Röviden - Váry O. Péter

2009. július 1., szerda, Világfigyelő
Összeomlottak a kormánypártok

Ez a fél év a kormánypártok és a kormányzati politika összeomlásának a fél éve volt, hiszen ,,már senki sem az, aki februárban volt, szerepek cserélődtek, pártok és pártok mögötti támogatói csoportok omlottak össze" — jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. A kormányzati politikával kapcsolatban azt mondta: az elmúlt fél évben bebizonyosodott, hogy a magyar kormány nem képes kezelni a válságot. Navracsics Tibor szerint az összeomló kormánypártok és kormányzati politika közös nevezője Bajnai Gordon miniszterelnök, aki szemmel láthatólag küldetésének tartja azt, hogy minél tovább ellenálljon a változást akaró oldalnak.

* Az MSZP által támogatott válságkezelő kormány jobb megoldás, mint az előrehozott választás — közölte Navracsics Tibor sajtótájékoztatójára reagálva Nyakó István, az MSZP szóvivője, aki szerint a jelenlegi helyzetben Orbán Viktor, a Fidesz elnöke sem tehetne mást. Mint mondta, a válságkezelő program első eredményei már most látszanak: Magyarország iránt lassan visszatér a bizalom, az euró árfolyama 275 forint közelében van, s hozzátette: ezeket az eredményeket nem lehetett volna elérni, ha előrehozott választásokat tartanak, akkor csak rosszabb helyzetbe került volna az ország.

Bizonytalan a kormányfői találkozó

A szlovák félen múlik, hogy lesz-e kétoldalú kormányfői találkozó, Magyarország már mindent megtett ennek érdekében — közölte Balázs Péter külügyminiszter. A kormányfői látogatás attól függ, hogy azt milyen tartalommal lehet megtölteni. Magyarország nyitott, de bizonyos értékekből nem enged — jelentette ki. A külügyminiszterek megegyeztek már bizonyos normákban. Ennek egyik eleme, hogy nem azonosítják egymást a különböző szélsőségesekkel. Abban is megegyeztek, hogy nem a nyilvánosság előtt beszélik meg a problémákat. A szlovák fél eltért ezektől a normáktól — hangsúlyozta a külügyminiszter.

Távoznak Grúziából

Megbízatásuk lejártával megkezdték távozásukat Grúziából tegnap az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői, s erre készülnek az ENSZ-megfigyelők is: hamarosan nem marad európai megfigyelő a két grúziai szakadár régióban, próbára téve ezzel a térség békéjét. A 130 abháziai ENSZ-megfigyelő és mintegy húsz dél-oszétiai EBESZ-megfigyelő azért kényszerül távozni, mert Oroszország elutasította megbízatásuk meghosszabbítását. Moszkva azért nem adta hozzájárulását, mert megítélése szerint a hosszabbításra vonatkozó határozatok tervezete nem vette figyelembe a két térség státusának megváltozását. Oroszország ugyanis független államként ismerte el a két régiót a Grúziával tavaly augusztusban vívott villámháborúja után. Tbiliszi a háború előtt megkísérelte fegyveres erővel helyreállítani szuverenitását Dél-Oszétia felett.

Csapatkivonulás Irakból

Látványos díszszemlével ünnepelték tegnap Bagdadban az iraki kormány székhelyét is magában foglaló zöld zónában, hogy az amerikai haderő éjfélig kiüríti az iraki városokban lévő támaszpontjait. Gyalogos katonák meneteltek kezükben nemzeti lobogókkal, harckocsik és csapatszállító járművek vonultak fel. A kivonulási menetrend szerint az amerikai katonáknak éjfélig vissza kell térniük vidéki támaszpontjaikra. Núri al-Máliki kormányfő a nemzeti szuverenitás napjának nyilvánította június 30-át, és ez alkalommal az állami televízióban mondott beszédében bírálta azokat a kétkedőket, akik szerint az amerikaiak távozásával a településeken az irakiak nem lesznek képesek szavatolni saját biztonságukat.

Feltételes ratifikálás

Alapjában összeegyeztethetőnek ítélte az alkotmánnyal tegnapi ítéletében a német alkotmánybíróság a lisszaboni szerződést, de feltételekhez kötötte annak ratifikálását. A karlsruhei testület állásfoglalása szerint a ratifikáció lezárása előtt szükség van a parlament két háza, a Bundestag és a Bundesrat beleszólási jogainak erősítésére. Az alkotmánybíróság rendkívüli érdeklődéssel várt állásfoglalásában leszögezte: noha a német parlament által tavaly elfogadott úgynevezett jóváhagyási törvény valamennyi érvelése összeegyeztethető az alkotmánnyal, az ehhez csatolt, a Bundestag, illetve a Bundesrat jogait szabályozó törvényt korrigálni kell.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2009-07-01: Világfigyelő - x:

Obama a legnépszerűbb politikus

Messze Barack Obama amerikai elnök a legnépszerűbb a világ vezető politikusai közül — derül ki a WorldPublicOpinion.org nevű amerikai nem kormányzati testület közvélemény-kutatásából.
2009-07-01: Pénz, piac, vállalkozás - x:

A középrétegbe rúgnak (Átalányadó) - Ferencz Csaba

Rosner Herman és Édler András — magas teher az átalányadó
Ha a mikrovállalkozások nem bírják az adóterheket, változtassák meg bejegyzési formájukat, mondjuk egyéni vállalkozói engedélyre — sommázhatnánk a pénzügyminisztérium válaszát Édler András képviselő írásbeli interpellációjára.
Ha a mikrovállalkozások nem bírják az adóterheket, változtassák meg bejegyzési formájukat, mondjuk egyéni vállalkozói engedélyre — sommázhatnánk a pénzügyminisztérium válaszát képviselő írásbeli interpellációjára.