Július 2-án a városi tanács rendkívüli ülésének napirendi pontjai között szerepelt egy új municípiumi sportklub megalapítását szorgalmazó határozattervezet, de a gyűlés előtt valamivel a téma lekerült a terítékről... Sajnos, mondom én, aki bízott abban, hogy közelebb kerül a kosárlabdát övező titok megoldásához. Ezt azért is mondom, mert a városi önkormányzat kereste azt a járható utat, amely révén jobban tudja támogatni a sport terén Szentgyörgy zászlóshajójává kikiáltott kosárlabdát. Az egyik elfogadható megoldás egy új sportklub létrehozása lenne, amely akarva-akaratlan konkurenciája lenne a most működő MSC-nek. De erre csak a távoli jövő adhatja meg a választ. A témával kapcsolatosan megkerestük Sepsiszentgyörgy polgármesterét, Antal Árpád Andrást, és kikértük a véleményét mind az új sportegyesülettel, mind a kosárlabdával kapcsolatosan.

— Milyen céllal alapít sportegyesületet Sepsiszentgyörgy önkormányzata?

— Már bő fél éve gondolkodunk azon, hogy valamit változtatni kell városunk sporthelyzetén. Van egy municípiumi sportklub, de gyakorlatilag a municípiumnak nincs sok köze hozzá. A sportminisztériumhoz tartozik, az ő tulajdonában, kezelésében van a sepsiszentgyörgyi sportbázis is. Körülbelül fél évvel ezelőtt kaptam azt az ígéretet a miniszter asszonytól és jó néhány minisztertől, hogy a klubot vagy átadják az önkormányzatnak, vagy valamilyen együttműködés lesz a minisztérium és az önkormányzat között. Konkrétan még nem történt semmi. Én nem szeretnék párhuzamos intézményeket létrehozni, ezért nagyon óvatosan kezeltük ezt a kérdést. Most a kosárlabdacsapat miatt került újra napirendre ez a dolog, hiszen az elmúlt két év tapasztalata azt mutatja, hogy sokszor nem elég a jó szándék, és nem elég az akarat, formai okok miatt időnként problémák jelennek meg, ami a csapat finanszírozását illeti. A városi önkormányzat teljesítette vállalásait. Viszont az tény, hogy volt néhány hónap az év elején, amikor nem volt országos költségvetés, tehát nem volt városi költségvetés sem, és emiatt nem tudtunk kifizetéseket eszközölni. Ezenkívül a megyei önkormányzat részéről mintha egy kicsit nehezebben jöttek volna a pénzek, mint ahogy a városi önkormányzat részéről, és tény az is, hogy a csapat menedzsmentje kicsit túlszaladt, ami a költségeket illeti. Részben objektív, részben szubjektív okok miatt. Objektív okoknak tekinteném például a lej-euró árfolyamának változását, s ez nyilván problémát okozott. Egy másik objektív tényező az Európa-kupában való szereplés volt, ami ugyancsak többletköltségeket jelentett. Szubjektív tényező: a csapat nem tett eleget azért, hogy szponzorokat és támogatókat szerezzen. Emberként és polgármesterként is fontosnak tartom, hogy Sepsiszentgyörgynek legyen egy vagy több reprezentatív csapata, de nem szabadna eljutni oda, hogy az önkormányzat tartsa el ezeket. Úgy gondolom, a járható út az lenne, ha az elején az önkormányzat nagyobb mértékben segítené a csapatot, de lassan-lassan az önkormányzat támogatásának csökkennie kellene, és azt át kellene venniük a cégeknek, a vállalkozóknak. Egy város akkor érdemel meg egy ilyen együttest, ha azt el is tudja tartani. Ez tény, és ezt ki kell mondani. Én már elmondtam, hogy a következő idényre azt a pénzt, amit a csapat tavaly megkapott, idén is megkapja a várostól. Nyilván, nem én döntök erről, hanem az önkormányzati testület. Fontosnak tartom, hogy ez menjen tovább. A municípiumi sportklub és azon belül egy kosárlabda-szakosztály valószínűleg meg tudná teremteni azt az anyagi biztonságot, ami a csapat menedzsmentje szempontjából fontos, kvázi ugyanúgy működne, mint a színház vagy a Háromszék Táncegyüttes. A legjobb hasonlat a Háromszék Táncegyüttes lenne, hiszen azt is a megye és a város közösen működteti; jogilag a megyéhez tartozik, de a költségek 25 százalékát a város fedezi. Ugyanezt meg lehetne csinálni fordítva is, a városé lenne a sportklub, a csapat, és a költségek 40 százalékát a megye állja. Ezekről már konkrétan beszéltünk: a város hatmilliárdot, a megye négymilliárdot adna, és nyilván a csapat menedzsmentjének kellene a többit mellé tennie. Azt tudom mondani: a város teljesítette a vállalását, hogy mások milyen mértékben teljesítették, azt nem tudom. Azt a pénzt, amit a város adott, a csapat elszámolta, az rendben van, de hogy a többi pénzzel mi volt, mennyit hoztak, azt nem tudom, mert jogilag nem tudom ellenőrizni az együttes működését. Amennyiben a városhoz tartozna, a sportklubnak lenne egy szakosztálya, akkor az utolsó telefonszámlát is le lehetne követni.

