Elment hozzá s mondta, hogy ő ad pénzt szívesen, egy kecskét látott az udvaron, azt kéri zálogba.

— Mennyit adna a tekintetes úr a kecskére? ― gyámoltalankodott a paraszt.

— Öt forintot. Aratáskor fizet nekem tíz forintot, s akkor a kecskét visszakapja.

Fontolgatta a paraszt az üzletet, de hát választása nem volt, elfogadta. Zsebeli uram leszámolta az öt forintot, bejelentette, hogy a kecskét viszi, de nem mozdult, hanem a keményre taposott földet nézte maga előtt.

— Látom, a tekintetes úr gondolkozik ― vélte a paraszt.

— Tudja, mi jutott eszembe, Máté gazda? Csak az, hogy kendnek nehéz lesz majd azt a tíz forintot aratás után egy összegben megfizetni. Igaz-e?

— Bizony, igaz ― hagyta rá a másik.

— Most van kendnek öt forintja ― folytatta Zsebeli uram ―, adja ide, s akkor a másik öt forintot sokkal könnyebben megfizetheti majd aratás után.

— Csakugyan ― mondta a paraszt, s leszámolta az öt forintot.

Zsebeli uram pedig nagy vidáman hazahajtotta a kecskét.