Miután a kolozsvári kisebbségkutató intézet lefordította és honlapján (www.ispmn.gov.ro) mások számára is hozzáférhetővé tette a helyi hatóságok által használatos űrlapok kétnyelvű változatát, a szomszéd megyében, de részben nálunk is, a belső ügykezelésben rátértek a magyar nyelv törvényileg lehetséges használati körének kiterjesztésére.

Államnyelven leveleztek

Borboly Csaba megyeitanács-elnök elmondta a konferencián, hogy korábban a megyei igazgatóságok, noha magyarok voltak jórészt a vezetőik és alkalmazottjaik is, egymással az állam nyelvén leveleztek és e-maileztek — nyilván egy évtizedes, évszázados beidegződésnek engedve. Annak ellenére, hogy náluk szóban mindig kaphatott az ügyfél magyarul is felvilágosítást, írásban e nyelv használata már nagy akadályokba ütközött. Ahogy a megyei tanács rendelete nyomán át kellett térniük a magyar használatára a hivatalos iratokban is, a kezdeti hónapokban megnőtt a túlórák száma, sok szótárt vásároltak, viszont komoly kínlódás árán, de elérték, hogy ma már tudnak érthetően fogalmazni magyarul. Hargita megyében a tanácsnál a hivatalnokok már anyanyelvükön szerkesztik a hivatalos szövegeket is. Ott, ahol — noha mindössze három községben nem éri el a húsz százalékot a magyar lakosság számaránya — az önkormányzatok hetven százaléka a megyei tanáccsal ez ideig mégis románul érintkezett.

A méltányosabb nyelvi viszonyok kialakítása sehol jobban nem foghatott és sehol indokoltabb nem lehetett, mint éppen e megyében. A megyeitanács-elnök örömmel nyugtázta az eredményes együttmunkálkodást a kisebbségkutató intézettel, és felhívta a figyelmet a nyelvijogok.ro portálra, melyhez bizalommal fordulhat minden hasonló iparkodásba fogott önkormányzat. A megyei tanács illetékes hivatala különben minden rendeletet, jegyzőkönyvet ingyen lefordít és közzétesz, s bár mind ez ideig mindössze két önkormányzat igényelte e szolgáltatást, a tanácselnök reméli, példájuk ragadós lesz. Háromszéken hasonló törekvés jellemzi a helyi hatóságokat.

Az említett portál bemutatkozójában különben ezt találtuk:

,,Erdélyben a magyarok meglepően alacsony arányban élnek azzal a törvények és nemzetközi egyezmények által biztosított jogukkal, hogy — bizonyos korlátok között, de — a hivatalos ügyintézésben is használhatják anyanyelvüket. Honlapunk célja az anyanyelvi jogok használatának terjesztése. Ismertetjük, mely településeken, milyen intézményekre terjed ki jelenleg az a jog, hogy nyelvünket a hivatalos levelezésben, ügyintézésben használhatjuk, illetve gyakorlati tanácsokat is adunk. Segítünk az olvasóknak abban, hogy hol talál magyar nyelvű letölthető nyomtatványokat, elérhetővé teszünk másutt még meg nem található nyomtatványokat, mintaleveleket, illetve a hivatalos ügyintézést megkönnyítő, folyamatosan bővülő román—magyar szakmai szószedetet. Támogatunk olyan kezdeményezéseket, amelyek a helyi közigazgatásban a polgárok nyelvi jogaiért lépnek fel."

Bővülő körben

Nos, a kétnyelvű űrlapokról és a használatukkal kapcsolatos helyzet változásairól a kolozsvári székhelyű kezdeményező nemzeti kisebbségkutató intézet igazgatóját, Horváth Istvánt kérdeztük.

— Első nekifutásban csak a helyi önkormányzatok gyakorlatában használatos űrlapok fordításait tettük hozzáférhetővé. Most az Ügyintéző II. program keretében nyilvánosságra hoztunk olyan űrlapokat is, melyeket a különböző minisztériumok forgalmazhatnának, és a megyei, ún. dekoncentrált hivatalok szintjén működő intézményekben lennének használhatóak, illetve a megyei tanács alárendeltségébe tartozó intézményekben. Tehát a közigazgatás egy másik szintjén hasznosítható űrlapokról beszélünk, ezeket is lefordítottuk. Itt azonban az önkormányzatokhoz képest van egy nagyon nagy különbség. A helyi önkormányzat saját hatáskörében eldöntheti, hogy ezeket elfogadja-e hivatalosként vagy sem. A városi és községi tanács eldöntheti, hogy mind a magyar, mind a román változat egyenértékű. A megyei tanácsokra vonatkozóan nincs ilyen határozat, és a különböző minisztériumokhoz most küldtük vissza, hogy döntsék el ők, ajánlják-e ezeket az űrlapokat ama megyéknek, ahol a magyarok aránya eléri a húsz százalékot, és elfogadják-e ugyanolyan törvényesnek. Ez érdekes lenne, mert azt jelentené, ezek az intézmények felvállalják, hogy nekik kötelességük a nyelvhasználati jogot biztosítani.

