Torjai falunapokFőzőverseny és túrós puliszka - Iochom István

2009. június 22., hétfő, Közélet

Torján hatodik alkalommal szerveztek falunapokat a múlt hét végén, amikor kedvezőbb az időjárás, nem szeptemberben a Mária-Magdolna-falubúcsú alkalmával, mint eddig.

A rendezvény első napja állatkiállítással kezdődött, az érdeklődők szép fajlovakat, szarvasmarhákat és nyulakat tekinthettek meg, de a pónilovak sem hiányoztak. Ezt követően a futásfalvi életfánál Tifán Lajos plébános áldást osztott az újszülöttekre, majd szalagvágással adták át rendeltetésének a torjai önkormányzat által felújított művelődési otthont. Az avatószalagot Baka Mátyás, a megyei tanács tagja, az RMDSZ frakcióvezetője vágta el, és köszöntötte a futásfalviakat a megyei önkormányzat elnökének nevében. Torján a magyar történelmi egyházak képviselői — Bakó Ferenc altorjai, Papp Antal feltorjai és Tifán Lajos futásfalvi római katolikus plébános, valamint Egyed László Levente feltorjai református lelkipásztor — adták áldásukat az újszülöttekre a községháza előtti életfánál, amelyre újabb nevek kerültek fel. Idén Futásfalván ketten, Torján tizenheten születtek. Ezt követően Daragus Attila polgármester a művelődési otthonban megnyitotta a kétnapos rendezvényt, majd a három megjelent testvértelepülés, Bálványos, Csokonavisonta és Gádoros küldöttségvezetői köszöntötték a jelenlevőket, adták át ajándékaikat. Daragus az előző években kitüntetett pedagógusok és egyházi személyiségek után idén három önkéntes tűzoltónak nyújtotta át a Torjáért-emlékplakettet. Lukács József harminckilenc, Bíró József Oszkár harminchét, Lukács Lajos pedig harmincnégy éves tevékenységéért kapta meg a díjat. Idén negyvenhat — közülük öt futásfalvi — tizennyolc éves fiú és lány kapott nagykorúsításról szóló díszoklevelet egy szál szegfű kíséretében Daragus Attilától és Kerekes Tibor községi jegyzőtől. A megnyitón a kézdivásárhelyi Tanulók Klubjának fúvószenekara és mazsorettcsoportja szórakoztatta a közönséget. Szombat délután a szabadtéri színpadon a torjai iskolások léptek fel, majd favágó versenyre került sor. Három csapat nevezett be, az első díjat Menyhárt Vince és Márton Balázs érdemelte ki. Az est fénypontját Komá­romi István magyarországi énekes fellépése jelentette.

Tegnap a nagy érdeklődéssel követett nemzetközi szabadtéri főzőversenyre tizenkét — egy németországi, négy magyarországi és hét hazai — csapat nevezett be. Torján kívül megyénkből Mikóújfalu képviseltette magát. A zsűrizés után az érdeklődők percek alatt eltüntették a finomabbnál finomabb falatokat. A tegnapi nap másik nagy attrakciója a negyvenméteres túrós puliszka volt. Daragus ragaszkodott az eddigi hagyományhoz, de a saját rekordját nem állt szándékában megdönteni. Este első alkalommal került bemutatásra a Bálványosvár legendája, majd a Metropolis együttes lépett fel. A kétnapos rendezvény pompás tűzijátékkal ért véget.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2009-06-22: Közélet - x:

Az uzoniak a legerősebbek (Virtusvetélkedő) - Mózes László

A helybeliek vitték el a pálmát a szombaton Uzonban tartott, Románia legerősebb faluja nevű virtusvetélkedőn. Összesen öt háromszéki és egy Hargita megyei település vett részt az erőpróbákon, a három első és a különmeghívott Dobolló utazik majd a Kárpát-medencei döntőre.
2009-06-22: Közélet - x:

Júliustól ismét átveszik a tejet - Ferencz Csaba

A Covalact tejfeldolgozó és a megyei szarvasmarhatartó gazdák egyesületének vezetői utóbbi tárgyalásukon megállapodtak a hét végi nyers tej átvételében.