Az Arany Oroszlán-díjjal kitüntetett amerikai pavilonban Bruce Nauman videoművész egy kacsa feldarabolását mutatja be filmjében. A képernyő körül különös műanyag állatok keringenek, amelyeket megfosztottak szőrzetüktől. Egy sarokban öt, rózsaszín viaszból készült fejet halmoztak fel, arccal a falnak — csak a tarkójuk látható. Más, ugyancsak Nauman által jegyzett fejek kútként szolgálnak, lyukakat ütöttek rajtuk, amelyekből csobogva folyik a víz. Az orosz pavilonban állították ki Andrej Molodkin Vörös és Fekete című művét, amely a Louvre-ban látható híres ókori alkotás, a Szamotrakei Győzelem-istennő két, kis méretű reprodukcióját állítja egymás mellé. ,,Egy szivattyúrendszer révén a két szobor szüntelenül megtelik és kiürül: az egyik kőolajjal, a másik vérrel — az utóbbit hét olyan orosz katona szolgáltatta, aki Csecsenföldön harcolt. A kőolajnak a vér az ára, az emberek ölik egymást a fekete aranyért" — mondta el az AFP-nek a negyvenes éveiben járó művész, aki nemzedékének egyik legismertebb képviselője. Molodkinnak némi gondja támadt az olasz hatóságokkal, mivel a törvény tiltja emberi vér bemutatását, de végül a probléma megoldódott. ,,Itt ugyanis orosz területen vagyunk" — magyarázta a művész a pavilonban.

Riasztó, de ugyanolyan színpompás a chilei Ivan Navarro Halálfolyosója: a falban kilenc, szauna-bejárathoz hasonló kapu nyílik a szivárvány színeiben pompázó neoncsövekre, és tükörhatás révén a néző végtelen folyosót érzékel. A magyar pavilonban Forgács Péter Erasmus-díjas médiaművész és Rényi András kurátor Col Tempo — A W. projekt című installációja látható: egy fal, amelyen mintegy hatvan, hadifoglyokról készült archív videó pereg. Egyeseket a táborokban rögzítettek, másokat kihallgatások során: beesett arcok, üres tekintetek, vagy olyan koponya, amelyről éppen méretet vesznek. A projekt egyetlen motívumra, az emberi arcra épül, és annak tekintetét vizsgálja. Ez különösen aktuális ma, a rohamos globalizáció, technikai fejlődés, a válság és terrorizmus korában, amikor az európai civilizációban is fölerősödik az etnikai gyanakvás, az idegentől való félelem — mondta el Rényi András az installáció budapesti bemutatóján.

Az Egyesült Arab Emírségek először jelentkezett önálló pavilonnal a biennálén, a tekintetet egy fotó vonzza. Ezen férfi látható, akinek fejét teljesen eltakarja egy kefia, amint eltökélten halad a kifutópályán várakozó repülőgép lépcsője felé. ,,Azzal a felfogással kívántam játszani, azt a sablont érzékeltetni, hogy az arabok mind terroristák. Feltettem a sálat, és elkészítettem ezt az önarcképet. Ez 2003-ban történt, de nem hiszem, hogy azóta változott volna a felfogás, éppen ellenkezőleg, és ez az izraeli—palesztin konfliktus következménye" — nyilatkozta Tarek al-Husszein, a Kuvaitban született palesztin fényképész. A francia pavilon sem túl vidám: egy kereszt formájú ketrec két legtávolabbi szélén fekete lobogók lengenek zajtalanul. Claude Léveque, a Grand Soir (A nagy este) című mű alkotója azt mondja, hogy az illúziók elvesztését ábrázolja műve.

Az sem fog felvidulni, aki a skandináv országok — Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország — pavilonja előtti medence mellett halad el távozóban: a türkizszínű vízen egy öngyilkos hullája lebeg.