Bodoki lovasnapok - Áros Károly

2009. július 13., hétfő, Sport

Bodó Zoltán győztes négyes fogata

Tegnap még azt mondtam: ha Bodok, akkor borvíz. Ma azt mondom, anélkül hogy lemondanék a borvízről: ha Bodok, akkor lovasnapok, sőt, lovasünnep. Ezekért a jelzőkért nem e hét végén tette le névjegykártyáját a község.

Tegnap még azt mondtam: ha Bodok, akkor borvíz. Ma azt mondom, anélkül hogy lemondanék a borvízről: ha Bodok, akkor lovasnapok, sőt, lovasünnep. Ezekért a jelzőkért nem e hét végén tette le névjegykártyáját a község.

Emlékezzünk csak a tavalyi lószemlére — a munkalovak, majd a lipicaiak, kancák, mének ejtették bámulatba, csodálatba a szépszámú közönséget küllemükkel, tartásukkal, becses járásukkal, csodálatos tartásukkal. Tavaly is elhozták, a Gyergyói-, a Csíki-medence, Udvarhelyszék, Alsószombatfalva ,,gyöngyszemeit", hogy együtt Háromszék legszebbjeivel emlékeztessék a Bodoki Napokra kilátogatókat lovas múltunkra; hogy újra felrázzák a bennünk szunnyadó, ló iránti szeretetet, hogy tovább erősítsék a székely lótenyésztők érdemeit a fogathajtás újraélesztésében; hogy bizonyítsák, ha lóról és tenyésztéséről van szó, a székely ember nem a szó, hanem inkább a tettek embere.

Nem véletlen tehát, hogy a hazánkban található mintegy ezerszáz lipicai lóból hétszáz a magántenyésztők tulajdonában van — a két állami ménesben mindössze négyszázat tartanak nyilván, háromszázat Alsószombatfalván, az erdélyi lipicai lótenyésztés bölcsőjében, majd fellegvárában, százat pedig Betlenben —, csak Háromszéken háromszáz bizonyítja, hogy e vidéken újra otthonra, újra hazatalált ez a csodálatos fajló. Nincs már dálnoki ménesünk — sajnos —, de van egy kökösi, Farm utca 500. alatti lovastanyánk, van kovásznai, angyalosi, gidófalvi, bikfalvi... lipicai ménesünk és jó néhány magántenyésztőnk. Valamennyien remek munkát végeznek, eredményeikkel igazolják, hogy a néhai Tóth Ferenc ringatta háromszéki fogathajtás bölcsője kinőtte magát, lassan-lassan felnőtt oda, hogy kilépjen az óvodáskorból, elinduljon a naggyá válás útján, s fokozatosan bekapcsolódjon a ,,fogathajtó nagyhatalmak" sorába. Ennek a hosszú útnak egy megállója — fontos megállója — Bodok az eddigi lovasnapjaival, s reméljük, a jövő lovasünnepeivel.

Szombaton négy megyéből (Beszterce-Naszód, Brassó, Hargita, Kovászna) ötvennégy lovat vonultattak fel a bodoki stadionban. Ez az ötvennégy ló huszonhét kettes, egy egyes és nyolc négyes fogatot vitt a zöld gyepen felállított tizenhét akadály közé. Nyolc négyes fogat — húsz éve nem volt ilyen ebben az országban — jegyezte meg Bartha Róbert, az országos lóhivatal vezérigazgatója, a háromszéki fogathajtás egyik úttörője, többszörös országos bajnoka, a bodoki lovasnapok főszervezője, a Lipicai Lovasklub életre hívója, vezetője.