— Másfelől ugyanis az állampolgárnak már ma jogában áll ezeket használni. Egy dolog, ha — véletlenszerű példát hozva fel — a pénzügyminisztérium úgy dönt, bizonyos cégalapításhoz szükséges anyagokat nem fogad el, csak románul. De az egyénnek joga ezekkel az intézményekkel is magyar nyelven kapcsolatba lépni. Az egyén tehát letöltheti ezt az űrlapot, az önkormányzatnak pedig nincs joga visszautasítani ezt. Amit mi megtettünk tehát első lépésben: felajánlottuk az űrlapokat, és némely önkormányzatok úgy döntöttek, elfogadják ezeket, meg is van hozzá a hatáskörük. A második terület már ingoványosabb olyan értelemben, hogy más a szint, és itt még nem született kedvező döntés, viszont az egyénnek joga lenne hozzá. Nincs döntés arra vonatkozóan, hogy ezek az intézmények kétnyelvűek lesznek. Ha ezt eldöntenék, az már nagy lépés lenne előre.

— Kapnának politikai segítséget hozzá?

— Mi igazából ezt a folyamatot nem tudjuk végigvinni. Mi kutatóintézet vagyunk. Mi úgy léptünk fel, hogy szeretnők megteremteni a magyar közigazgatási és jogi nyelvezet egységét. És megpróbáltuk. Mert láttuk, hogy nem egységes, és emiatt problémák adódnak. Azonban nem vagyunk nyelvi hatóság, mi csak azt tudjuk megtenni, hogy együttműködünk a megyei tanácsokkal, és ők általában támogatnak, a két székely megye vezetősége mindenképpen. Erre van lehetőség. Ugyanakkor a kisebbségügyi államtitkár, Markó Attila hozzáállása is pozitív, ő vállalta, hogy megküldi a minisztériumoknak a formanyomtatványok kétnyelvű változatát, és megkéri, ajánlják vagy kötelezzék ők a megyei hatóságokat ezek használatára. E folyamat tehát beindult.

Abból indultunk ki, hogy meg kell nézni, miért nem használja a kisebbség az anyanyelvét. Azért, mert a többség elnyomja? Ez a legkönnyebb válasz. Igazából a közigazgatási törvény nagyobb mozgásteret enged, mint amit eddig kihasználtunk. És rájöttünk, hogy az egyik ok az: az emberek úgy érzik, nem annyira hivatalos, nem bír ugyanazzal az autoritással. Ahol nyomtatvány van, ott az már a hivatalosság aurájával bír. Egy ív papír. Vagy azért nem élnének az anyanyelvvel, mert bizonytalanok annak használatában? Egy könyvelő bármikor a ,,bilanţot" fogja letenni, mert így tudja, így tanulta, és nem a havi pénzügyi mérleget. Szóval, nincs meg hozzá a nyelvismerete. De ha ezt a kezébe adod mind a hivatalnoknak, mind az ügyfélnek, akkor megváltozhat valami. Én ezt úgy nevezném: próbáljuk meg, módosuljon a hivatalos nyelvhasználat az önkormányzatok szintjén. Tudjuk meg, hány százaléka a romániai magyaroknak kívánja írásban is használni anyanyelvét az önkormányzatok szintjén. Ha az űrlapokat bedobjuk, javulhat az arány. Nálunk a kutatás része, hogy a nyelvi társadalmi cselekvésnek van-e hatása a nyelvi viselkedésre. Ez nem is többlet, hanem kutatási feladat, a változást próbáljuk lemérni és megnézni, hogyan lehet pozitív irányban befolyásolni a dolgokat.

— Előadásában idézte is, hogy kb. 500 közigazgatási egységben áll fenn húsz százalékot meghaladó magyar lakossági arány. Azt mondta, felméréseik szerint háromszázban a polgárok szóban kapnak is anyanyelvükön eligazítást a hivatalokban, de írásban már kevésbé.

— Írásban százvalahányban, azt is a Székelyföldön. Írásban tehát jórészt még ott sem, ahol a magyarok többségben vannak. Ez tehát nem politikai döntés kérdése. És engem az is érdekel, hogyan lehet az emberek nyelvi viselkedését befolyásolni. Ha tényleg van egy nyelvi erőforrás, akkor az milyen mértékben változtatja ezt meg. Máskülönben állampolgárként számunkra az a fontos: ha ezek a törvényes lehetőségek adottak, ezekkel éljünk is. Utána kiabálhatunk, hogy más a hibás. De ami megvan, azt használjuk ki.