Közben a világot átfogó magyar cserkészszervezetek is tábortüzekkel tisztelegnek a cserkészmozgalom 100. évfordulóján és augusztus 20. ünnepén. Ez alkalomból azért is közlünk részletet dr. Balázs Lajos néprajzkutató Lármafából láncfa című írásából a Székelyudvarhelyen megjelenő Örökségünk folyóiratból, hogy a hagyományos lármafák mibenlétével a szerző plasztikus leírásában megismerkedhessünk. Arra most nincs módunk, hogy a kisesszé tulajdonképpeni mondandóját közöljük (miként lett a lármafából láncfa, s miként került be a ,,vészt jelző tűzcsóvás rúd" egyes vidékeken a lakodalmi szokásokba felpántlikázott fenyőfaként vagy nyírfaként, ahol már nem veszedelmet jelent, hanem a családban, a közösségi életben bekövetkezett fontos változást). Balázs Lajos feltételezése — sejtése? — szerint a fenyőfán a vörös pántlika is az egykori lángokra utal.
Az idei háromszéki nagyrendezvénnyel kapcsolatosan is érdekes egybevetnünk a lármafás kommunikációt az eredeti jelzésrendszerrel. A mai lármafák metaforaként sem vészjelzőek, hanem a hazatérés, a találkozások, az egymásra találás és együvé tartozás örömét jelképezik.
Dr. Balázs Lajos: Lármafából láncfa
(részlet)
Kétségtelen, hogy a lármafa egy jól kigondolt, mai szóval kommunikációs, vagyis hírközlő, rossz hírt közlő (!) rendszer eleme. Magaslatokra állított ötölnyi szálfát, póznát, rudat — karcsú fenyőt — jelentett, melynek hegyére szurkos szalmazsuppot (egy kötés szalma, kicsépelt szalmakéve) kötöttek. A szalmát lenyújtották egészen a rúd tövéig, hogy meg lehessen a lármafát gyújtani. Mindenik mellé ,,strázsa" volt állítva. Mihelyt észrevette valamelyik, hogy jön az ellenség, azonnal meggyújtotta a lármafát. A többiek is sorra így tettek. Az egyezményes jelrendszer szerint tovább gyújtották hegytetőről hegytetőre a lármafákat, így adva hírt faluról falura, hogy ellenség érkezik vagy érkezett. (Nagyon érdekes kutatási téma volna fellelni a lármafák székelyföldi telepítését, topográfiáját.) A lángoló kód dekódolása készenléti állapotra mozgósította a falvak vezetőit és népét, a katonaságot. Más szóval, fellármázta a székelységet, Erdély népét. ,,Az erdélyi országgyűlés (1788) a török támadás hírére elrendeli, hogy a havasi ösvényeket be kell vágni, a lármafákat fel kell állítani" — olvasható az Erdélyi Szótörténeti Tár VII. kötetében a lármafa címszó alatt.