A kettes fogatok nyitották a versenyprogramot, elsőként az alsószombatfalvi Csoma András fogata — Nigerrel és Nelsonnal, a segédhajtó-ülésen Csoma Péterrel — gurult be az akadályok közé. Fiatal a hajtó, fiatalok a lovak, nem vitás, a jövő fogatának összehozásán fáradoznak, meglehetősen jó összhangban. Aztán jön Bartha Eduárd, Bartha Róbert fia... S ha már a második lovascsaládnál tartunk (Csoma András édesapja is fogathajtó), hadd mondjam el, van még egy-két ,,lóvírussal megfertőzött" család — például a gyergyói Romfeld, a gyergyóalfalusi Pál, a kézdivásárhelyi Kádár, az angyalosi Váncsa család... Ebben a ,,műfajban" áldásos az a bizonyos ,,vírus", úgy kell, mint a ló iránti szeretet, a türelem s a kitartó munka. Na de nem is lehet itt elfáradni, s főleg elfásulni, hiszen magukkal ragadnak a szemeket gyönyörködtető, kecses tartású, okos lovak... A verseny egyre izgalmasabb, egyre színvonalasabb lesz. A fogatok mindenikének megvan a maga érdekessége, a lipicai lovak mellett látni itt munkalovat a bodoki Sánta Sándor nagyszerű vezetésével, orosz ügető (Bartha Eduárd lovai, Apostol és Kupec, Magyarországról kerültek a Bartha farmra, a világbajnok Lázár Zoltán négyes fogatának első párját alkották), holland tenyésztésű lovat, de mondom, a lovak kilencvenkét-kilencvennégy százaléka a fogathajtásra született lipicai.

A kettes fogatok küzdelmét a Kökösi Lipicai Lovasklub hajtója, a csíkkarcfalvi Bartalis Attila nyerte (segédhajtója: Bartalis Mónika, lovai: Márvány és Mókus) 192 másodperces idővel,

2. Bodó Zoltán (Lipicai Lovasklub, Viorel Bustean sh., Princ és Neptun), 201 mp,

3. Orosz László (Gyergyószentmiklósi Aranypatkós, Roncz László sh., Keno és Ikra) 204 mp.

A további sorrend: Váncsa Jenő (Lipicai Lovasklub, Papp Mihály sh., Tróger és Marci), Györgyicze László (Bikfalva, Bitai Levente sh., Siegfrid és Patricia), Bartha Eduárd (Lipicai Lovasklub, Tudor Varzan sh., Apostol és Kupec).

Egyes fogat: Méder Csaba (Lipicai Lovasklub, Tóth Barna sh., Negro).

A négyes fogatok versenye előtt eszembe jutottak Galyai Sándor, az egykori szépmezői 1-es farm főnökének szavai, melyeket 1991-ben fogalmazott meg, amikor Bartha Róbert odakerült hozzájuk: Fiam, azt szeretném látni, hogy négyes fogatot hajts. Nos, Sanyi bácsi, itt az alkalom, nemcsak Robit, hanem fiát, Edét is megnézheted...Egyébként holtverseny alakult ki Bartalis és Bodó között, s természetesen, széthajtással döntötték el a győztes kilétét. A széthajtást Bodó Zoltán nyerte (lovai: Princ, Neptun, Írisz, Ikár) 174,52 mp, 2. Bartalis Attila (Márvány, Mókus, Nándor, Jancsi) 204 mp, 3. Orosz László (Ikon, Marsall, Keno, Ikra) 212 mp, 4. Bartha Eduárd (Apostol, Kupec, Móka, Manó) 226 mp, 5. Romfeld Zsolt (Remény, Natasa, Szultán, Szofi) 244, 6. Bartha Róbert (Lipicai Lovasklub, Nero, Nándi, Szilver, Szimba) 248 mp, 7. Váncsa Jenő (Niger, Páncél, Tróger, Marci), 8. Csoma András (Niger, Nelson, Marco, Szilárd).

A vasárnapi programot, nem kis bánatunkra, elmosta az eső. Nem maradt más, mint elköszönni a lovaktól, lovasoktól: Viszontlátásra 2010-ben!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1342
szavazógép
2009-07-11: Magazin - x:

Hogy mik vannak!

1982-ben ellopott pénztárcát találtak
A pénz nem fán terem, de a New York-i Central Park egyik fájának belsejében mégis pénzre bukkant egy parkőr.
2009-07-13: Sport - x:

Magyarországon a triatlonisták

Július 18-án a XIII. Kiskörei Triatlon Kupa viadalán vesznek részt a Sepsiszentgyörgyi Aluta SE triatlonistái. Horváth Sándor edző öt versenyzővel — Rácz Botond, Dániel Attila, Dániel Eszter, Madaras Dániel és Ciprian Bălănescu — utazik a magyarországi versenyre. Útravalóul: Sok sikert, triatlonisták! (á)