Kerek-Csókás némán hallgat, nem mesél a múltról
Egy híd és egy tíz kilométeres műút hiánya okozza, hogy az egyébként szép és jó fekvésű, szelídebb klímájú, magyarok és románok lakta Erősd megyénk egyik legelszigeteltebb falucskája, melyet sem vonattal, sem pedig menetrend szerinti autóbuszjáratokkal megközelíteni nem lehet. Az a hely, ahol sok ezer esztendővel ezelőtt megtelepedett az ember, ahol a neolitikum Európa-szerte ismert őskultúrája virágzott, ma végvidék.
Régészet és szájhagyomány
Őskori régészeti telep és rezerváció a falu fölötti magas löszpad, ahol a védőárokkal kerített csiszoltkő-korszakbeli telep maradványaihoz jelzett turistaösvényen lehet feljutni. Húszpercnyi járás ez a hegypad, mely nagyon meredeken szakad le az Olt síkságára. Az erősdi kultúra néven ismert festett kerámia feltárása dr. László Ferenc (1905—1925) nevéhez kapcsolódik, aki akkor a Székely Nemzeti Múzeum régésze volt. Széltében ismert a neolitikumi ősember rekonstruált lakása, mely ma az említett múzeumban látható. Az erősdi ember emlékezetében csak az ásatások élnek, mert mit is tudhatna mesélni ezer esztendők előtti történésekről? Képzelet- és hiedelemvilágában azonban elevenen él Csókás vára, ez a Kerek-Csókás nevű lapos tetőn állott, mely szintén meredeken szakad le az Olt keskeny, jobb oldali síkságára. A mai szájhagyomány szerint ,,a tetőn magas kőből való vár állott, akkora, hogy amikor lebontották, még a szomszédos botfalusi templom építéséhez is jutott a kövekből. Ennek köveiből épült fel az erősdi magyar templom is. A hegy gyomrában titkos pincék vannak, de oda lejutni embernek még nem sikerült". Kerek-Csókást átkutatták a sepsiszentgyörgyi régészek, kiderítették, hogy a két méter vastag falú vár köveit tényleg kiszedték, és elhordták. Előteréből égetett és elszenesedett tölgyfa oszlopok, cölöpök, egy vasból való zabla, egy markolatnyúlványos kard került napvilágra. Azt is állítják, hogy ezen a tetőn kora vaskori telep is létezett, s erre építették kőből a kora középkori, Árpád-kori várat. A kőfallal körülkerített, ovális alapozású erőd északi részén valószínű, négyszögű torony is állt. Más várakhoz való hasonlósága alapján Csókás facölöpökön nyugvó földvárának építését a XI. századra teszik. A háromszéki kora középkori várakban (Bálványos, Sólyomkő, Herec) végzett kutatások alapján megállapították, hogy ezek még a székelyek letelepülése előtt, a XII. században épültek, ugyanis többnyire a székelyek letelepülése után is a volt királyi Fehér megyéhez tartoztak. Erősd vidékét Székföldjének nevezik. Egy Fulkun nevű szász birtoka volt ez a kisrégió, s a tatárok pusztítása után (1252-ben) az elnéptelenedett helyet egy Vince nevű Sepsi-székelynek, Akadás fiának adományozta IV. Béla magyar király. Kimondták, hogy ,,Csókás is azzal a céllal épülhetett, hogy a Barcaságot vigyázza, a támadó ellenséget feltartóztassa". Sajnos, a vár írásos említéséről nem tudunk. Bordi Zsigmond Lorándot, a Székely Nemzeti Múzeum régészét kérdeztük a várról:
— Csókás fapalánkos földvárát az említett Fulkun építhette, s a mongolok felgyújtották. A kőből valót pedig éppen Vince emeltette annak a kezdeményezésnek a részeként, amit IV. Béla indított meg az egész magyar királyság várainak megerősítése-korszerűsítése érdekében.
