Tanácsülés KézdivásárhelyenMegvásárolják a volt fás cég területét - Iochom István

2009. június 9., kedd, Közélet

Tegnap délelőtti ülésén a kézdivásárhelyi önkormányzat beleegyezését adta, hogy ipari park létesítése céljából Rácz Károly polgármester aláírja az elővásárlási szerződést Wassim K. Y. Aarshat iraki és kanadai állampolgárságú üzletemberrel, a foksányi székhelyű Paladium Kft. tulajdonosával az egykori fás cég területének 18 euró/négyzetméteres áron történő megvásárlására.

Az ülésen jelen levő tizenöt városatya közül tizenhárom igennel szavazott, ketten tartózkodtak. 84 423 négyzetméteres területről, valamint az azon található lerobbant épületekről és bekötőutakról van szó. A teljes összeg 1 513 099 eurónak megfelelő lej, plusz az áfa, tehát a vételár közel 1 800 000 eurós nagyságrendű. A szükséges pénzt tízéves bankkölcsönből szándékoznak előteremteni. Az első versenytárgyalásra csak két bank jelentkezett, ezért másodszor is meg kellett hirdetni; három bank benevezése kötelező ahhoz, hogy tovább lehessen lépni. Ugyancsak a tegnapi testületi ülésen a megyei pénzügyi igazgatóság kérésére módosították a már elfogadott tanácshatározatot, amely a bankok árajánlatait kiértékelő különbizottságnak az összetételéről szól.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2009-06-09: Közélet - x:

Erdővidéken a választók harmada szavazott (EP-választások Háromszéken) - Hecser László

Erdővidék 23 szavazókörzetéből tizenötnek az eredményeit tudtuk meg, mindegyikben toronymagasan az összefogás listája nyert. A részvételi arány átlagosan 33,65 százalék volt, legkevesebben ― ötvennégyen, azaz a szavazatra jogosultak 6,22 százaléka ― Bölönpatakon járultak az urnákhoz.
2009-06-09: Közélet - x:

A vétkes gépkocsivezető szabadlábon védekezhet (Négy halott, három súlyos sebesült Kézdiszentléleken) - Iochom István

Szombati lapszámunkban már hírül adtuk: az idei esztendő legsúlyosabb közúti balesete történt pénteken 19 óra előtt pár perccel Kézdiszentléleken.