Ami viszont abszolút biztos, nem észlelni a korábbi években tapasztalt, átélt nyüzsgést, mozgást, vagy fogalmazzunk úgy, hogy a lázas tenni akarást. Mintha mindenik labdajáték háza tájára ránehezedne egyféle bizonytalanság, melyet a nincstelenség vált ki, más szavakkal fogalmazva a szegény anyagi háttér, a pénzhiány, és némely labdajátékban, mondjuk ki bátran, az emberhiány. A pénz- és emberhiány mellé nyugodtan odasorolhatjuk a kellő sportvezetés és menedzselés hiányát is. Egyre erőteljesebben kezd kirajzolódni az a veszély, hogy meglévő sportlétesítményeinket sem tudjuk az őszi versenyidény beköszöntével kihasználni, benépesíteni.

Kezd kirajzolódni a veszély... De kit érdekel ez? A politikusokat a legkevésbé. Ők, főleg azok, akik háromszéki tartózkodásuk idején semmit nem tettek (!) Kovászna megye sportjának érdekében, de együtt a pártkatonákból felkent sportvezetőkkel több tízmilliós rémálmokat kergetnek. Egy olyan miniszter asszonytól várnak támogatást, aki nyakig belekerült a bajba, akitől egyre többen követelik, hogy mondjon le.

Aggasztó helyzetbe került sportmozgalmunk (az országos sem jaj, de milyen jó, láttuk a hét végén, amikor kajak-kenu válogatottunk még dobogóközelbe sem került, nemhogy érmet szerzett volna...). Van sportigazgatóságunk, de nincs egy ütőképes csapatunk. Ami még ,,mozog", az importjátékosokkal mozog... Ez sokáig nem mehet. Orrvérzésig nem lehet játékosimportba pumpálni az adófizetők pénzét, s a magánvállalkozók nem ,,törik össze magukat" a sportjátékok támogatásában.

Uraim, vegyék már észre, a sport nem a politika pályája, itt hazudozásokkal, tájékozatlansággal, ellenségeskedéssel, bosszúálló betartásokkal azt a kevés vagy nagyon halvány sportéletet is vakvágányra viszik!

Á. Károly