A magány és az őrület játékai - Bogdán László

2009. június 20., szombat, Kultúra
Pálffy Tibor bravúrjai

(Hét megjegyzés Az utolsó tekercs előadáshoz)

Első. Pálffy Tibort láthatólag jó emlékek fűzik Becketthez. Élete egyik nagy alakítását Estragon szerepében a Tompa Gábor rendezte Godot-ra várva előadásában nyújtotta.

Második. Ez (is) motiválhatta, amikor vállalta Az utolsó tekercs színpadra állítását. Nem véletlen persze az sem, hogy ez a monodráma s ikerpárja, a Mondd, Joe annyira népszerű a színészek kö­rében. Hihetetlen kihívást jelent ugyanis eljátszani a magány és az őrület fokozatosan egymásra csúszó játékait.

Harmadik. Kiváló Kerezsi Nemere díszlete. A Kruppnak megadatott tér. Egy szék, melyik forgatva létrává alakulhat át, egy asztal, néhány könyv, kataszter (ez rendkívül lényeges az előadás ritmusa szempontjából is, ide vannak feljegyezve Krupp filmtekercseinek számai, és a fiókok száma, ahol megtalálhatók! A banánokkal együtt, amelyek Krupp fő eledelét, mondhatni, egyetlen élvezetét képezik...), lexikon (amely segítségével Krupp állandóan frissítheti gyengülő memóriáját) és a háttérben a vasúti csomagmegőrzőkre vagy bankokra emlékeztető fióksorok. És persze a vetítőgép és a fehér lepel, amelyre Krupp folyamatosan vetíti élete képeit, s kommentálja is őket. Ennek is kettős funkciója van, fölemelve férhet hozzá az önnön emlékeitől és az elfogyasztott italoktól felcsigázott állapotba kerülő Krupp italkészletéhez.

Negyedik. Krupp ugyanis folyamatosan iszik, de megszokott rituáléja, hogy bizonyos fiókokhoz érjen, állandón feleslegesen járja körbe a teremnyi szobát — ez egy ideig nem zavarja, utána már igen.

Ötödik. Pálffy színészi bravúrja Krupp tartása, csoszogó mozgása, fintorai, amint kommentárjait kommentálja, melankóliája és eszelős dühei, önmaga hajdani megjegyzéseit hallgatva. Pálffynak sikerül megteremtenie ezt a magányos és eszelős figurát. Ellenáll a csábításoknak, alakításában van valami száraz önmegtartóztatás, ami javára válik. Célszerűen gazdálkodik eszközeivel, és a jeleneteket nem játssza túl, inkább határozottan és fegyelmezetten arra törekszik, hogy egymásból nőjenek ki leporellószerűen, vagy talán úgy, ahogyan a Matrjosa-babákat húzogathatjuk ki egymásból.

Hatodik. De ki ez a Krupp, ez a leszállóágba kerülő, magányos, tébolyodott figura, aki Beckett-nél folyamatosan kommentálja az életét, napjait, magnószalagokra mondja észrevételeit élete eseményeiről, évekig, évtizedekig konokul, olykor nosztalgikusan, nem ritkán ironikusan, szangvisztikusan, sokszor szarkasztikus dühvel reflektál tehát eseménytelen és unalmas életére.

Hetedik. Pálffy nagy ötlete hogy a magnószalagból filmszalag lesz, Kruppot láthatjuk is tehát, amint unalmas, zátonyra futó élete eseménytelen jeleneteit kommentálja, időnként a mostani önmagát határozottan dühítő módon. A régi kommentárokat új kommentárok követik, és közben elforog a szerencsétlen Krupp egész szánalmas élete. Pálffy jó érzékkel erősíti fel Beckett önmagukba forduló mondatait. A játéknak határozottan zenei szerkezete van, bizonyos mondatok, mint egymás farkába harapó kígyók, kergetik és ismétlik egymást leitmotiv-szerűen.

De kicsoda Krupp?! Láttunk a hetvenes években Bukarestben olyan előadást is, ahol Krupp gyilkos, megölte élete nagy szerelmét, akit oly sokszor idéz fel, és ölelkezésüket is a vízen ringó csónakban. Ezt a feltételezést azonban a szöveg nem támasztja alá, Pálffy el sem játszik vele, ő egy kisembert formál Kruppból, akinek az a mániája, hogy reflektál, folyamatosan reflektál az életére, és ezért is siklik az zátonyra, nem marad ideje élni, miközben unalmas hétköznapjait, magányos óráit szüntelen kommentálja. Esendő, szánalmas emberi roncs Krupp — mint Beckett hősei általában —, aki eljutott a pálya végére. De pálya nincs... Csak a filmtekercsek vannak, a banánok és az emlékek, a regiszter és a lexikonok. Az odú.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1349
szavazógép
2009-06-20: Kultúra - x:

Az egyik feldobott kő (Jegyzet) - Czegő Zoltán

Határozottan kijelentettem Knobloch László németországi illetőségű, székelyföldi származású fotóművész budapesti kiállításán 2009. június 4-én, hogy véletlenek pedig nincsenek. Nem ér az én tagadásom annyit, mint Könyves Kálmán királyunké kilencszáz esztendővel ezelőtt, aki az új, a keresztény hit ellenére királyi hangon tette törvénnyé: boszorkányok pedig nincsenek!
2009-06-22: Máról holnapra - x:

Ki tudja megvásárolni? - Simó Erzsébet

Vajúdtak a hegyek, hogy egeret szüljenek — rémlik fel még a jó szándékú emberben is, mikor Az első lakásnak nevezett kormányprogram körüli, fölöslegesnek tűnő felhajtást hallja-látja.