Sepsiszentgyörgynek szüksége van egy civilizált, korszerűen felszerelt mozira — akár ez is lehetne az egyik végkövetkeztetése a héten tartott Kortárs Európai Filmnapoknak. Hiszen mindig megnyugtató látni, hogy a filmszínház emléke nem kopott ki teljesen, és telt ház fogadja azt a produkciót, amelyben itteni színészek játszanak.
Az idei berlini filmfesztiválon a hangtechnikai munkáért Ezüstmaci-díjjal — Peter Strickland rendezőnek a mostani szentgyörgyi bemutató utáni fogalmazása — kitüntetett Varga Katalin című filmdráma hozta azt, amit egy fesztiválindító produkciónak hoznia kell: telt házat (ez becslések szerint mintegy százötven nézőt jelent) és vetítés után közönségtalálkozót, amelyen nem csak a sepsiszentgyörgyi színészek vettek részt, a Művész mozinak csúfolt helyiségben jelen volt a magyarul is meg-megszólaló rendező is. Eddig is köztudomású volt, de újólag is megerősítést nyert: a nézőket igenis érdekli, miként készül — itteni tájakon, helybeli színészekkel — egy film, melyek a forgatás kulisszatitkai. Más kérdés, hogy a néhai filmszínház jelenlegi állapotában nem csak filmvetítésre alkalmatlan, hanem közönségtalálkozó megszervezéséhez sem túlságosan megfelelő. De ebben a pillanatban — ismételten! — annak örülhetünk, hogy ha bár csak egy hétig is, de visszaköltözött a hagyományos, 35 milliméteres kópiákról vetített film Sepsiszentgyörgyre, azzal a közösségi élménnyel, amelyet csak a mozi tud nyújtani. A Stickland-féle sztori Erdély-, illetve Székelyföld mint díszlet értékelésére mindenképp érdemes lenne még visszatérni, talán majd akkor, ha elkészül a DVD-változat, így szélesebb körben válik majd láthatóvá a produkció. Elöljáróban annyit, hogy a tragikus történet, a látvány vélhetően hatásosabb Nyugaton, mint itt, illetve az a tény, hogy — miként a beszélgetésen többen is elmondták — a film rövid idő alatt, szerény költségvetéssel készült, érzékelhető.
A rendezvény fő szervezője, mondhatni lelke Lázár-Prezsmer Endre, akinek eltökélt szándéka, hogy minél több filmes közönségtalálkozót szervezzen a továbbiakban is, s aki fontosnak tartja az efféle filmes találkák (eddig évente kettő, s mellé mindig pászítanak egy-egy társrendezvényt, most éppen a Hot Pixels című videoművészeti kiállítást) folyamatosságát, nem csak a megyeszékhelyen, hanem háromszéki viszonylatban is. Meséli: külön élmény látni, amint a filmszínház régi jó mozigépésze, Leicher Jenő masinája mögé kerülhet, s újra dolgozhat, mert szakmabeliként is azt vallja: bizony a moziban vetített film az igazi...