Csókás Oltra eső meredek, több tíz méteres plio-pleisztocén homokos löszfalaiban sok száz madár, gyurgyalag vájt magának fészekodút. A hegy fennsíkján félsztyepp jellegű, szárazságtűrő növények telepedtek meg. Itt él a felénk ritka árvalányhaj és a tavasszal lilás rózsaszín bokorcsoportokat alkotó, illatos — mediterrán elemként emlegetett — törpemandula (Amygdalus nana). Kevés turista látogatja a falu magyar templomát. Építési idejére vonatkozóan szűkszavú a história, de a lelkész adatai szerint az első írásos emléke is csak 1458-ban jelenik meg, úgy emlegetik, mint Árapatak határában egy új falut. Így a templom valószínű a XVIII. század elején épülhetett, hisz ebből a századból származnak klenódiumai (1758, 1778) is, igen éles hangú kis harangja pedig 1733-ból való. Tornyába feljutni nem egyszerű dolog. A harang felirata arról tanúskodik, hogy az említett században a közeli Brassóban román nemzetiségű harangöntő is működött: ,,Isten dicsőségire csináltatta az erósdi re. Ecc. Bong Bálint. An. 1733. Kirilla harangonto. Biro Bálint." A templom növényindás mennyezetkazettái valamivel későbbiek lehetnek.
— Nincs, mit érdeklődni itt a régiségek iránt — mondogatták a házaik előtt fapadokon ülő idősebbek, régi ismerősünk Bernád bácsi is —, ezek olyan régi dolgok, hogy erre a ma embere nem emlékezhet. Megfogytunk, kevesebb magyar református van, mint román. Ők azért vannak többen, mert itt a cigányság is román nyelven beszél. A régi román templom a temetőben állott, de omladozott, és lebontották. A jelenlegit a kommunista idő elején építették, de benne vannak olyan szentképek, amiket még a régiből vittek át oda.
Csak a déli harangszókor élénkül meg itt az élet
A 2002-es népszámláláskor ebben a faluban 514 lélek élt, 364-en román nemzetiségűnek vallották magukat, 149 a magyarok száma. Ezt igazolja a vallási megoszlás is. Cigánynak, pedig jócskán élnek a faluban, senki nem nevezte magát.
Az 1958-ban épült görögkeleti templom ott áll a hegy lábánál, védőszentje Nagyboldogasszony. Lelkészét nem találtuk ott: nem lakik itt — mondta Anicuţa, a mindenről tudó erősdi boltos asszony és a bolt előtt téblábolók —, csak hét végén jön ide. Annak is négy gyermeke van, mint a magyar papnőnek, de elment a víz a kútjából, s az iskoláztatás miatt máshova költözött. Azt is megtudtuk, hogy a régi, lebontott román templom 1903-ban épült.
Az élő történelem — Hány lelket pásztorol itt? — kérdeztük Ráduly Baka Zsuzsanna református lelkésztől. — Százhatvannyolc lelkes most ez a gyülekezet. Szomorú, a helyi fiatalok még nem költöztek vissza a faluba. Érdekes viszont, hogy akik idegenből — például Brassóból és annak környékéről — költöztek ide, kiválóan érzik magukat! Új honfoglalók, betöltik a teret. Én nem panaszkodom. A templomot szereti ez a magyar kisközösség. Érzik, tudják, hogy számukra ez a hely az utolsó menedék, hisz lassan elöregedik a falu. A híveim 75 százaléka nyugdíjas. Ezt az egyházat fenntartani szent feladatuknak tekintik. Sajnos, egyre több az olyan öreg, aki már nem tud kimozdulni a házból. A gyereklétszám alacsony. Nyolc 3 és 12 éves életkor közötti gyermek van, de ebből három az enyém. Tavaly két alkalommal kereszteltünk. Az egyik szintén az én gyerekem, a másik egy fiatal házaspáré, nekik most két kicsi gyerekük van. Boglárka, a református lelkész negyedik gyereke kilenc hónapos — Mi a helyzet