Orgonamaraton

2009. június 23., kedd, Magazin

Minden idők leghosszabbnak ígérkező magyarországi orgonakoncertjével, huszonnégy órás orgonamaratonnal kívánják próbára tenni Balatonboglár katolikus templomának új, kétezer sípos orgonáját.

A hangszer nagy próbáját június 25―26-án tartják, amikor 24 művész játszik majd rajta óránként váltva egymást, az éjszakát is átzenélve 10 órától másnap 10 óráig ― mondta Pákozdi József, a rendezvény sajtófelelőse. A különleges koncerthez neves magyar orgonisták ajánlották fel játékukat, repertoárjukban mintegy kétszáz orgonadarab szerepel.

A hangszerek királynője építését évtizedek óta tervezte a balatoni város egyházközsége, a régi boglári álom idén tavaszra valósult meg. Az áprilisban felszentelt orgonával a balatoni térség kitűnő koncerthelyszínnel gazdagodott, amely az üdülési szezonban több komolyzenei programmal várja a vendégeket. Az orgonamaraton megrendezéséből a szervezők hagyományt kívánnak teremteni. Az idei kezdeményezés egyelőre magyar rekordkísérlet lesz, sikere esetén a folytatás a Guinness-rekordkísérlet lesz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1336
szavazógép
2009-06-23: Magazin - x:

Járványmegelőzés 1926-ban — Józsa Lajos

Figyelmeztető körlevéllel értesítik a hatóságok a Sepsiszentgyörgyi Ipartestületet, és kérik az abban foglaltak szigorú betartását 1926 tavaszán. Az inasiskolákban sok ipari tanuló nem kapta meg az előírt oltásokat, így sokuktól megvonták a továbbtanulás lehetőségét. Azok a tanoncok, akik orvosi igazolást kaptak már, kötelesek voltak felülvizsgálaton részt venni. A járványmegelőző intézkedéseket és azok betartását így írja le a körlevél:
2009-06-23: Magazin - x:

Hatalmas csótányok Moszkvában

Hatalmas, 4―5 centiméteres, repülni is képes csótányok jelentek meg Moszkvában, elsősorban a metróban és házak pincéiben.