Előbb a Szekeres Attiláé, majd a Stefano Bottonié, sőt, a Krónikában is megjelenő, besúgót leleplező írások kavarják fel újra és újra a szekuritátéval egykor együttműködők ügyét. Nem véletlenül, mivel most már kétségbevonhatatlanul hitelesen közölhető azok neve, akik az eddig elolvasott dossziéinkban fedőnév mögé rejtőztek megbízóiknak köszönhetően.
Jómagam 2006-ban fordultam először — akkor még eredménytelenül —, majd most újra a SZIVOT-hoz tizenhárom besúgóm kilétének megismerése végett. Ha közli a SZIVOT, egyetlen napig sem fogom a megismert valódi nevüket a nyilvánosság előtt titkolni. Ugyanis határozottan állítom — velem is próbálkoztak —, hogy el lehetett volna kerülnie a ,,megkísértettnek" a ,,hálózat" tagjává válást. Ha pedig mégis ,,kötélnek állt" (mindegy, hogy zsarolták, vagy csak így volt lehetséges a csalétek-előnyökkel élni...), akkor viselje is a következményeket, ami napjainkban nem több (?), mint a társadalom megvetése.
De visszatérve a kiinduló mondatra, tisztelt Szekeres Attila, írásai alapján megbecsült zsurnaliszta, Bottoni — s ezt szombati, többszörösen dokumentált cikke is igazolja — hiteles, több értékes könyv szerzőjeként ismert történész! Valamennyi könyvét nagy érdeklődéssel olvastam, többsége könyvtáram része. Fogadjuk el tehát hitelesnek állítását! Attól még Szilágyi Domokos az egyetemes magyar költészet nagy egyénisége. S múltja bizonyára meghatározta végzetes döntését ott, Kolozsvár felett, a Hója fái alatt.
Szomorúsággal tölt el a Krónika június 18-i leleplező írása. Tudtommal Oberten Jánost (Oláh fedőnévvel) Dávid Gyula ajánlotta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztre, jóhiszeműen, hiszen gyermekként lett Oberten a szeku rabja. S most — a kétségbevonhatatlan bizonyítékokkal szembesülve — nem restell arra az érdemrendre hivatkozni, amely múltja alapján nem járt volna neki! Én, aki ugyancsak birtoklom ezt az érdemrendet, helyette is szégyellem magam...
