Először távol a családtól - Fekete Réka

2009. július 1., szerda, Kultúra
Kevés fogyatékkal élő fiatalnak adatik meg, hogy utazzék, táborban vegyen részt, családjaiknak pedig szintén ritka az olyan alkalom, amikor kissé felszusszanhatnak, nyaralhatnak, kis időre másokra bízhatják sérült gyermekeiket.

Emiatt nagy a jelentősége annak, hogy a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány olyan, kikapcsolódásra, táborozásra alkalmas épületet vett bérbe tizenöt esztendőre az egerpataki református egyházközségtől, ahol télen nyolc-tíz, egy kis bővítéssel nyáron harminc-harmincöt fiatalt tud befogadni. A leendő tábortelepet a múlt héten avatta fel a szentgyörgyi Írisz Ház huszonegy foglalkoztatottja, többen közülük először voltak távol több napra az otthonuktól. Makkai Péter református lelkész, a fogyatékkal élő fiatalok első háromszéki védett műhelyének, valamint a már említett Írisz Háznak az alapítója úgy véli, ez az egyhetes összeszokás segíti a fiatalokat, hogy a nappali foglalkoztatóban is jól érezzék magukat együtt, hisz naponta több órát töltenek el ebben a létesítményben, mely lassan második otthonukká válik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-07-01: Kultúra - x:

Első háromszéki szabadegyetem

Első ízben szerveztek Háromszéken szabadegyetemet a hét végén, és hosszú idő után talán ez az első olyan ifjúsági rendezvény, amelyet ma a sztriptíztáncos múlttal gyanúsított Ciprian Grosu vezette Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság semmilyen módon nem támogatott.
2009-07-01: Kultúra - x:

Ősmagyar történelem a Nagypatak völgyében - Fekete Réka

Vigyázz, ha jön a vonat! — énektanulás közben
Esős délelőttön látogattuk meg a bitai, sepsiillyefalvi és apanagyfalusi gyermekeket a Nagypatak völgyében (Mikóújfalu), ahol egy hétig törzsekbe csoportosulva ismerkedtek az ősmagyar történelem bibliai kapcsolódásaival.