Mielőtt elindultam a sportlétesítményeinkre tervezett körsétára, fellapoztam a Szentgyörgyön megjelent ilyen-olyan kiadványokat, köztük a város jelenlegi polgármesterének és csapatának
Tudom, mi a dolgom! mottóval megjelentetett röplapját is. Beleolvastam a Sport, ifjúság, szociális háló felcím alatt leírtakba. Idézem az érdekesebb bekezdéseket: „2. A sugásfürdői sípályákat felszereljük hóágyúval, sportpályákat és víztároló tavat létesítünk. 3. A városi strandot élményfürdővé alakítjuk, és műjégpályát építünk. 4. Sportközponttá alakítjuk át a Kisstadiont."...Mindezen ígéreteknek a valóságban semmi nyoma! Mondom, a körsétám után s közben eszembe jut, hogy gyerekkoromban, amikor valami nagyot akartunk mondani, odaszóltunk a homokozó pajtáshoz: Gyere, menjünk a ház mögé, s beszéljünk semmit.
Aztán az is eszembe jut, hogy valamikor 2008 december második felében a már polgármesterünk azzal dicsekedett, hogy a frissen kijelölt miniszterek közül többet személyesen is ismer, s igyekszik ezt is felhasználni kitűzött céljainak elérése érdekében. Na, csak tesz valamit — gondoltuk. A kitűzött céljai között szerepelt a városi stadion, sportcsarnok városi tulajdonba vétele, a személyesen ismert miniszterek között pedig Monica Iacob Ridzi sportminiszter asszony. Azóta eltelt egy jó fél év. A stadion, a sportcsarnok ügyében semmi változás nem következett be (hacsak nem vesszük figyelembe a fél év alatt bekövetkezett rongálódásokat), a miniszter asszonyról viszont kiderült, hogy visszaélt hatalmával, na nem úgy, hogy visszautalta Sepsiszentgyörgynek a sportbázist (szerintem nem is akarta), hanem mert felelőtlenül kezelte a közpénzeket. A parlamenti vizsgálóbizottság — mert idáig jutott az ügy — a miniszter asszony minden hazudozása mellett, ellenére vétkesnek találta a közpénzek felelőtlen elköltésében, s ezért kéri a bűnvádi eljárás megindítását ellene sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés gyanújával... Az ilyen ismeretséggel jobb nem dicsekedni, hogy még véletlenül se merülhessen fel a népi bölcsesség, mely szerint a madarat a tolláról, az embert barátjáról ismerik meg.
Nos, így állunk mindennapi sportéletünkkel, sportmozgalmunkkal. Bárhová fordulunk, bárhová nézünk, létesítményeink lehangoló látványa fogad, a látvány mögül a felelőtlen ígérgetések, hazudozások sora árad felénk. Lentről, fentről egyaránt. Meddig megy, meddig mehet ez így? Meddig?!