A Jószág nevű domboldalban ez idő alatt Csaba bácsi, a kántor volt a legnépszerűbb, ő szolgáltatta a zenét játékhoz, énektanuláshoz, és a csendes áhítatra hangolódásban is része volt az általa szolgáltatott zenének. A táborozók a három település református gyülekezeteiből érkeztek lelkészeik kíséretében a Nagypatak völgyébe, ahol naponta egy-egy téma körül zajlottak a foglalkozások. Történeteket hallgattak a sámánizmusról, a honfoglalásról, a pogány lázadásokról, a kereszténység felvételéről, korabeli játékokkal ismerkedtek, és meghívták a gidófalvi barantázókat, akik ősi harci művészetet mutattak be. Naponta cserélődtek a törzsfőnökök, akikre mindenkinek hallgatnia kellett, de a legtöbb feladat is rájuk hárult: összetartani a törzset, elnyerni a tagok bizalmát, megbecsülését. A táborlakók egyfajta rendhagyó bibliai héten vettek részt, ahonnan a tanultak mellett az egymásra figyelés és egymás segítésének örömét is magukkal vitték, amint a táborvezető lelkészek mondták: néhány nap alatt olyan közösséggé formálódtak, amelynek összetartó erejéből minden bizonnyal az évközi vallásórákra is jut.