— Készült egy felmérés, hogy milyen sportok után érdeklődnek a szentgyörgyiek? Továbbá milyen sportágakat fog magában foglalni az új sportklub?

— Még egyszer hangsúlyozom, nem azt tartom az optimális járható útnak, hogy még egy sportklubot létrehozzunk. Ez kényszermegoldás, ha a minisztérium nem tartja a vállalásait, az ígéretét, és nem történik meg ez az együtt gondolkodás. Én nem ragaszkodom ahhoz, hogy a város mindent átvegyen, és senki ne szóljon bele a dolgokba. Itt nem ez a fő cél... Itt az a fő cél — ezt tűzön-vízen át képviselni fogom és vállalom —, hogy a szentgyörgyi sportklub és a létesítmények elsősorban a szentgyörgyieket szolgálják ki. Ezenkívül, ha még Craiováról is ide jönnek edzeni, azzal nincsen semmi probléma, de ne az legyen, hogy a craiovai az első és a szentgyörgyi a második. Én ezt polgármesterként soha nem tudom elfogadni, és szerintem senki, aki felelősen gondolkodik. A minisztériummal együtt akarok dolgozni, s ha a minisztérium ide akar beruházni, azt segíteni fogom. Röpködnek itt a nagy összegek, de konkrétan engem senki nem keresett meg sem a minisztériumtól, sem helyi szinten, hogy azt a negyvenmillió vagy akárhány millió eurót mire akarják költeni. Nyilván, az az érdekem, hogy egy negyvenmilliós beruházás Szentgyörgyön, s ne máshol történjék meg. De meg kell nézni azt is, hogy konkrétan mit nyernek ebből a szentgyörgyiek. Ha ez egy nemzeti beruházás lesz, akkor jöhet a konstancai, a craiovai, de most valamit felépíteni, amihez nem fognak hozzáférni a helyiek, annak túl nagy értelmét nem látom. Nem mondom azt, hogy nem kell megcsinálni, de nézzük meg, és dolgozzunk ki egy egészséges ütemtervet, hogy a város is nyerjen belőle. Ha létrejön egy együttműködés, akkor a jelenlegi sportklubhoz tartozó szakosztályokat mind tovább kell vinni. Nyilván, meg kell nézni azt, hogy mennyi pénzt ad a minisztérium, ehhez mennyi pénzt tud hozzátenni a város. Azt is el tudom képzelni, hogy a minisztérium nem ad pénzt, és csak a város adjon pénzt, hogy ha ez azzal jár, hogy kormányszinten egyéb pénzügyi forrásokat adnak át a városnak. Én ettől sem ijedek meg. Azért kezdtük el ezt a másik utat, amit nem tartok a legegészségesebbek megoldásnak, hogy pont a kosárlabdacsapat ügyét tudjuk előmozdítani. Ezen túlmenően annyi szakosztályt hozzunk létre, amennyire igény van. Ha arra lesz igény, hogy golfszakosztályunk legyen, és látom azt, hogy élet van benne, támogatói is vannak, akkor én is támogatni fogom. Senki ne várja el, hogy csak az önkormányzat tartson el valamit, mert az nem tud működni. Csak egy társfinanszírozási rendszerben tud működni, de úgy, hogy csak az önkormányzat adjon, nem. Ami a város prioritásait jelenti, úgy látom, a fiatalok, a gyerekek jelentik a jövőt. Érdeklődésüket az határozza meg, hogy melyik sportágon belül tudunk sikereket felmutatni. A tízéves gyerek attól akar kosarazni, mert városunkban sikertörténet a kosárlabda, vagy éppen ettől akarna focizni, kézilabdázni. Ezért tartom fontosnak azt, hogy legyen egy vagy két, kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportágunk, amit az önkormányzat kiemelten támogat. Erre kell ráépíteni az utánpótlást, amibe szintén be tud szállni támogatóként az önkormányzat. Egy dolog biztos: soha nem tudunk mindent kielégíteni. A prioritásokat fel kell állítani. Én is szeretem a futballt, az emberek is szeretik, mindenki szereti a futballt, viszont egy Szentgyörgy nagyságú város soha nem fog tudni eltartani egy futballcsapatot, például olyan szinten, hogy az teljesítményt nyújtson, hogy az motiválja a gyerekeket. Én túl fiatal vagyok ahhoz, hogy rövid távon gondolkodjam. Hiszem azt, hogy mi most valaminek megteremtjük az alapját, és annak a sikere tíz-tizenöt esztendő múlva lesz kézzelfogható. Valahonnan el kell indulni. Én hiszem, hogy ez járható út. Ha valaki meg tud győzni arról, hogy tévedek, én azt is el tudom fogadni. Üljünk le, beszéljük meg, s mondja azt, hogy nem a kosarat kell támogatni, hanem a labdarúgást, mert hosszú távon az hoz eredményt. Nézzük meg papíron, hogy ez miként működik. Nagyon sok sportág működik a városunkban kisebb-nagyobb támogatással. Sajnos, nem ideális a pénzosztó rendszer, s a támogatás nem mindig olyan nagymértékű, mint ahogy a pályázók szeretnék. Ahhoz, hogy egy-két sportágat kiemelten tudjon támogatni az önkormányzat, ahhoz a többinek kevesebb fog jutni.

