Turisztikai tanácskozáson a Rétyi Nyírben
Nem csak azért jó turizmussal foglalkozni, mert ha szakszerűen teszik, pénzt hoz befektetőnek, önkormányzatnak, hanem főként azért, mert manapság egyre nagyobb az igény a megfelelő felfrissülésre, kikapcsolódásra, lazításra. Ezért szerencsés, ha közvetlen szomszédságunkban vannak olyan helyek, melyeket egyszerű megközelíteni, de az élmény vetekedhet akár távoli, egzotikus tájak nyújtotta hatással is. A turizmus fejlesztése valamelyest otthonunk, szülőföldünk, azaz Háromszék és Székelyföld karbantartását, előrelendítését is jelenti tehát, vagyis ezáltal egy olyan virtuális névjegyet készítünk, amelyet szívesen átadunk barátainknak, vendégeinknek. Csakhogy a turizmus az az ágazat, amelyről az elmúlt évtizedben rengeteget beszéltek, az eredmények viszont még váratnak magukra.
Egy újabb elképzelés: Kaland a vadonban
Miként lehet jobb a holnap, ha együttműködünk a természettel, hogyan lehet másképp foglalkozni a turizmussal? — tette fel a kérdést Demeter János, a megyei tanács alelnöke május végén a Háromszéki Turisztikai Napokon. A Rétyi Nyírben tartott szakmai tanácskozáson az általa ismertetett, idéntől ,,dédelgetett" Kaland a vadonban nevű projekt kitalálói abból indulnak ki, hogy Háromszéken a szinte érintetlen természet, illetve a vidék olyan értéket képvisel, amely mind a négy évszakban vonzerőt, ,,nagy gazdagságot jelent", amire érdemes hosszú távon alapozni, hiszen számos nyugati vendég éppen erre lenne vevő. ,,Itt van minden, csak okosan és jól tálalva kell kihasználni." A megyében harminchárom ideiglenes természetvédelmi terület és négy, országos szintű védettséget élvező rezervátum található, ezt egészíti ki a tucatnyi Natura 2000-es övezet. Demeter arra is felhívta a figyelmet, hogy szép farkasállománnyal büszkélkedhetünk, s az állatvilágért nem csak a vadászok lelkesednek, hanem azok a profi fényképészek is, akik azért érkeznek a megyébe, hogy természetfotókat készítsenek. ,,Olyan módon nyitjuk ki Kovászna megye vadvilágát, hogy az érdeklődők a leshelyeken a lehető legbiztonságosabban kerüljenek közel a vadakhoz." A nagy kérdés persze az, hogy Háromszék megközelítése körülményes, viszont Demeter János úgy véli, nagy segítségünkre lesz majd a vidombáki repülőtér, melynek megnyitása 2011-re várható, illetve az is, hogy az erdélyi autópálya tőlünk harminc kilométerre halad majd el. A természeti adottságaink bemutatásához, értékesítéséhez úgynevezett látogatóközpontokat kell létrehozni, egy ilyen létesítményt a Rétyi Nyír környékére is terveznek, amely egyben az egész megye területét is bemutatná, de ezenkívül kisebb látogatóközpontokra is szükség lenne. Ehhez jelzett turistaösvényekre, szakkönyvekre, komoly térképekre van szükség, s miközben a hagyományok megőrzése turisztikai szempontból is fontos, érdemes megmutatnunk, hogy kulturális interferenciák világában élünk.
Kisvasút a Hortobágyon
A Rétyi Nyírben tartott előadás-sorozat egyik hozadéka, hogy jó érzékkel és kapcsolati hálóval olyan előadókat hívtak, akik velünk ellentétben nem tervekről, hanem megvalósításokról beszélhettek. Jó példákat hoztak nekünk Háromszékre, s az érdekeltek ismerkedhettek, együtt gondolkodhattak. Bár a megbeszélés kitalálói arra is számítottak, kezdeményezésüket fontosnak találják majd a vidéki polgármesterek, akik olyan kistérségben élnek, melyek lehetővé tennék, hogy természeti értékekkel sáfárkodjanak, végül a falugazdák közül alig páran jöttek el a rendezvényre, noha láthatták volna, hogy mások, máshol miként tudnak élni lehetőségeikkel.
