Megszakad a hagyomány

2009. július 9., csütörtök, Közélet
Három évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal szervezte meg Kelemen Csongor az első uzonkafürdői gyermekbált.

Az önkéntes szervező, aki nyári villája szomszédságában önerőből teremtett játszóteret tavaly, a második gyermekbálról szólva már tömeges sikerről számolt be: az egyébként jobb napokat megért fürdőtelep július második vasárnapjára a kis önkéntes fellépők zajától lett mozgalmas, aminek nem csak a szülők, rokonok, kirándulók, hanem a gépzenétől elbujdosó mókusok is ,,örültek". A nyugdíjas szervező most azonban elkeseredetten hívott fel. Elmondta: a baconi tanács korábbi segítségét idén nem kapja meg, a kis mozgatható színpadra — állítólag — más rendezvénynél van szükség, ő pedig önerőből nem tudja biztosítani a feltételeket. Nem érti, hogy a községházának miért nem fontos egy ilyen rendezvény, amit valójában a hivatalnak kellene megszerveznie. De egyéb, a kis fürdőtelepülést érintő adminisztratív dolgokban sem látja a tanács pozitív hozzáállását. Így idén az uzonkai gyermekbál elmarad — vonta le a következtetést a kezdeményező.

(fer-)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2009-07-09: Közélet - x:

Korszerű útszabályozás

Felújítják, aszfaltozzák a DN 12-es nemzetközi útból Bodok felé leágazó DC 29-es községi rangú bekötőutat.
2009-07-09: Közélet - x:

A Tegával szerződtek

Nagyajta önkormányzata a megyeszékhelyi Tega Rt. ajánlatát fogadta el, így az elkövetkezőkben ők fogják hetente elszállítani a község lakóinak háztartási hulladékát.