A hétvége hírei — Szekeres Attila

2009. június 22., hétfő, Közélet

Megemlékeztek a Bolyai Egyetem beolvasztásáról

Ötven éve annak, hogy a román hatalom a magyar tannyelvű Bolyai és a román Babeş Egyetem összevonását elrendelte.

Az évforduló alkalmából szombat este Kolozsváron az egykori Ferenc József Tudományegyetem főépülete előtt élőlánccal demonstráltak hallgatók, tanárok és egykori bolyais vén diákok. A magyar ifjúsági szervezetek a romániai magyar felsőoktatás máig megoldatlan helyzete miatt tiltakoztak, a vén diákok a beolvasztás emlékére jöttek egykori egyetemükhöz. Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság volt elnöke, egyetemi oktató sajnálattal állapította meg, hogy a megmozduláson nem vett részt egyetlen aktív RMDSZ-politikus sem.

Lakások egyetemi oktatóknak

Az Iskola Alapítvány tizenhárom évvel ezelőtti létrehozásának vezérelve az önállóság volt: az azóta eltelt évek küzdelmei és eredményei bizonyítják, hogy az önállóság gondolata mint alapelv, mint cselekvési program továbbra is maradéktalanul érvényes az erdélyi magyarság számára — jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke szombaton Kolozsváron az Iskola Alapítvány felsőoktatási szakképzési központjának és tanári lakásainak ünnepi felavatásán. Kelemen Hunor, az alapítvány elnöke köszöntőbeszédében elmondta, az ötlet valós társadalmi igényből született, a fiatal egyetemi oktatóknak lakást kell biztosítani Kolozsváron. Az ingatlanban huszonegy tanári lakás — ebből hét kétszobás, tizennégy pedig egyszobás —, egy konferencia-központ, egy közösségi tér a bentlakó tanárok számára, valamint az Iskola Alapítvány és ennek archívuma kapott helyet.

Szuverén közösségek

A határon túli magyar közösség számára biztosítani kell, hogy szuverén módon, saját értékeinek és szükségleteinek megfelelően rendezhesse be jövőjét és intézményeit, függetlenül attól, hogy miként folytatja párbeszédét a mindenkori magyar kormánnyal — fejtette ki szombaton Kolozsváron Kiss Péter. Kérdésre válaszolva a társadalompolitikai miniszter leszögezte: a magyarországi szigorú válságkezelő intézkedések ellenére sem az idén, sem jövőre nem fog csökkenni a határon túli magyarságnak szánt támogatás. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának jövőjéről szóló kérdésére válaszolva a miniszter úgy fogalmazott: e fórumnak van létjogosultsága, amennyiben a meglévő hivatalos államközi intézmények munkájához járul hozzá a civil szféra eszközeivel. Szerinte ugyanakkor ez a fórum nem tölthet be e kereteken túllépő funkciókat, az csakis a szereplők önkéntességének és a konszenzusnak az elvén alapulhat.

Saját elnökjelölt mellett

Az RMDSZ Területi Elnökök Konzultatív Tanácsának szombati kolozsvári ülésén megegyezés alakult ki, ami a saját jelölt indítását illeti az őszi államelnök-választásokon. Markó Béla elnök a tanácskozás után elmondta, jövő héten még zajlanak az egyeztetések, de a területi szervezetek elnökeinek elsöprő többsége azon az állásponton van, hogy a szövetségnek kell jelöltet indítania. A jelölt személyére vonatkozóan több név is felmerült, döntést azonban a jövő héten összeülő Szövetségi Állandó Tanács, illetve a Szövetségi Képviselők Tanácsa hoz majd.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2009-06-22: Közélet - x:

Parkolóórákat szerelnek - Váry O. Péter

Tíz parkolóautomatát szerelnek fel a héten Sepsiszentgyörgy központjában, a korszerű berendezések papírpénzzel is működnek, és kevesebb, mint egy órára is adnak parkolójegyet.
2009-06-22: Sport - x:

Kanabé Szilárd Balkán-bajnok (Asztalitenisz)

A hét végén az asztaliteniszezők Balkán-bajnokságán vett részt a Dobolyi Aladár vezette serdülőválogatott, melynek tagja a háromszorosa országos bajnok Kanabé Szilárd.