Figyelemre méltó a jellegében Székelyföld természeti értékeitől élesen különböző, ám eredmények tekintetében mindenképp élenjáró Hortobágyi Nemzeti Park, melyről igazgatója, Sándor István beszélt. Követendő a Daru füzetekként aposztrofált két kis katalógus (Hortobágy-puszta néprajza és Világörökségünk, a puszta), mindkettő elegáns, szépen szerkesztett, érdeklődést keltő, nem is beszélve a védett terület kiváló honlapjáról (www.hnp.hu). Sajnos, az ehhez hasonló nyomtatott, illetve internetes ismertető egyelőre csak álom a háromszékiek számára. S hogy mit kínál a Hortobágy, az már egy kattintással is jól látható: Hortobágyi Látogatóközpont természetrajzi kiállítással, Pásztormúzeum, hortobágy-halastavi kisvasút (ez rendkívül népszerű), Hortobágyi Körszín, Pusztai Állatpark, Mátai Ménes és egyebek vonzzák az érdeklődőket. S azok, miként Sándor István mondta, jönnek is rendesen. Olyannyira sikerült kifejleszteniük az ökoturizmust, hogy csak a tiszatavi vízi sétány évente tizenötezer látogatót vonz. Ő maga persze svédországi példával rukkol elő, egy darvakra szakosodott látogatóközpont ott ugyanis egy hónap alatt százötvenezer vendéget (!) fogad. Sándor István szerint lényeges, hogy egy látogatóközpont kényelmes legyen, s nagyon fontosnak tartja a rendezvényeket, szerinte ugyanis nagyságrendekkel nagyobb tömeget lehet általuk megmozgatni, kell a ,,jó értelemben vett cirkusz és kenyér". Nekik a látogatói létszámot szinte nulláról évi százezerre sikerült feltornászniuk, s mint mondta, az EU-tagság után olyan forrásokhoz jutnak hozzá, amelyekről korábban nem is álmodtak. Viszont az EU-s pályázat nem csak nagy összeget, hanem nagy munkát is jelent, a Hortobágyi Nemzeti Park négy munkatársa csak pályázatírással és elszámolással foglalkozik.
A kék szemű elvarázsolt világ nem más, mint a tőlünk mintegy 400 kilométerre lévő Retyezát Nemzeti Park, melyet — ha lennének jó haladást biztosító útjaink — a háromszékiek akár egy hosszú hétvégére is felkereshetnének. Megérné, nem csak azért, mert — mint Alin Alimpesc ismertetőjéből ez egyértelműen kiderült — a több mint 38 000 hektárnyi védett területen nyolcvan fölötti a glaciális eredetű tavak, tengerszemek száma, hanem mert a természetszerető ember ott mindent megtalál, például közel ezerkétszáz növényfajt. Két látogatóközpontot is építettek, a turistákat pedig számos útbaigazító tábla segíti. Mindemellett arra is esélyük van, hogy a világörökség részévé váljanak.
Dr. Kiss János Botond, aki négy évtizede felsőfokon követi a Duna-delta bioszférarezervátumot, példás szakértelemmel szólt erről az ,,élő múzeumról", megemlítve, hogy a Feketeerdő-hegységben eredő folyam végének egyik keleti helyneve, a Caraorman törökül szintén fekete erdőt jelent. S mivel a turizmus nem csak állatok és növények szemlélését jelenti, külön felhívta a figyelmet a helyi gasztronómia fénypontjára, a hallevesre, melynek elfogyasztása után ,,már csak azért is illik valamit inni, mert ha nem, a hal azt hiszi, hogy a kutya ette meg"...
Háromszéki kuriózumnak számít az Ozsdolán letelepedett brit Paul White idegenforgalmi tevékenysége, aki elsősorban a szigetországban élők számára szervez ,,kárpáti szafarikat". Land Rover terepjárókkal, vad, érintetlen rengetegbe viszi azokat, akik az igazi természetet akarják látni, de ügyfeleinek falvakat is mutat, akik számára a helybeliekkel való találkozás is élményt jelent. És mint igazi angolok, a kalandozást rendszeresen teaszünetekkel színezik. Ami ellenben nagyon fontos: a nyugati, kalandos kedvű úriemberek nem csak hogy nem hagynak nyomot maguk után, gyakorta mások szemetét is összeszedik azokon a helyeken, melyeket elszigeteltségük, viszonylagos érintetlenségük miatt értékelnek oly nagyra. ,,Negatív élményként éljük meg, hogy rengeteg szemetet látunk" — magyarázta Paul White, hozzáfűzve, munkájuk a vadon felfedezéséről, az emberekkel való találkozásokról szól. Transylvanian Wildlife Project 2009 nevű programjáról saját, My life in Transylvania című blogjában is ír, melyben értelemszerűen Háromszéket is említi, ha úgy tetszik: reklámozza. Egy könyv összeállításán is dolgozik, ahhoz gyűjtenek most adatokat. Netán az ide látogató alkalmi angoloktól kellene megtanulnunk, mekkora idegenforgalmi értéket jelentenek háromszéki vadonjaink?...
