátóbb jóslatain is túltett.

Egy szép Mikes Kelemen-esszéjével emlékezünk Rá.