— Az elmúlt hetekben több olyan pletykát is hallottam, hogy nem lesz kosárlabdacsapatunk. Korábban említette, hogy pénz lesz rá. Ilyen körülmények között lesz ősztől csapat vagy sem? Miként látja ezt a dolgot?

— Problémának látom azt, hogy kéthetente más-más személlyel kell beszélnem. Hogy lesz-e csapata a városnak, az nem tőlem függ. Az a tény, hogy az önkormányzat akar valamit segíteni, nem jelenti azt, hogy az fog működni! Úgy, ahogy egy évvel ezelőtt megkapták a pénzt, és tartottuk magunkat vállalásainkhoz, tudják, hogy a következő évben is tartjuk magunkat ígéreteinkhez. Hogy csapaton belül milyen személyi konfliktusok vannak, nem tudom, én nem vagyok pszichológiai tanácsadó, és nem tudom ezeket a problémákat sem kezelni, sem megoldani. Időm sincs rá! Penibilis lenne az, ha a polgármester konfliktusmenedzsmenttel foglalkozna a kosárlabdacsapaton belül. Azt hiszem, ezt a problémát nekik kell lerendezniük. Én annyit kértem tőlük, és most is azt kérem, hogy csak egy emberrel szeretnék tárgyalni. Csak egy felelős legyen, annak az egy embernek kell jönnie hétfőn is és csütörtökön is hozzám, ha problémája van. Ennek az egy embernek kell felelnie mindenért, és annak az embernek kell leharapni a fejét, ha nincs teljesítmény. Az nem lehet, hogy van öt ember, és közülük nincs, kit felelősségre vonni. Várom ezt az embert!

— Véleménye szerint a szentgyörgyi kosárlabda jövőjét külföldi játékosokkal kell elképzelni, vagy oda kell figyelni a helyi tehetségekre is?

— A pálya széléről én is jobban el tudom mondni, hogyan kell csinálni. Így van ez a politikában is. Én is sokszor feltettem a kérdést, hogy miért nem teszi fel az edző a helyi játékosokat, amikor 30 ponttal vezetünk, és miért ülnek a kispadon. Ha az edzőt kérdeztem, azt mondta, hogy azért, mert a szurkolóknak kell a 100 pont. A 100 pontot viszont a külföldiek tudják megdobni, és nem a helyiek. Én ebbe nem tudok beleszólni, de tudom: a jelen pillanatban az élen maradáshoz szükséges, hogy külföldi játékosaink is legyenek. Csak helyi játékosokra építve nem tudnánk a csúcson lenni, és ezt ki kell mondani, mert így tisztességes. Ha azt akarjuk, hogy legyen utánpótlás, ahhoz a csúcson kell lenni. Úgy látom, ez egy folyamat, és egy bizonyos ideig külföldi játékosokra is kell építeni a helyiek mellett, de ezek számának folyamatosan csökkennie kellene, s helyüket át kell venniük a fiataloknak. Kell hogy legyen egyfajta kompromisszum is, amit el lehet fogadni: két-három évig nem az kell legyen a cél, hogy megnyerjük a kupát és a bajnokságot, megelégszünk az ezüst- vagy a bronzéremmel, viszont egyre többet futtatjuk a helyi játékosokat. Ez a csapat menedzsmentjének és edzőjének a dolga.

— A nemrég befejeződött idényben több Sepsi BC-s meccsre is kilátogatott. Milyennek értékeli a csapat idei teljesítményét?

— Meg vagyok elégedve a csapat eredményével. Ott voltam Târgoviştén, amikor csak annyi ponttal nyertünk, hogy vendéglátóink jutottak tovább a Román Kupában. Láttam azt, hogyan loptak meg a bírók azon a mérkőzésen, s így azt hiszem, a kupát is városunk érdemelte volna meg. Ez a csapat rendben van, és azt érzem, ez a Sepsi BC Székelyföldön akkora hangsúllyal szerepel, mint a katalánoknál a Barcelona. Jó úton haladunk, hiszem és remélem, hogy ősztől is jó csapatunk lesz. Büszke vagyok, hogy van ez az együttes, mivel ennek a csapatnak is köszönhető, hogy ez a hangulat kialakult a sportcsarnokban. Kell ez a csapat, szükség van erre a csapatra.

Lejegyezte: Tibodi Ferenc