Tudomásom van arról, hogy Erdélyben is, az egyházaknál is (így a mi unitárius egyházunkban is) megkezdődik a megtisztulás. Örömmel olvasom, hogy Tőkés László püspöktestvérem besúgói közül új és új neveket hoz nyilvánosságra. Azokat a könyörtelen időket nem lehet feledni, a besúgókat néven kell nevezni — hogy rontsak el szabadon egy gyönyörű Nagy Gáspár-verssort.
Az igazi besúgókat meg kell ismernie a jelenkornak és az utókornak, hogy többé ne fordulhassanak elő ilyenek. Nem minden meggyötört, meghurcolt, megfenyegetett ember vált informátorrá. Ki lehetett ügyeskedéssel, időhúzással, furfanggal bújni a karmaik közül, még akkor is, ha többé nem volt nyugodt az élet, állandó megfigyelés alatt kellett létezni. Az én 320 oldalas anyagomat az egyháziak, többnyire papok gyűjtötték össze 1973-tól 1989-ig, az eljövetelünkig. Nyárád menti lelkész még a decemberi kivándorlásunk előtt is jelentett a hírhedt Bîrsannak, aki meglátogatta családunkat, és megfenyegetett, hogy ,,aici putreziţi dacă nu vă ţineţi gura". Nos, harmincöt évi várakozás után az igazság lassan, de biztosan fényre kerül. Iratcsomóm mutatja, hogy életem, majd pedig a családom valós veszélyben forgott, a teológiai ,,tetteim", azután az egyházközségi munkánk miatt (székely kapu készítése nemzeti színekkel lefestve, nem szavazás 1982-ben, prédikációim, imáim nacionalista-irredenta volta, az állam és egyház elleni kirohanásaim, a fiatalokkal való foglalkozás miatt stb. — mindenből lehet ízelítőt találni), majd a kényszerű kivándorlást váró időszakban, 1986—89 közötti levelezéseink, megnyilvánulásaink miatt. Mintegy negyven fedőnév szerepel az iratok között. Egytucatnyinak tudjuk a kilétét, néhánynak igazolta is Bukarest a valódi nevét, és lassan küldözgeti a többit is. Igaz, nehezen megy, mert oly sokan voltak. (nevek és fedőnevek a szerkesztőségben)
Aztán van még két tucatnál több, akiknek azonosítását várjuk, bár jó részüknek szinte biztosra tudjuk a helyzetből, a tartalomból a kilétét, de ahogy harmincöt évet tudtunk várni iszonyatos helyzetekben, örökös nyugtalanságban, majd a haza kikényszerített elhagyása miatti fájdalomban és ma sem szűnő kesergésben, úgy várunk tovább. Mi a rengeteg munkánk mellett dolgozgatjuk fel és fordítgatjuk, mert három gyermekünknek (első, harmadik és negyedik osztályos gyermekekkel kellett eljönnünk), utódainknak tudniuk kell, hogy miért kellett az imádott szülőföldet elhagyni. És az sem tartozik az igazságossághoz, hogy jó néhány a besúgók közül nyugodt lélekkel veszi a Bibliát a kezébe, keresztel, esket, konfirmáltat, temet, erkölcsös életről hazudik a híveknek, néhány pedig magas egyházi funkciót tölt be szemérmetlenül, szégyentelenül.
Kiváló tisztelettel:
Balázsi László lelkész,
a Magyarországi Unitárius Egyház püspökhelyettes-főjegyzője, Füzesgyarmat