az óvodában és az iskolában? — Sajnos, csak román nyelven folyik az oktatás, annyi gyerek sincsen, hogy egy magyar nyelvű összevont osztályt alakíthatnának. A magyar gyermek is román nyelven tanul. A nyolc magyar vallásórás közül egy Kőhalomban tanul, mert a szülők az itteni négy román alsós osztályból oda vitték a magyar felső ciklusra, most hatodikos. Két magyar óvodás és két iskolás van: az egyik harmadikos, a másik negyedikes, ők román nyelven tanulnak. Az én gyerekeim Brassóban tanulnak. A férjem ott dolgozik: naponta viszi és hozza őket. A legnagyobb lányomat, aki most ötödikes lesz, az ősztől Szentgyörgyre fogjuk vinni a Református Kollégiumba. Nekem azonban van gondom a mi gyermekeinkre, mert járnak ide hozzám nem csak vallás-, hanem magyar órára is. Minden módszerrel próbálom őket összefogni. Farsangkor szerepeltek a gyülekezet előtt. Minden alkalmat megragadunk, hogy együtt lehessünk, hogy magyarul is hallhassuk őket, anyanyelvükön is szerepelhessenek, verseket mondhassanak, énekeljenek. — A megélhetésről nem szólt. Ha a családfő nem dolgozna Brassóban, a lelkészi fizetésből meg lehetne-e élni? — Nem, szó sem lehet róla. Én itt most valójában szeretetmunkát végzek. Van egy kislányom, hivatalosan gyereknevelési pénzt kapok. Szülési szabadságon vagyok, dolgozom, de nem pénzért. Az egyháztól azért nem veszek fel fizetést, hogy az összegyűlő pénzből tudjuk rendben tartani a parókiát. Takarékoskodunk, mert tervezzük a templom felújítását, amire egyébként nem lenne anyagi lehetőség. De amíg a két év tart, én lelkiismeretem és erőm szerint elvégzem azt a lelkészi munkát, melyet eddig is. Ebből tudtuk kifizetni a műemléknek nyilvánított templom javításának tervezeteit. Segített a megyei tanács is, mert oda is pályáztunk. Így tehát most már minden papírt beszereztünk, csak éppen a pénz hiányzik! Annyi nincsen és nem is lesz, hogy megkezdjük a munkát, bármiképpen spórolunk is. Csúnya a torony, pattog le róla a vakolat, azzal szeretnénk kezdeni, de a szakemberek a templom épületének vizes fundamentumát jelölték meg, ahol szárítást kell végezni. Meg kell majd oldani az esővíz elvezetését. Erre kértünk támogatást a bukaresti vallásügyi államtitkárságtól, és szerencsét próbáltam a Szülőföldalapnál is. A végvidéki templom megújulásra vár — Milyen vagyona van az erősdi egyháznak? — Az erdőt, amit évekkel ezelőtt az árapataki egyháztól kaptunk, vissza fogjuk szolgáltatni. Ami marad, az kevés. Szomorú azonban, hogy volt itt 30 hektárnyi földvagyon, igaz, hogy szétszórtan a határban, de csupán nyolc hektárt használunk belőle, és csak öt hektárra van birtoklevelünk. A községi földosztó bizottság lezártnak tekinti az ügyet, ebben, sajnos, előrelépni nem sikerült. Olyan területünk is van, amit egy juhpásztor birtokol, mert megvette a rajta levő istállót, és a földet is magáénak akarja tudni. Én vagyok a fekete mumus a tanácsülésen a polgármester előtt, mert mindig reklamálok, holott a presbitériumnak kellene keményebben harcba lépnie. A többi parcellát a csobánok használják. Mi nem kérnénk érte nagy összeget, csak méltányosan, végül is az egyház földje... — Testvértelepülésük, testvérgyülekezetük van-e? — Igen, a Veszprém megyei Felsőörssel tartunk fenn kapcsolatot. De hát ők is kicsinyek, mindössze kilencvenen vannak. Mi már jártunk náluk látogatóban tavalyelőtt, az idén várjuk ide őket. 
