Népszerű az óvónőképzés - Fekete Réka

2009. július 1., szerda, Közélet

A megye hat iskolájában tartottak képességfelmérő, illetve nyelvtudást ellenőrző vizsgát az óvóképző, művészeti és teológiai IX. osztályba felvételizők számára, a meghirdetett kétszázharmincnégy helyből százhatvannyolcat foglaltak el.

Az elméleti és szakközépiskolai osztályokba jelentkezők kitöltötték a beiratkozási lapokat, a napokban ellenőrzik az adatokat, és pénteken a felvételi általánosok alapján számítógép osztja el a diákokat.

A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban a meghirdetett huszonnyolc román tagozatos helyre nyolcan felvételiztek, a magyar tagozaton is csak részben sikerült betölteni a helyeket. A zeneosztályban négy, a képző- és díszítőművészet-osztályban a harmincból húsz hely maradt üresen. Mind a két óvóképzős osztály (a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben és a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul Főgimná­ziumban) teljes létszámmal indulhat az ősszel, beteltek a helyek a sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban is, a céhes város hasonló iskolájába ellenben tízzel kevesebben jelentkeztek, és huszonketten jutottak be a Nagy Mózes Gimnázium katolikus osztályába. A roma diákoknak fenntartott 112 helyből csupán hetet foglaltak el, annak ellenére, hogy ezeket főként szakoktatásban kínálták, alacsony volt az érdeklődés.

A több mint kétezer IX. osztályos hely 90 százalékának elosztása még hátravan, a felvételi pénteki számítógépes eredmé­nyét a rá következő napokban minden iskolában kifüggesztik, a bejutó diákoknak július 6—16. között kell beiratkozniuk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1401
szavazógép
2009-07-01: Közélet - x:

Elfogyott az útjavításra szánt pénz (Kovászna) - Bodor János

Az utóbbi hetekben a város területén foltozták az utak aszfaltburkolatát, az Egyesülés és a Tóth utcában (az Oncioiu-üzlettől a Montana Szállóig) a Dacia és Héphaisztosz Szálló környékén szélesítették az úttestet, és új aszfaltszőnyeget húztak rá.
2009-07-01: Közélet - x:

Medvék garázdálkodnak Árkoson és Kőröspatakon - Kisgyörgy Zoltán

Árkoson folyamatosan bejárnak a település peremi övezetébe a medvék. Az elmúlt napokban is az erdő felől érkezett a falu széléhez egy anyamedve két bocsával, egy magá­nyos egyed és egy ölyves fekete medve.