A Szent Anna-tó
A példákat pedig tovább lehetne sorolni. Azt, hogy a svéd testvérmegye, Värmland idegenforgalmi projektmenedzsere, Johann Mannheimer jávorszarvasnéző szafarit említett, mely náluk nagyon fontos üzletág, vagy azt, hogy a két svájci turisztikai szakelőadó, egyetemi oktató, René Zeier és Marcel Furer (luzerni diákokkal már többször megfordultak Kovásznán) arról értekezett, hogyan adják el természeti értékeiket odahaza, Svájcban. Mert ez tanulható és tanítható, maguk is segédkeznek Háromszék turisztikai fejlesztésében, ajánlataik pedig a falusi turizmus, a túrázás, a gyógyturizmus fellendítésére vonatkoznak, szerintük sokkal jobb turisztikai csomagokat kellene ajánlani. Igen figyelemreméltó egy kolozsvári származású, sokáig Svédországban élő turisztikai befektető, Gibi Angelache esete, aki Dobrudzsában, a Razelm-tó közelében, Enisala településén hozta létre a Safari Village nevű fogadót, ötvözve a helybeli, hagyományos építészeti stílust bukaresti építészhallgatók kreativitásával. Ő maga is az események fontosságára hívta fel a figyelmet (például októberben egyszerű fokhagymahétvégét szervez, minden szükséges fűszerezéssel ahhoz, hogy felejthetetlen élményt nyújtson), illetve arra, hogy szerinte minden szolgáltatónak tisztáznia kell, milyen embereknek és milyen fajta turizmust tud megvalósítani, azaz ki kell jelölnie célközönségét. Hangulatot és csendet árulok — magyarázza tömören a befektető. Furcsa, de ezt a — szó legjobb értelmében vett — balkáni vagy inkább bizánci példát érdemes lenne minden, a székelyföldi turizmusban érdekeltnek megtekintenie, ha élőben nem is, legalább a helyet reklámozó termékek (DVD, ízléses katalógus, vonzó honlap) egyikét.
Egy szó, mint száz, van minta elegendő. Persze, a példa akkor példaértékű, ha abból tanulnak is.
Udvarlás a pénzért
Ezzel szemben a háromszéki idegenforgalmi fejlesztés egyik nagy kérdése a forrásszerzés, sokkalta hétköznapibb és földhözragadtabb cselekedet, mint tervek szövögetése. Márpedig pénz, az alig van, ezért kapja fel mindenki a fejét, ha éppen a Háromszéki Turisztikai Napok vendégeként felbukkan a turisztikai miniszter asszony. Nem csak azért udvarolnak tehát neki a választott vezetők, mert amúgy is vonzó hölgy, hanem mert pénzt próbálnak szerezni, lehetőleg minél több projektre. És jó házigazdákként meg is mutatnak neki minden turisztikai látnivalót, amit csak az idő enged. Sugásfürdőn kiderült, hogy korábbi ígéreteiből mintegy 750 000 lejt juttatott már Kovásznának turisztikai információs iroda létrehozására. Bejelentését, miszerint eddig 19 millió lejt különítettek el Hargita és Kovászna megye idegenforgalmi fejlesztésére, van, aki kétkedve fogadja, és azt mondja, az valójában csak 1,9 millió lej, s az újabb ígéretekkel kapcsolatosan is visszafogott reménykedésre int. De Elena Udrea lendületes politikusként mindent szorgalmaz: szerinte működtetni kell a kovásznai és kommandói kisvasutat, meg kell javítani a Szent Anna-tóhoz vezető utat, ehhez támogatást is ígért, ezt a katasztrofális szakaszt különben élőben is megmutatták neki, külön felhívva figyelmét az út menti suvadásokra, melyek bármelyik pillanatban tovább omolhatnak. Persze, a fővárosi, nagyon befolyásosnak tartott vendég rácsodálkozhatott jó dolgokra is, Hegedűs Ferenc, az épülő Grand Hotel Bálványos társtulajdonosa bemutatta az őszre elkészülő, impozánsnak ígérkező létesítményt, de ő is arra kérte a turisztikai tárca vezetőjét: oldják meg az utat, mert arra nem lehet idegenforgalmat alapozni. Aztán csoportkép a két székelyföldi megye természetkedvelőivel, s a miniszter rohan más tájak, más ígéretek felé.
Mert beszélhetünk reggeltől estig korszerű, fejlesztésre érdemes turizmusról, álmodozhatunk éveken keresztül, amíg a Brassó—Csíkszereda útszakasz állapota egyre rosszabb, amíg nincsenek megfelelően értékesített, interneten is követhető idegenforgalmi ajánlataink szakszerű magyarázatokkal ellátva, vonzó ismertetők, nehezen remélhető áttörés. Lokális, saját erőforrásból megvalósított példáknak örülhettünk ez ideig is, s marad a remény, hogy lesznek majd látogatóközpontjaink, jobb útjaink, de főképp, hogy a háromszékieknek is lesz igényük és elegendő pénzük arra, hogy bár hétvégeken elinduljanak egyet kalandozni a megyében, akár a külföldiek számára oly izgalmas és értékes vadonokban, akár falvaink tájékán. Hiszen majd minden természeti adottságunk adott, de egyelőre nagyon kevés, amit a huszonegyedik század idegenforgalmi követelményei szerint ajánlunk és értékesítünk.
