a kovásznai kiállítás margójáraKőrösi Csoma Sándor-év: Fényüzenet

2009. június 27., szombat, Kultúra

Fénybenéző — Vetró András munkája

Az idei Csoma-kiállításnak — mely a huszadik Kőrösi Csoma Sándor Napok keretében nyílt meg, s mely még megtekinthető, hiszen az egész nyári szezonban nyitva lesz — ezt a címet adták a rendezők: FÉNYEK!

Hadd idézzünk néhány címet: Tisztelet Kőrösi Csoma Sándornak, Üzenetportré (Sípos László, Felvinc), Él s hal odafent (Sárosi Csaba, Kézdivásárhely), Életút (Gedeon Zoltán, Kolozsvár), Hajnalköszöntő (Makodi Sándor, Debrecen), Út (Ábrahám Jakab, Brassó), Az élet forrása (Szabó Antónia, Debrecen), Az Ige fénye (Győri László, Debrecen), Fénybenéző (Vetró B. András), A fényember (Vincze László, Sáránd), Az élet diadala a sötétség erői felett (Palásti Erzsébet, Budapest), Hungaro (Kosztándi B. Katalin), Magyar népmesék (Gyulai Líviusz) Öröm (Kedei Zoltán, Marosvásárhely), Fény az éjszakában (Jakabos Imola, Brassó), Bujkáló fények (Vinczeffy László), Fényünnep (Horváth László, Debrecen), Vízió (Szabó H. Tünde, Kézdivásárhely), Egyedül, Emlék vagy Angyalkapu (Aknay János, Szentendre), A tudós (Vetró B. Zsuzsa) Csillag-összfényben (Csutak Levente, Brassó), In memoriam Kőrösi Csoma Sándor (Ürmös Péter, Budapest), A gyufaárus lány (Sütő Éva, Déva), Holdudvar (Kosztándi Jenő), A fény felé (Fekete Zsolt, Marosvásárhely), Krisztus megostorozása (Hervai Katalin)…

Ízelítőül ennyi a kiállított 77 munkából. Ennyi — főleg a címek alapján választva — már azért is, mert e tárlatnak, mint általában a Csoma-kiállításoknak, fő erénye, hogy üzenetet hordoznak a képek. Üzenetet fogalmaznak meg címben, formában, kompozícióban, az elemek összekapcsolásával. A szín üzenetét! A lélek és az értelem üzenetét. Látszik az alkotók erőfeszítése, hogy valljanak! Valljanak arról, mit jelent a ma emberének Kőrösi Csoma Sándor (összesen mintegy húsz munka idézi konkrétan is a kiállítás névadója, 225 éves szellemi nagyságunk emlékét). És hogy mit jelent a Fény, az Élet fénye, a Gondolat fénye, a Hit fénye. És hogy mit jelent a csoda, a művészet Csodája! Bár román művészek is megtisztelik részvételükkel a kiállítást (Mircea Moldovan, Marcela Rădulescu — hogy csak a nevesebbeket említsük), mégis: magyar üzenetet is hordoznak a képek, szobrok. Üzenetük ma, a XXI. század első évtizedének végén, akkor, amikor úgy tűnik, el van veszve az emberiség, amikor mammon zörgeti aranyas tarisznyáját, s keríti birtokába a világot, amikor országok vesznek, nemzetek vesznek, mert rájuk telepedik a fogyasztói társadalom pokla, áru lesz minden, a művészet is, magát mutogatja minden, a kor hullámzásán, a kor sodrásában evező művészet is. Színházi előadásokat látunk, briliáns szaktudás, tehetséges, magát mutogató rendező, magukat mutogató színészek, magukat mutogató szobrászok, festők, grafikusok, magukat mutogató költők, prózaírók, stílusáramlatok, sivárra csupaszított, divatos formák, épp csak az Üzenet, a kor Üzenete, a lélek Üzenete vész vagy veszhet el, kerül vagy kerülhet utolsó helyre. Vagy ha üzen is a kor, azt üzeni, hogy elveszett az útmutatás igénye, a kiútkeresés, elveszett a humánum, feladta magát a Hit, benne vagyunk a kor őrületében, ,,a sárga tőke tátott szája" ránk is vicsorgatja fogait, és mi nem tudunk vagy nem akarunk tenni ellene. A Fény-kiállítás ezért más, más még akkor is, ha a Kárpát-medence nagyjai — mert az egész magasba ívelő hazát igyekeznek átfogni a kovásznai rendezvények — távol tartják magukat. Mégis örvendetes, hogy a Magyar Művészet Díjával kitüntetett Aknay János vállalta a tiszteletbeli meghívott szerepkörét, és ízelítőt adott abból, hogy geometrikus formák, a visszafogott színek rendjével is ki lehet fejezni a Rendért való Kiáltás időszerűségét. És itt bujkál a Hit, a hite annak, hogy a múlt megerősít bennünket abban, hogy a jövőt mutató Fény felé merjük fordítani arcunkat.

A Csoma-napok vizuális megnyilvánulásainak egy ága, Bernád Ilona Ahová Kőrösi Csoma Sándor készült című, tibeti és belső-mongóliai fotóinak kiállítása a művelődési ház úgynevezett Zseb-termében tekinthető meg. E kiállításnak is vezérmotívuma lehet a Hit. Ima-zászlók, ima-szalagos világfák, a Világ Tetejéről felszárnyaló turulmadár látványa, obók, piros csuhás lámák és lámatanítványok, maga Tibet csodálatos világa jelenik meg a képeken, melyek igéző erővel vonzzák a nézőt, s idézik meg nagy szülöttünket is megihlető, lenyűgöző, szellemiségét megtermékenyítő világát.

(g-f)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2009-06-27: Kiscimbora - x:

Ingrid Sjöstrand: Ha nagy leszek

Ha nagy leszek,
híres ember leszek,
titkos telefonszámot tartok,
2009-06-27: Kultúra - x:

Incitato művésztábor Bálványosfürdőn — Iochom István

A tábor emblémája
A XVII. Incitato művésztábor, miután hét esztendővel ezelőtt Fortyogófürdőt bezárták, Bálványosra költözött, idén június 27-től július 12-ig várja az alkotókat. A hagyományokhoz híven a tábor a Tóth család katrosai hétvégi házánál kezdődik, a művészek holnap költöznek át Bálványosra.